Korcsolyázni jó, főleg ilyen menő helyszíneken

menő korcsolyapályák
A Rideau-csatorna a világ legnagyobb korcsolyapályája
Vágólapra másolva!
Kilométereket siklani egy befagyott kanadai csatornán, alpesi díszletben megtanulni curlingezni, vagy egy manhattani éjszaka holdvilága alatt róni a köröket a filmtörténet legnépszerűbb koripályáján. Lassan itthon is megnyílnak a jégpályák, addig is ezzel az összeállítással igyekszünk olvasóinkat hangulatba hozni.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb természetes jégpályája

A britek az 1810-es, amerikaiakkal vívott háború éveiben a katonai ellátmány szállítására tervezték az Ottawát és Kingstont összekötő 202 kilométeres Rideau-csatornát. Azért választották ezt a helyet, mert itt az amerikaiak elől rejtve maradhattak a hajóik.

Mire aztán 1832-ben ténylegesen kiépült a vízi út, már nem kellett katonai célokra használni, de fa- és gabonarakományok szállítására kiváló volt. Manapság a csatorna főleg sétahajókkal van tele, pláne 2007 óta, amikor felkerült az UNESCO Világörökség listájára, mint Észak-Amerika legrégebben működő csatornarendszere.

Az igazán kemény téli hónapokban azonban a vízi út jelentős része befagyott, ilyenkor menetrendszerűen korcsolyázók lepték el a csatorna Ottawában futó belvárosi részét. Szervezett formában csak a hetvenes évek végétől alakították ki a feltételeket korcsolyázásra, ekkor tarkították kölcsönzőkkel és melegedő helyekkel is a partszakaszt.

A Rideau-csatorna a világ legnagyobb korcsolyapályája Forrás: National Capital Commission

Mivel a csatorna korcsolyázható jégvastagsága erősen függ az időjárástól, a jég vastagságát és vertikális mozgását mindennap ellenőrzik. Ha kellően biztonságos, a 35 bejáratnál zöld zászlókat húznak fel, ha piros zászlókat látunk, nem szabad jégre lépni. A Rideau-csatorna 7,8 kilométeres szakaszát a világ legnagyobb természetes jégpályájaként tartják számon (bár a kanadai Winnipeg jégpálya 8,54 km hosszú, de jóval keskenyebb).

Évente egy millióan koriznak rajta. Hatalmas szállodák, Ottawa legnagyobb egyeteme és a kanadai parlament épülete előtt vezet az út. Rengeteg turista érkezik februárban a szokásos Winterlude Téli Fesztiválra is, amikor italokat és ropogtatni valókat kínáló, kivilágított bódékkal telik meg a csatorna partja.

Az ottawai egyetem és a parlament előtt vezet a korcsolyapálya Forrás: National Capital Commission

A curlingezők paradicsoma

Persze a zermatti jégpálya sem nyújt kevesebb élményt a havas alpesi díszlettel a háta mögött. Zermatt városában több természetes jégpályát és műjeget találunk, a nagyobb pályák közelében pedig éttermek, sportszerüzletek és -kölcsönzők sorakoznak.

Polcaikon az okoseszközzel kompatibilis síkesztyűk mellett garmadában állnak a Toblerone csokoládék, amelyeknek formája a környező Alpok vonulatát idézi, csomagolásukra pedig a Matternhorn sajátosan görbe csúcsát rajzolták. Ebben a páratlan festői környezetben róhatják a köröket a korcsolyázók, vagy állhatnak be egy-egy spontán alakult jéghoki vagy curlingcsapatba.

Zermattban képeslapra illő díszletek között korcsolyázhatunk Forrás: Pascal Gertschen/Zermatt.ch

Az alpesi városban működik ugyanis Svájc legsikeresebb curling csapata, és a világ legjobb curlingező játékosai is Zermatt jegét karcolják a mai napig. A város büszkesége például Diego Perren, aki a férfi curlingcsapattal együtt arany medállal térhetett haza a ’98-as téli olimpiáról. Minden év januárjában itt tartják Európa legnagyobb szabadtéri curlingbajnokságát, a Horu Trophyt, amelyen néhány hét múlva 76 európai csapat fogja sikálni a jeget a gránitkorongok alatt.

Karácsonyi hangulatban siklani a jégen

Az Eiffel-torony első emeletén kialakított jégpályát 45 évvel ezelőtt pont akkora csinnadrattával avatták fel, mint tíz éve. Igaz, 2004-ben már nem egy orosz cirkuszi medve siklása, hanem a jég alá épített színes plazmareflektorok hozták izgalomba a látogatókat. Az még kérdés, hogy idén is lesz-e hely a ráncfelvarráson átesett első emeleten egy időszakos jégpályára, mindenesetre az első szint legvonzóbb látványosságának jelenleg az új, szédítő kilátást nyújtó üvegpadló és üvegfal számít.

Szelfiző férfi az Eiffel-torony koripályáján Forrás: Flickr/Tinou Bao

A párizsiak persze így sem maradnak jég nélkül. Számos téren, stadion és bevásárlóközpont közelében alakítanak ki sokszor ingyenes pályákat. A város legnépszerűbb jégpályája azonban mégiscsak az Öreg Hölgy acélszoknyája előtt, a Trocadero téren található.

Ez a pálya méreteiben és hangulatában éppen olyan, mintha az Andrássy út díszkivilágítását, a Vörösmarty téri vásár hangulatát és a Városliget jégpályáját házasították volna össze. A Trocadero metróállomás felett mintegy száz feldíszített fabódé kínálja karácsonyi portékáit, a város vezetői pedig minden évben igyekeznek felülmúlni az előző évi izzószámot. Tavaly itt állították fel Európa legmagasabb karácsonyfáját.

Karácsonyi vásár a Trocaderón Forrás: Flickr/Jean-Pierre Dalbéra

Az amerikai filmesek kedvenc jégpályája

AzsúfoltManhattan szívében található Central Park békés oázisát évszaktól függetlenül milliók keresik fel. Télen különösen a park déli része telik meg: ahogy megnyílik a Trump Wollman(http://www.wollmanskatingrink.com/)jégpálya, a helyiek és a turisták igyekeznek mielőbb kipróbálni.

A korcsolyázás hagyománya ugyanis egyidős a parkkal. Ahogy kialakították az első mesterséges tavat 1858-ban, a park látogatói a vízfelület teljes befagyása után egyből csúszkálni kezdtek rajta. Később ugyanez történt néhány másik halastóval is. Azonban a New York-i időjárás szeszélye és a növekvő tömeg miatt már egyre kevésbé volt biztonságos a tavak jegére lépni.

Itt forgatták például a Love Story és a Szerelem a végzetem koris jelenetét Forrás: Wollmanskatingrink.com

1949-ben aztán egy gazdag, jótékonykodásáról ismert New York-i család utolsó tagja, a nyolcvanéves Kate Wollman hatszázezer dollárt adományozott a parknak, hogy építsenek belőle a helyieknek egy tisztességes korcsolyapályát. (A park északi felében fekvő másik korcsolyapálya nyáron strandként üzemel, azt is a hölgy adományából építették, közvetlenül halála előtt).

A romantikus környezetben fekvő Wollman jégpályát azóta számos filmben láthattuk, köztük a Love Story és a Szerelem a végzetem klasszikus jelenetében. Akinek pedig korcsolyázni szerető násznépe van, az a pálya közelében álló nagyobb méretű, fűtött, mécsesekkel, selyemfüggönyökkel dekorált sátrak valamelyikében esküdhet örök hűséget a párjának.

Korcsolyapálya és szórakoztatóközpont egyszerre

Listánk végén a moszkvai Gorkij park áll, amely az utóbbi néhány évben látványos átalakításon esett át, és amelynek centruma októbertől márciusig hatalmas jégpályájává változik. A pálya a maga 18 ezer négyzetméteres jégfelületével a legnagyobbnak számít Európában. Hűtéséhez és csiszolásához a legkorszerűbb technológiát alkalmazzák.

A Gorkij parkot az utóbbi években jelentősen átalakították Forrás: Flickr/James Duncan

Szerteágazó jégutcái mentén mobil reflektorok, színes ledfüzérek és óriás mécsesek gondoskodnak a hangulatról. A kis utcákban kölcsönző, öltözőpavilonok, melegedősátrak, kávézók és falatozók sorakoznak, és amíg egy színpadon esténként koncerteket, addig a jégsávok közepén lévő nagypályán hokiedzéseket tartanak.

Kezdő korcsolyázók nagyszerű helyszíne ez, a tripla leszúrt Rittbergert nem itt kell megtanulni, de a pálya kialakítása pont ideális arra, hogy mire körbeérünk rajta, képesek legyünk stabilan korcsolyánk élénk maradni. A jégbirodalom hangulatát talán ez a videó adja vissza a legjobban: