A vesztes focicsapatot egyszerűen lefejezték

Mintha egy cseppkövekkel teli kútba ereszkedtem volna le

A mexikói Yucatán-félszigeten szerzett élményeinkről szóló írásom első részében főként az eldugott falvakról meséltem, ahová ritkán jutnak el a turisták, most viszont a tavas barlangokban és a maja piramisoknál jártunk.

Legnagyobb meglepetésünkre Merida városát kerékpárúton hagyhattuk el, pedig ilyesmit Mexikóban eddig csak a fővárosban láttunk. Igaz, az utat félig benőtte a gaz, de egykettőre kivezetett minket a nagyvárosból, hogy megint bájos kis falvak között bolyonghassunk. Ebédszünetünkhöz egy kedves kerékpáros bácsi asszisztált, aki velünk spanyolul beszélgetett, de a helyiekkel majául értekezett. Mint megtudtuk, itt sokan nem is beszélik a spanyolt, ezért gyorsan fel is véstünk magunknak néhány maja alapkifejezést.

A városháza árkádjai alatt éjszakáztunk rendőri engedéllyel

Sötétedéskor értünk be egy városkába, ahol az egyetlen hotelben 200 pesótól (3600 forint) kezdődtek a szobaárak. Ez szóba sem jöhetett, ezért benéztünk a parókiára, majd a rendőrségre. Utóbbi helyen végre jóváhagyták, hogy aludhatunk a palacio municipal, vagyis a városháza árkádjai alatt. Nyugovóra térni viszont csak este 10 után tudtunk, mert a városháza előtti téren éppen valami kulturális fesztivál folyt, és sorra léptek fel az énekesek és táncosok.

Maják tradícionális huipil öltözékben Forrás: Harkányi Árpád

A nők gyönyörű fehér-virágostarka ruhákban vonultak, melyek mintázata minket egy kicsit a magyar népi hímzésmintákra emlékeztetett. Az itteni tradicionális népviseletet egyébként huipilnek hívják. Mikor vége lett az előadásoknak, misztikus, fülbe vágó kürtszóval telt meg a tér. Egyszerre emlékeztet Nepálra és a buddhistákra ez a hang, vicceltem is a feleségemmel, hogy ha előbb tudjuk, hogy van itt egy buddhista kolostor, akkor oda megyünk aludni. Persze valójában ilyesmiről szó sem volt, csak egy ősi maja harci kürtöt, a kagylóból készült karakolt szólaltatták meg a színpadon.

Ahogyan a maják ezeket a hatalmas tengeri kagylókat fújták, végigfutott a hátamon a hideg, mert eszembe jutott az a jelenet az Esőisten siratja Mexikót című könyvből, amikor az őslakosok így figyelmeztették egymást a közelgő harcra a spanyol hódítók ellen.

Az ősi azték-maja kürt, a kagylóból készült karakol Forrás: Harkányi Árpád

E gyönyörű pillanatból felocsúdva az jutott eszembe, milyen jó, hogy nem fizettük ki a 200 pesót azért a szobáért, mert akkor kimaradtunk volna ebből az élményből. Mindannyian elgondolkodunk néha, mi lenne, ha megnyernénk a lottó ötöst. Nem tagadom, én is ábrándoztam már arról, mit csinálnánk másképpen, ha a pénz nem számítana. De aztán mindig rájövök, hogy minden így van jól, ahogy van.

Táborhelyünk a rendőrséggel szemben, a városháza átriumában Forrás: Harkányi Árpád

Nem volt egy kerekük se, mégis piramisokat építettek

Reggel arra ébredtem, hogy egy kíváncsi szemű, éjfekete kiscica figyeli fél méterről, ahogy a feleségem békésen alszik a városháza átriumának padlóján. Hajnalhasadáskor már úton voltunk, mert sok minden várt ránk ezen a napon: a Ruta Puucon, egy híres, maja romokkal teli útvonalon hajtottunk végig, ahol öt romváros várt arra, hogy felfedezzük. Az útikönyv azt írta, autóval egy teljes nap alatt lehet bejárni mindezt, nekünk biciklivel végül hármat sikerült megnéznünk, mielőtt késő délután ránk zárták volna a kapukat.

A varázslók piramisa Uxmalban Forrás: Harkányi Árpád

Megkímélnék mindenkit attól, hogy felsoroljam, melyik város melyik épületét melyik uralkodó melyik isten tiszteletére építette, hiszen arra ott van a Wikipédia. Csak annyit mondok, rendkívül figyelemreméltó, hogy nagyjából ezer évvel ezelőtt a maják úgy hozták össze ezeket a fantasztikus építményeket, hogy nem volt hozzá semmilyen teherhordó állatuk, és még a kereket sem ismerték.

A maja fociban a vesztes csapatot feláldozták az isteneknek

Nekünk azonban voltak kerekeink, így kétnapi tekerés után már Yucatán leghíresebb és legszebben rendbe hozott romvárosánál, Chichen Itzánál voltunk. Reggel 8-kor, nyitáskor mi voltunk az elsők, akik beléptünk a kapun, így még a tömeg érkezte előtt meg tudtuk csodálni a romokat. Köztük a legérdekesebb talán a Gran Juego de Pelota volt, amely valójában nem más, mint egy kétoldalt kőfallal és két kőkarikával, vagyis kapuval ellátott ősi maja focipálya.

Jugeo de Pelota, az ősi maja focipálya, a falon látható két pici kőkarika volt a kapu Forrás: Harkányi Árpád

Bármilyen meredeken is hangzik, az itt élő ősi népcsoportok a mai focihoz hasonló labdajátékot játszottak. Ennek szabályai sokat változtak az idők során, ahogy a tömör gumilabda és a pálya mérete is, az azonban tudható, hogy a mai Arizóna és Nicaragua közötti területen játszották ezt a játékot, amelyben a nyertes csapat az volt, amelyik először átjuttatta a labdát a kőkarikán. A játéknak vallási és kulturális töltete is volt, szimbolikáját a tudósok a Naphoz, a termékenységhez és a háborúkhoz kötik.

Ezen kellett átdobni a labdát a győzelemhez Forrás: Harkányi Árpád

A játéktér oldalába vésett képekből kiderül, hogy ez a játék brutális véráldozatokkal is járt. A régészek szerint a vesztes csapat kapitányát, esetenként az egész csapatot feláldozták az isteneknek, magyarul lefejezték őket. El sem tudom képzelni, mennyire hajthattak a játékosok a győzelemért ennek tudatában.

Maja naptár piramison és fülbevalón

Chichén Itzá legnagyobb látványossága egyértelműen az El Castillo (A kastély), amely Kukulkán maja isten temploma volt. Ez a piramis hatalmas, kőből épített maja naptár is egyben, legalábbis a régészek szerint a négy lépcső egyenként 91 foka plusz a legfelső tér az év 365 napját szimbolizálja. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a piramisnak 9 szintje van, amit a két főlépcső összesen 18 teraszra oszt fel. Ezek a maja naptár 18, egyenként 20 napos hónapjainak feleltek meg, amelyhez egy ötnapos rövid hónapot csatoltak, így jött ki a 365 nap.

A Kastély-piramis hatalmas maja naptár is egyben Forrás: Harkányi Árpád

Ugyanez egyébként gyönyörűen faragott kő- és fakorongokon is látható a romok közötti sétányokon hemzsegő szuvenírárusoknál. Aprólékosan kidolgozott, soha nem látott formájú és színű maszkokat, gyönyörű ékszereket és mindenféle csecsebecsét árultak. Bevallom, mi is engedtünk a csábításnak, és azzal ünnepeltük meg nemrég betöltött 30 ezer biciklis kilométerünket, hogy vettünk a feleségemnek egy fülbevalót, amelynek egyik oldalán az azték, a másikon pedig a maja naptár díszeleg.

Rossz volt látni, mennyire lekezelően bánt a turisták többsége ezekkel a kenyerüket naphosszat a romok között kereső árusokkal. A legtöbben teljesen ignorálták, levegőnek nézték őket, pedig egy-két kedves szóval is vissza lehetett volna utasítani őket. Mi így tettünk, már csak azért is, mert hasonló tevékenységet végző ázsiai társaikhoz képest jóval visszafogottabban tukmálták ránk a holmikat.

Persze, ha itt kezdtünk volna, és nem Ázsiában, valószínűleg mi is idegesítőnek találtuk volna, hogy félpercenként leszólítanak minket a „Csak egy dollár, uram!” szöveggel. Erre a kedvező ajánlatra sokan megtorpannak, és csak később derül ki számukra, hogy az ezüst ékszerek grammja kerül egy dollárba, nem pedig darabja.

A koponyás késtől Szűz Márián át az ősi naptárakig és maszkokig minden kapható volt Forrás: Harkányi Árpád

Cseppkőbarlangok a hátsó kertben

Chichén Itzá romjaitól öt perc sétára található a dzsungelben egy óriási víznyelő, amely a város névadója is egyben, mert a Chichén Itzá majául annyit tesz „az Itza kút szájánál”. Az ilyen víznyelőkkel, vagy ahogy a helyiek hívják, cenotékkal tele van az egész félsziget, állítólag több száz található belőlük összesen. Chichén Itzá felé jövet mi is megálltunk néhánynál, mert ellentétben az ilyen téren szegényes Google térképpel, a GPS-ünkre töltött opensource térkép többségüket jelöte.

Az első cenoténk volt a legemlékezetesebb: Ahogy lekanyarodtunk a mellékútról a dzsungelbe, először egy ló állta el az utunkat. Majdnem visszafordultunk, gondolván, hogy rossz helyre jöttünk, de aztán egy házikót pillantottunk meg az erdő mélyén. Egy férfi jött elő, akitől megkérdeztük, hol van a cenote, mire ő, mint aki tudja, miről beszélünk, intett, hogy kövessük.

Hátul, a ház mögött egy kis üreget találtunk, amelybe egy létra vezetett le. Odalent vizet láttunk, és elfogott minket a kíváncsiság. Kérdeztem, mennyibe kerül, mondta, hogy amúgy 30 peso, de nekünk ingyen van. Nekem se kellett több, lemásztam.

Mintha egy cseppkövekkel teli kútba ereszkedtem volna le Forrás: Harkányi Árpád

Párás, nedves, meleg barlangban találtam magamat, ahol a létra egyenesen a barlang teljes alját betöltő tóba vezetett. Körös-körül mindenütt cseppkövek. „Milyen?” – kiáltott le a feleségem. „Állati jó!” –válaszoltam, de már másztam is visszafelé, mert a fényképezőgépünknek biztos nem tett jót az extrém páratartalom.

Éjszaka a rendőrörsön

Este a szomszédos faluban aludtunk, ezúttal a városházán állomásozó rendőrőrs járőrszobájában. A szúnyoghálónkat azokra a kampókra feszítettük ki, amelyeken a bilincsek és a gumibotok lógtak. Mivel egész éjjel szakadt az eső, a rendőrök még abban is segítettek nekünk, hogy autóval elvittek a falu kisboltjához vacsorát venni.

Így éjszakáztunk a rendőrőrsön Forrás: Harkányi Árpád

Másnap reggel a következő település határában egy újabb cenotét látogattunk meg, ez már nagyobb volt, mint az előző, és 20 pesóba került a belépés fejenként. „Ha nem tetszik, nem kell kifizetni!” – mondta a néni, aki hátravezetett minket a kertjébe. Persze nagyon jól tudta, hogy amint elindulunk lefelé a lépcsőn, el fog állni a lélegzetünk.

A barlang mélyéből egy fa tört a felszínre Forrás: Harkányi Árpád

A méretes teremben szép szál fa nyúlt a magasba, hogy a fényt árasztó felső nyíláson kitörjön a szabadba. Ekkor már értettük a néni marketingjét, ez a látvány már megérte a 360 forintot, pedig a belső teremben még nem is jártunk. Ott egy mesés kis barlangi tavat találtunk kristálytiszta vízzel, halakkal és cseppkövekkel. Ide már nem ért be a természetes fény, ezért lámpát kapcsoltak nekünk. Bő egy órát pancsoltunk ezen a meseszép helyen, ráadásul senki sem zavart minket, csak mi ketten élvezhettük a látványt.

360 forintért miénk volt az egész barlang egy órára Forrás: Harkányi Árpád

Ehhez képest a sokak által Yucatán egyik legnépszerűbb cenotéjének tartott Ik Kil már csak a méreteivel tudott lenyűgöni minket. A hatalmas víznyelő oldalán hosszú liánok nyúlnak le a mélybe, és a 75 pesós (1400 forint) belépőért cserébe az aljában lévő tóhoz kényelmes lépcsőn juthattunk le, a vízben pedig mókás bajszú fekete halak hagyták, hogy egészen közel ússzunk hozzájuk.

A hatalmas víznyelő oldalán hosszú liánok nyúlnak le a mélybe Forrás: Flickr/Travis Wise

Összesen több mint 3400 kilométert bicikliztünk Mexikóban, és talán ez az utolsó, yucatáni barangolásunk volt a legszínesebb, legizgalmasabb szakasza e három hónapnak. Nem csak azért, mert a sík terep megkönnyítette a dolgunkat, hanem mert ez egyben azt is lehetővé tette, hogy könnyedén letérhessünk a forgalmasabb, unalmasabb főutakról, és hagyjuk magunkat elveszni a falvak közötti mellékutakon.

Yucatán ideális kezdőterep azok számára, akik hasonló kalandokra vágynak. Igazából mindegy, hogy biciklivel, hátizsákkal vagy bérelt autóval utazunk ide, ha nyitottak vagyunk, ezer csodát fogunk találni a félsziget minden rejtett kis zugában a gasztronómiai élvezetektől a helyiek közvetlenségén át az ősi maja romvárosok misztikus világáig.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.