Bor, mámor, körforgalom

Gordes sziklába vájt városát sokáig nem felejti el a látogató

Levendula? Júniusban nem virágzik. Bor? A helyi hipermarket háromeurós rozéjánál nincs jobb. Füstölt sonka a piacon? Mennyei, de tíz deka 14 euróba kerül. De akkor mégis mi adja Provence varázsát? A római emlékek, a szűk sikátorokkal teli, középkori települések, az elhagyatott falvak, a virágzó völgyek – és nem utolsósorban a kedves franciák. Szubjektív beszámoló Dél-Franciaországból. 

Nem, nem láttam a Bor, mámor, Provence című filmet, de ha nekem kellene forgatnom valamit Franciaországnak erről a vidékéről, akkor a körforgalom egészen biztosan szerepelne a címben. Középen pillangókat és gyümölcsöket formáló szobrok, esetleg szökőkutak, körülöttük keringenek az autók, mi hátul hányingerrel küzdünk, de tulajdonképpen mindegy is, hogy melyik kijáraton hagyjuk el a káoszt. Ahogy a barátaim mondták: Provence esetében nem lehet nagyot tévedni.

Lankás táj, zöldellő mezők, terméskővel borított házak - ez az igazi Provence Fotó: Serdült Viktória - Origo

Kedves franciák? Naná!

A káosz szót persze nem véletlenül használtam, ez a Franciaország ugyanis nem az, amire a sznob utazó gondol. Franciák? Azok nem zuhanyoznak, csigát esznek, fennhordják az orrukat, és nem hajlandóak más nyelven beszélni. Nos, ha ez így van, akkor

én valószínűleg nem franciákkal beszélgettem, amikor a vendéglátóim kedvesen áthívtak néhány pohár borra.

Persze aki valaha is járt már ezen a vidéken, az valószínűleg tudja, hogy "Provence tulajdonképpen nem is Franciaország". Legalábbis a lakói szerint. Olyannyira nem, hogy csak 1486 óta az ország része, kultúráját, nyelvét pedig mind a mai napig megőrizte, erre emlékeztetnek a kétnyelvű utcatáblák is. Na meg az index nélkül előző, dudáló, ütött-kopott autókban száguldó helyiek, akik engem néha olaszokra emlékeztettek. Ki más kacsintana félreérthetetlenül egy-egy csinosabb vásárlóra a piacon, amikor az a retkek és a sárgadinnyék között válogat?

A piacon kolbászok, sonkák, sajtok és gyümölcsök között lehet válogatni Fotó: Serdült Viktória - Origo

Apropó, piac. Nem mondom, hogy mi nem a helyi Auchanban vásároltunk be, de ha szerencsénk van, és a környéken valahol tartanak piacot, mindenképpen látogassuk meg. És ne délben a 40 fokban, ahogy mi tettük, különben könnyen úgy járhatnak, mint az a helyi asszony, akit a mentők vittek el a hőguta miatt.

Sonka és hőguta 14 ezerért

Francia ismerősöm szerint Provence egyik lelke az étel, és ezzel nehéz volt nem egyetérteni. (Meg azzal sem, hogy újra neki kell állnom fogyókúrázni a kint felszedett két kiló miatt.) Cavaillon például, ahol mi laktunk, a sárgadinnye hazája, de egy-egy piacozás alkalmával tilos kihagyni a sajtokat (közhely), a fűszeres kolbászokat és a sonkákat (még nagyobb közhely) és a jobbnál jobb borokat (inkább nem mondok semmit). Ja, a pékségben vett bagetteket még nem is említettem. A háziak kutyája szerintem azóta sem evett olyan sonkavéget, amiből 14 euróba, azaz több mint 4300 forintba került 15 deka. De esküszöm, megérte.

Nemcsak a városok, a táj is lenyűgöző Fotó: Serdült Viktória - Origo

Egy percig sem állítom tehát, hogy Provence olcsó hely. Amikor mi hatan néhány salátát és egy-két kávét kértünk az egyik kisváros eldugottabb terén, 100 eurónk, 31 ezer forintunk bánta. A lakosoknak azonban meg kell élniük valamiből, és bármilyen furcsa, a turizmus sem elég mindenre.

Spanyol eper francia földön

A szupermarketek itt is tele vannak olcsó spanyol eperrel és dinnyével, házigazdáink pedig azért alakítottak ki két kisebb lakást a házukban, hogy a bevételből tudják finanszírozni három fiuk tanulmányait. Mindemellett hiába volt medence a kertjükben, az ezen a vidéken inkább a józan ész, mint a jómód jele. Elvégre mediterrán helyről beszélünk, ahol nyáron a 40 fok sem ritka, télen pedig néha hetekig be sem kell kapcsolni a fűtést.

A kávézók és a boltok drágák, de annál bájosabbak Fotó: Serdült Viktória - Origo

Graffiti és rómaiak

Nem lehet tehát véletlen az sem, hogy az évszázadok alatt annyian akartak Provence környékén élni. Vegyük például a rómaiakat, akiknek akkor nem feltétlenül örültek a helyiek, de az ókori emlékekre vágyó turisták ma már annál inkább. Nehéz olyan várost találni, ahol ne lenne valamilyen római emlék, sőt keresgélni sem kell őket, hiszen Nîmes vagy Arles amfiteátrumát nehéz lenne nem észrevenni, de Pont du Gard sem éppen két kődarab valami elhagyatott kis faluban.

Az egykori római vízvezeték a repülőről is látszik Fotó: Serdült Viktória - Origo

Az UNESCO világörökségét képező egykori római vízvezetéket már a repülőről is látni, de nemcsak közel 49 méteres magasságával tűnik ki a tájból, hanem azzal is, hogy ez az egyik legjobb állapotban fennmaradt római kori vízvezeték egész Európában.

Fénykorában 200 ezer köbméter vizet szállított naponta Nîmes lakóinak,

a 17. században ide jártak a kőművestanoncok, hogy az ókori mesterek munkáját csodálják, később pedig unatkozó brit aranyifjak látogatták szeretettel. Emléküket kőbe vésett grafittik jelzik, már persze azokon a falakon, amiket a középkorban nem hordtak szét a helyiek.

Ha már építeni nem tudták, legalább a nevüket belevésték a kőbe Fotó: Serdült Viktória - Origo

Miért jó, ha francia a pápa?

Akiket mégis inkább az utóbbiak érdekelnek, azoknak Avignonban a helyük. Nem állítom, hogy egyébként nem lenne szép város, de ismerjük el, a katolikus egyház sokat tett azért, hogy nyaranta ne lehessen szabad helyet találni a közepén álló parkolóházban, és öt euróba kerüljön egy sonkás szendvics. V. Kelemen pápa persze valószínűleg nem ilyen hírnévre gondolt, amikor

1309-ben a saját biztonságát féltve ide helyezte át a katolikus egyház székhelyét.

Mégis jól tette, hiszen a következő néhány évtizedben készült el Európa legnagyobb gótikus épülete, amelyet a későbbi nemzedékek néha leromboltak, néha saját ízlésük szerint újraépítettek, ma viszont egészen különleges élményt nyújt azoknak, akik néhány órára betévednek az ódon falak közé.

Avignon: a pápa már nem itt lakik, de a palotája még áll Fotó: Serdült Viktória - Origo

Ha pedig már Avignonban járunk, akkor természetesen a híres avignoni híd meglátogatása is kötelező, ahol a francia idegenvezetők megcsillogtatják sajátos humorukat. Ki más mesélné átszellemülten perceken keresztül a helyi pásztorfiú, Benezet legendáját, akinek álmában megjelent Jézus, és arra kérte, hogy építsen hidat a Rhône folyón? És ki más közölné rögtön ezután kárörvendően, hogy amúgy egy avignoni vállalkozó műve az egész? (Na jó, talán az angolok, de róluk meg a Gyalog galopp óta tudjuk, hogy hülyék.) Azon sajnos a legenda sem változtat, hogy a híd 1185-ös befejezése után mindössze 40 évvel elpusztult egy ostromban, de az újjáépített szerkezet sem bírta sokáig.

Egy őrült festő és egy jós

A pápákon kívül is éltek erre még híres emberek, vegyük például Nostradamust, akinek Saint Remy de Provence városkában nézhetjük meg a szülőházát. Ugyanitt élt egy évet Vincent van Gogh is, bár ő nem önszántából, a festő a helyi pszichiátria vendége volt.

Nostradamus szülőháza: balra a második ajtó Fotó: Serdült Viktória - Origo

A bűbájos település azoknak is érdekes lehet, akiket nem érdekelnek a látnokok, vagy az őrült festők. Mint a legtöbb provence-i faluban, itt is zegzugos, macskaköves utcákon lehet andalogni, de aki inkább vásárolni szeret – szigorúan csak hétfőtől szombatig – az bármelyik boltba betérhet. Az erkélyekre aggatott játék mackók és a kirakatokban művészien elhelyezett dísztárgyak még a legmorcosabb turista szívét is ellágyítanák, de mivel ide főleg romantikára vágyók járnak, erre igazából nincs is szükség.

Macik az erkélyen? Saint Remyben semmi sem lehetetlen. Fotó: Serdült Viktória - Origo

Levendula vagy lavandin?

Ha már a romantikáról, mint Provence egyik fő exportcikkéről beszélünk, akkor nem hagyhatjuk ki a levendulát sem. Most szólok, hogy aki a lilába borult völgyekre kíváncsi, az ne júniusban utazzon Sault városának környékére, mert elég nagyot fog csalódni.

A levendulavirágzásnak itt július és augusztus között van a szezonja,

de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne meglátogatni bármelyik présházat, ahol levendulaolajokat, szappanokat és kozmetikumokat állítanak elő.

Itt lehet megtudni a növénnyel teli, gyanúsan olcsó párnácskák titkát is. (Spoiler!) Ezekben ugyanis nem levendula, hanem lavandin van, ami az alacsonyabb és a magasabb területeken megtermő levendulafajták hibridje. Mivel kámfor is van a növény illóolajában, sokkal erőteljesebb az illata, viszont pont emiatt más élettani hatása is van: a levendulával ellentétben nem nyugtat, hanem serkent.

Júniusban még nem virágzik a levendula, ez a mező üdítő kivétel Fotó: Serdült Viktória - Origo

Aki mégis levendulavirágzás előtt érkezik a környékre, az se csüggedjen. Csak vezessen le az alacsonyabban fekvő területekre, meressze a szemét és előbb-utóbb észre fog venni négy-öt autót, amelyekből turisták ugrálnak ki a fényképezőgépeikkel együtt. Ha így van, akkor álljon félre, és szálljon ki, mert valószínűleg talált egy kis földet, ahol már akad néhány a lila virágból. A többi turistával ellentétben azonban lehetőleg vegye figyelembe a gazda figyelmeztető tábláját, és ne lépjen a növények közé, mert könnyen lehet, hogy a legközelebbi látogatáson már szögesdróttal találja magát szembe. Hiába, a levendulának sem tesz jót, ha kínai crocs papucsok tapossák.

Oppéde lakóinak elegük lett a sziklákból, inkább leköltöztek a völgybe Fotó: Serdült Viktória - Origo

Akiknek elegük lett

A magányra vágyó utazók jobban teszik, ha elkerülik a levendulaföldeket, viszont Oppéde elhagyatott faluja már sokkal inkább nekik való. Provence környékén sok a sziklába vájt település, ezeknek a legszebb példája a lélegzetelállító Gordes, de igazán Oppéde kanyargós útjain lehet megérteni, milyen lehetett az élet az ilyen helyeken néhány száz évvel ezelőtt. Nem csoda, hogy lakóinak a 19. században elegük lett a hűvös, nyirkos falakból, és leköltöztek a völgybe, ennek viszont most a látogatók örülhetnek a leginkább, hiszen igazi ódon hangulatú kövek között lehet felkapaszkodni a lepusztultságában is gyönyörű Notre-Dame-Dalidon templomhoz.

Gordes sziklába vájt városát sokáig nem felejti el a látogató Fotó: Serdült Viktória - Origo

Ennyi szépség után már csak egy dolog maradt a látogatás végére: válaszolnom kellett barátnőm francia anyósának, aki megkérdezte, ha ennyire tetszik a hely, miért nem költözöm ide.

Nem szeretem a halat meg az olívabogyót

– nevettem zavartan, de aztán hazafelé már inkább vertem a fejem a Ryanair ülésének háttámlájába, miért is vettem meg a repülőjegyet visszafelé.

Olcsóbb mámor

Provence nem olcsó hely, de egy kis ügyességgel a megszokottnál jóval kevesebb pénzből is kihozhatjuk. Marseille repülőtere rengeteg fapados légitársaságot fogad, és bár Budapestről nincs közvetlen járat, Brüsszelen keresztül – kézipoggyásszal – már 44 ezer forintból el lehet jutni Dél-Franciaországba. Elsőre ugyan drágának tűnhet, de megéri kocsit bérelni, mert egy ötfős társaság között elosztva a heti 150 eurós díj jóval olcsóbb, mint a tömegközlekedés. Arról nem is beszélve, hogy vonattal vagy busszal a látványosságok jó része elérhetetlen. A belépő az avignoni pápai palotába a híddal együtt 13 euró, ezt nem lehet megúszni, de a Pont du Gard esetében például nem személyenként, hanem autónként kell fizetni a látogatásért, tehát itt is érvényes, hogy minél többen megyünk, annál kevesebbet kell fizetni. A présházakat ingyen lehet megnézni, és természetesen az sem kerül semmibe, ha andalgunk valamelyik festői faluban. Jó ötlet körülnézni az Airbnb oldalán, egy medencés villát hat főre már fejenként 45 ezerből el lehet csípni egy hétre, és ebben az esetben étterembe se kell menni, hiszen a helyi alapanyagokból remek vacsorákat készíthetünk.