Életet találtunk az olaszországi szellemvárosban

A főtér megtelt a régi autókkal és a bámészkodó emberekkel

Ha 2009 áprilisa előtt érdeklődtem volna arról, mit lehet tudni L’Aquiláról, valószínűleg azt a választ kaptam volna, hogy egy hegyekkel körülvett, 13. században alapított közép-olasz település. Azóta a város neve a több száz halálos áldozatot követelő földrengésről lett közismert, melynek nyomai máig nem múltak el.

Két fő oka volt, hogy Olaszországot választottam Erasmus-tanulmányaim helyszínéül. Egyrészt szerettem volna olaszul tanulni, másrészt lelkesített az ötlet, hogy egy ilyen sokszínű és gazdag múlttal rendelkező országban utazgathatok. A kedvelt turisztikai célpontok mellett kíváncsi voltam a külföldi turisták által kevésbé látogatott helyekre is, ezért indultam el Abruzzo régióba, azon belül is a L’Aquila nevezetű városba.

Séta a szellemvárosban

Nem feltétlenül a katasztrófaturizmus vezérelt, amikor eldöntöttem, hogy ellátogatok L’Aquilába, hanem olyan vonattal bejárható útvonalat kerestem, amelynek Ancona a kezdő- és a végpontja. Olaszország vasúttérképét böngészve hamar összeállt a terv, amely végül a következő városokat érintette: Ancona, Perugia, Assisi, L’Aquila, Pescara, San Benedetto del Tronto, majd végül újra Ancona.

Ilyen tájak mellett robogott el a vonat Forrás: Darányi Zsófia

Assisi felől először is Terniben kellett átszállnom, ahonnan egy Bzmot típushoz különösen hasonló kicsi vonattal mentem tovább célpontom felé. A vonaton alig lézengtek emberek, és mire a végállomásra értünk, végképp kiürültek a vagonok. Hallottam már, hogy L’Aquilát a szellemváros jelzővel is szokták illetni, de akkor még fogalmam sem volt, mire számíthatok. Az viszont nyilvánvaló lett, hogy rajtam kívül más turista nem érkezett ezzel a vonattal a városba.

A szállásom elfoglalása után, mely a vasútállomástól csak pár lépésre volt, egyből elindultam felfedezni a környéket. A belvárosba vezető út során az első nevezetesség a 99 vízköpő kútja volt, ahol máris szembesültem a földrengés okozta károkkal. Az épületeket felállványozták, a legtöbb ház lakhatatlanná vált, némelyiknek ajtaja sem volt. Ahol az egész homlokzat leomlott, láthatóvá váltak az egykori lakások, a fürdő- vagy a hálószobák néhány ott hagyott bútorral együtt.

Beláthattam az egykori lakás szobáiba Forrás: Darányi Zsófia

A történelmi belvárosba vezető másfél kilométeres út alatt csak a szökőkútnál találkoztam emberekkel. Mindössze két férfi – nyakukban fényképezőgép – és egy család jött velem szembe. Habár olaszul beszéltek, valószínűleg nem ebből a régióból származtak, és ők is csak körülnézni jöttek. Rajtuk kívül csak egy idős asszonyt láttam, aki a portékáit próbálta eladni, hogy kinek, az rejtély.

A napernyő alatt egy helyi asszony árulta portékáit, rejtély, hogy kinek Forrás: Darányi Zsófia

Kicsit ijesztő volt egyedül sétálgatni az omladozó épületek között. Még autó is alig közlekedett. Ahogy közeledtem a történelmi város felé, elhaladtam a volt egyetemi kollégium mellett. Nagyon szomorú látvány fogadott. A katasztrófában meghalt diákok képeit és pólóit az épület előtt álló kordonra függesztették, a kollégiummal szemben pedig kopjafát állítottak. Kicsit távolabb egy görög zászló és egy görög diák képe volt látható. Lehet, hogy ő is Erasmus programon vett részt az itteni egyetemen?

Az egyetemi kollégium előtti kordonon a földrengés következtében elhunyt diákok képei láthatóak Forrás: Darányi Zsófia

Nem sietik el az újjáépítést

Amikor fölértem a történelmi belvárosba, hirtelen megelevenedett a város. Egy tipikus olasz kisváros szombat délutáni életébe csöppentem. Egész sokan sétáltak a korzón, a főtérre old timer autó kiállítást szerveztek, a korzó másik végén emelkedő vár körül többen sportoltak, babakocsit tologattak és kutyát sétáltattak.

A főtéren már igazi olaszos élet zajlott Forrás: Darányi Zsófia

Az épületek azonban ugyanazt a szomorú látványt nyújtották, a legtöbb ház a belvárosban is üresen állt. A sétálóutcán néhány fényképpel emlékeztek meg a tragédiáról, melyek a földrengés utáni állapotokat mutatták be. Az egyik képen egymás mellett sorakozó koporsókat láttam, egy másik az utcára leomlott törmeléket örökítette meg.

Iszonyú látvány lehetett a több száz, egymás mellett sorakozó koporsó Forrás: Darányi Zsófia

Bár a földrengés közel hat éve történt, még nem igazán látszanak az újjáépítés eredményei. Az biztos, hogy a munkálatok már folyamatban vannak, hiszen több darut, építőanyaggal teli zsákokat, egyéb építkezéshez szükséges eszközöket is láttam. Úgy látszik, az olaszoknak nem sürgős, hogy helyre álljon a régi rend. Azt olvastam, hogy a történelmi emlékek felújítására nemzetközi pénzügyi segítséget is kapott a város, ám a templomok még fel vannak állványozva, és egytől-egyig zárva tartanak.

Lehet látni építkezésre utaló jeleket, de nem sietik el a felújítást Forrás: Darányi Zsófia

Annak ellenére, hogy a városkép kísérteties hangulatot áraszt, az embereken nem látszik a tragédia nyoma. Kiülnek a térre, sportolnak, sétálnak, kávézóba járnak, rendezvényeket szerveznek. Valószínűleg már túltették magukat a történteken, és déli mentalitásukhoz híven próbálják jól érezni magukat a jelenlegi élethelyzetben is.