Itt még él a halászkirály legendája

2015.02.21. 12:50

Ahogy a Norvég-tenger hullámai meg-megdobták a halászhajót, egyre inkább elbizonytalanodtam. Lehet, hogy nem kellett volna ide jönnöm, az isten háta mögé halászni? Eltávolodtunk a kis sziget, Nordarnøya partjaitól, és három sas körözött a hajónk felett vészjóslóan. Ekkor még nem tudtam, hogy a ragadozó madarak nem véletlenül kísérnek bennünket. Egy varázslatos délután krónikája Észak-Norvégiában, ahol még él a halászkirály legendája.

Vessenek egy pillantást a térképre, és tegyék fel magunknak a kérdést, elmennének ide, ha Norvégiába vetné önöket a sors?

Ugye nem. Már csak azért sem, mert ezt a pici földdarabot megközelíteni felér egy kalandtúrával. Két lehetőség van. Vagy a Bodø városából induló gyorshajót választjuk, vagy a szárazföldi és komppal történő utazást. Erről is tudok mutatni egy útvonalat, csak, hogy lássák, miről beszélek.

Norvég szemmel is a világ végén 

A második esetben nagyon észnél kell lenni, mert ha az ember lekési a kompot, akkor bizony lőttek a halászatnak meg a sasok legendájának. Ami pedig a gyorshajót illeti, ha nagy a szél, elfelejthetjük, mert el sem indul Bodø kikötőjéből. Nemcsak azért, mert az erős hullámzásban képtelen lenne haladni, hanem azért is, mert a viharban kikötni sem tudna Nordarnøya szigetén. 

Nordarnøya szigete a norvégok szerint is az isten háta mögött vanForrás: Lantos Gábor

Ahhoz, hogy minden flottul menjen, kellett persze két magyar, akik erre a helyre invitáltak nagy-nagy szeretettel. Ildikó és Norbi pár évvel ezelőtt választották maguknak ezt a földdarabot, s bár a szigeten tényleg az isten háta mögött érzi magát az ember, összességében nem döntöttek rosszul. Mind a ketten a helyi halfeldolgozó üzemben dolgoznak, amelyet egyszerűbb nevén lazacvágóhídnak is hívhatunk. 

A kifogott halmennyiség jelentős része az ő kezükön, akarom mondani, a késükön, gépükön megy keresztül. Gondolnák-e, hogy ezek a lazacok 24 órával később Párizs, London vagy éppen Zürich legelegánsabb szállodáinak konyháin landolnak? Így kapcsolódik össze ez a kis sziget a világ és Európa legjelentősebb nagyvárosaival. 

Érkezés Nordarnoya szigetéreForrás: Lantos Gábor

Pár óra magyarokkal a lazacvágóhídon 

Amúgy jártam a lazacgyárban vagy a vágóhídon, kinek hogy tetszik. Minden professzionális, sehol egyetlen felesleges mozdulat, és az egész intézmény tele volt nagyon kedves emberekkel. Mondanom sem kell, hogy a szigeten ez az üzem a legnagyobb munkaadó, s akik itt dolgoznak, büszkék arra, hogy részesei lehetnek a hatalmas norvég halbiznisznek. 

Ám a gyárlátogatás mellett igazából az a program vonzott, amikor az egyik itt élő halászemberrel nekivágtunk, hogy felszedjük a tenger fenekére lefektetett horgokat, s megnézzük, hogy a közel 100 horogból hány végén lesz fogás, és hány maradt üresen.

Ez a hal nemsokára egy előkelő étterem konyháján landol valahol EurópábanForrás: Lantos Gábor

Nordarnøya szigetén a legnagyobb úr az időjárás. Feleleveníthetném a Tű a szénakazalban című filmet, amelynek egyik helyszíne a valóságban nem létező Vihar-sziget volt. Nos, az elnevezés itt is telibe talál, hiszen errefelé olyan gyakoriak a házrecsegtető tengeri viharok, mint a nyári Alföldön a napsütés. Amikor a szél feltámad, és akadálytalanul söpör végig a szigeten, akkor nem nagyon van mit tenni. A házakba húzódva kell kivárni a vihar végét.

Ebből a pici kikötőből indulnak útnak a halászhajókForrás: Lantos Gábor

A kihajózás ebben az esetben szóba sem kerülhet, és amikor a halászok nekiindulnak, akkor is az a legfontosabb kérdés, hogy épségben visszatérnek-e? Itt ugyanis negyedóra alatt totálisan megváltozhat az idő. Az egyik percben verőfényes napsütés, a másikban elsötétülő ég és bömbölő szélvihar következhet. Nekem azonban szerencsém volt. Talán az égiek is azt gondolták, hogy ha már ilyen messzire vetődtem, megérdemlem, hogy részt vegyek egy igazi, hagyományos norvég halászaton. 

A kifogott hal arcon csapott 

Gyönyörű napsütéses időben hajóztunk ki a pici kikötőből. A hajóskapitánytól megtudtam, hogy a tenger fenekén egymással összekötve vagy száz horog fekszik, és a következő két órában az lesz a dolgunk, hogy ezeket a horgokat szépen mind felszedjük. Ez így, leírva, egyszerűnek tűnik, de a valóság azért bonyolultabb volt. Először is el kellett hajóznunk az egyik bójához, ahonnan gyorsan megtaláltuk a tengerre dobott műanyagjelzést. Ez mutatta, hogy itt rejtőznek a horgok a tengerfenéken.

Ekkora halat fogtam!Forrás: Lantos Gábor

A norvég halász egy speciális szerszámmal kezdte felszedegetni a horgokat. Az első pár darabon egy darab hal sem akadt, de aztán szép lassan beindult a dolog. Gyönyörű nagy példányok kerültek a hajón elhelyezett ládákba. Az egyiket én is magasba tartottam. Persze amikor a farkával arcon csapott, nagy kiáltással szabadultam meg tőle, a jelenlévők harsány nevetése közepette. Mire a száz horgot felszedtük, legalább 50-55 hal került a hajóra. 

Megérkeztek a méltóságteljes sasok 

És ekkor tűntek fel a fejünk felett a sasok. Eddig a part menti sziklákon ültek, de tudták, mikor jön el az ő idejük. Én persze még semmit sem sejtettem. A három madár egyre közelebb jött, elzavarva ezzel a hajó mellett vijjogó sirályokat, akik innentől kezdve tisztes távolságból figyelték csak a történéseket. A norvég hajóskapitány közben hatalmas kést vett elő, és elkezdte a kifogott halak lefejezését. Az első halfejet méltóságteljesen felmutatta a levegőbe, mint kiderült, ez volt a sasok számára a hívójel.

Először nem értettem, miért köröznek sasok a fejünk felettForrás: Lantos Gábor

A következő pillanatban a levágott fej a tengerben landolt, a három sas pedig rakétaként csapott le a zsákmányra. Tudták, hogy csak az egyikük nyerhet. A győztes itt tényleg mindent vitt, s pár másodperccel később a zsákmánnyal már messzire szállt. A két hoppon maradt sas elkísért bennünket a kikötőig, de tisztában voltak azzal, hogy számukra ezen a délutánon nem jut több halfej.

Ragaszkodás a legendához 

A sasok távoztával a sirályok újra felbátorodtak, és közelebb repültek. A halpucolás közben a felesleges részek a tengerbe kerültek, ezek jelentettek lakomát a sirályoknak. Miközben a kikötő felé tartottunk, megismerkedhettem az ősi észak-norvég halászlegendával. A sasoknak odadobott halfejekkel, az áldozatbemutatással és a babonával, hogy a fogás a következő alkalommal is akkor lesz bőséges, ha a sas megkapja azt, ami évszázadok óta neki jár. 

Lecsapni készül a legendák sasmadaraForrás: Lantos Gábor

A cserzett arcú norvég halász édesapja, nagyapja és dédapja is követte a hagyományokat, amelyeket a modern, felvilágosult ember nyugodtan nevezhetne babonának. Ezzel azonban valószínűleg vérig sértenénk azokat a norvég embereket, akik egész életüket a tengeren töltik, hogy imbolygó kis hajóikon halásszanak. 

A kikötést követően a halak és a levágott halfejek azonnal a feldolgozóba kerültek. Ildikó, Norbi tündéri felesége közben elkészítette a vacsorát, mi mást, mint halat hallal. Volt abban valami megható, hogy Európának e távoli szegletében, az elhagyatott és vad norvég szigeten három magyar az asztal felett összehajolt. A konyhaablakon át láttam, hogy az ég elborult, kitörni készült a hóvihar. Csak abban reménykedtem, hogy mire eljön a reggel és a gyorshajó, simán el tudom hagyni a szigetet. 

Egy kifogott laposhal társaságábanForrás: Lantos Gábor

Így is történt. Másnap délután percre pontosan érkezett a bodøi járat. A kikötőben elköszöntem Ilditől és Norbitól, miközben a kapitány türelmetlenül dudált. A csomagomat a fedélzetre dobtam, majd én is utána ugrottam. Az egyetlen utas voltam, aki ekkor elhagyta Nordarnøya szigetét. S miközben az egyre erősödő hullámzásban a jármű Bodø felé fordult, a messzi sziklaszirten megpillantottam a három sast. Ők már a következő halászatra vártak, hogy a legenda ismét megelevenedjen.