A főtér, a templom és a sörfőzde aranyháromszöge

2015.03.30. 21:54

Aki többször járt már Csehországban, általában tudja, hogy turistaként inkább vidékre érdemes ellátogatni, nem Prágába. Előző utunk során az ország felkapottabb részén, Bohémiában jártunk, most pedig Morvaország középső és északi tájain kalandoztunk. Bónuszként néhány órát Pozsonyban töltöttünk, ahol rájöttünk, mi különbözteti meg az echte szlovák terepjáróst a szlovák rendszámú magyartól.

Hogy Olmütz (régies magyar nevén Alamóc, csehül Olomouc) nem egy turistamágnes, az már a szálláskeresésnél kiderült. Csupán egyetlen hostelre sikerült bukkanni az interneten, az is félig ausztrál tulajdonú, de ezt csak akkor tudtuk meg, amikor nagy nehezen odaértünk. Pénteken, munka után indultunk, és az utolsó magyar benzinkútnál, ahol elvileg cseh és szlovák pályamatricát is lehet kapni, kifogytak mindkettőből. Így a jelzett 10 óra helyett csak fél 12-re értünk a szállásunkhoz, és a csengetésre nem a tulaj, hanem egy másik vendég nyitott ajtót.

Olmütz nem turistamágnes, pedig nagyon szépForrás: Bucsky Péter

Kiderült, hogy ő sem látta a tulajdonosokat az elmúlt napokban. Próbáltuk elérni őket telefonon, de a hívott számon senki sem jelentkezett. A fényképek alapján megtaláltuk az egyik kiszemelt szobát, ahol felhúzott ágynemű várt minket. A csapat másik fele számára nekiláttunk ágyneműt és üres szobát keresni, majd nyugovóra tértünk.

A retroszállás jó választásnak bizonyult

A kissé kihalt, 70-es évekbeli bútorokkal berendezett lakásban mintha a Liza, a rókatündér díszletei közé csöppentünk volna. Éjjel szerencsére nem ijesztgetett minket japán sanzonénekes, viszont másnap reggelizés közben megjelent a tulajdonos, egy ausztrál férfi. Elnézést kért, de előző este érkezett meg fiával a néhány hetes ausztrál nyaralásból, és a jet lag miatt elaludt, ahogy cseh felsége is.

Időutazással is felért a szállásunk – rókatündérekkel nem találkoztunkForrás: Bucsky Péter

A meglepő kezdet ellenére a szállás jó választásnak bizonyult. Tökéletes helyen volt, háromsaroknyira a főtértől, ahol a város leghíresebb nevezetessége, a Szentháromság-szobor áll, amely még az UNESCO világörökségi listájára is felkerült.

A Morvaország központjának számító város másik nevezetessége az asztronómiai óra, amely 1419 és 1422 között épült, egy évtizeddel a prágai után. A második világháborúban azonban a náci katonák tüzet nyitottak rá, a háború után pedig az új rendszer kissé átalakította a középkori csodát: 1951 óta öntudatos kis munkás-paraszt figurák ütik el a delet.

A középkori órát az 50-es években munkásbaráttá alakítottákForrás: Bucsky Péter

A becsületesség és a bizalom magától értetődőbb

Több helyi vendéglőben is megfordultunk, és mindenhonnan elégedetten távoztunk. Különösen a Svatováclavský Pivovarba érdemes betérni, ahol még saját készítésű búzasört is mérnek, ami Csehországban ritkaságnak számít. Miközben nálunk már lassan a piacos nénik is online kasszával dolgoznak, Csehországban a legritkább esetben kaptunk a pincértől gépi számlát. A cetlire húzott strigulákkal jelölt sörök és ételek árát a pincér adja össze, mégis jól működik az ország.

Gulyás leves, sült kolbász és házi sörForrás: Bucsky Péter

A becsületesség és a bizalom mintha magától értetődőbb lenne, mint nálunk. Például nincs minden boltban biztonsági őr, és a templomban az érdeklődők szabadon átmehettek a szomszédos kolostorudvarra, ahol a kiállítások is mindenki számára nyitottak voltak. A toronyban rendezett kiállítás megtekintésének mindössze annyi feltétele van, hogy mindenki kapcsolja fel, majd le maga után a villanyt. És ez működik is.

Vasárnap a környéken indultunk túrára, Olmütztől Frydek-Mistek felé. A rövid út alatt is sok érdekességet találtunk a közbeeső falvakban, városokban, mindre sajnos nem is maradt időnk. Příborban született például Sigmund Freud, Starý Jičínben van egy középkori várrom, és állítólag Nový Jičín főtere is nagyon szép, de ezek nekünk sajnos kimaradtak. Ehelyett Helfątýn várával kezdtük a napot, amely Közép-Európa legnagyobb várkomplexuma, amelyet a törökök ellen húztak fel annak idején. Miután a veszély elmúlt, rablóbandák központja lett, ma már művésztelep, vasművesek dolgoznak itt.

A helfątýni vár a csehek VisegrádjaForrás: Bucsky Péter

A Monarchia gazdasági központja

A Kopřivnice nevű kisvárosban van a Tatra gyára, amely ma már csak teherautókat gyárt, pedig 1897-ben ők készítették a Monarchia és egyben Közép-Európa első autóját. A gyár múzeuma a vártánál is érdekesebb volt. Az 1850-ben alapított gyárat a világ harmadik legrégebbi gépjárműkészítőjeként tartják számon a Daimler és a Peugeot után.

A Monarchia első autója – alig különbözik egy lovas kocsitólForrás: Bucsky Péter

A fényes múlthoz képest ma már csak évi alig ezer teherautót készítenek. A lejtmenetet a kommunizmus indította el: át kellett adniuk a ©kodának a személyautó-gyártást, és 1951-ben megkezdték Mladá Boleslavban a Tatraplanok gyártását.

A legmeglepőbb talán az volt, hogy egy-egy legendává lett autómodellből még az 50-es években is milyen keveset gyártottak, alig néhány ezer darabot. Ehhez képest a 120-as egymillió feletti példányszáma igazán gigantikusnak tűnik. A 70-es évek luxuskocsija volt a Tatra 613, amely ma is irtózatos nagy személyautónak tűnik, de kicsit ormótlannak: most derült ki számomra, hogy még páncélozott verzió is készült belőle.

Páncélozott Tatra kommunista vezéreknek, a súlya 2,4 tonnaForrás: Bucsky Péter

Az észak-morva és sziléziai iparvidék nem hiába volt a Monarchia gazdasági központja, a mai napig meghatározzák a környéket a gyárak és az üzemek. A századfordulós csarnokok még mindig tetszetősebbek, mint a modernek.

A gazdasági felemelkedésben fontos szerepük volt a szénbányáknak és a kohászatnak, de ez Ostravában nem éppen a csinos oldaláról mutatkozik meg. Leginkább a Ruhr-vidék kistestvéreként kell elképzelnünk: autópályák között kohók és erőművek sokasága, iparnegyedek és elszórva lakónegyedek, főként tömbházakból.

Havon is át – csak egy készült a csodábólForrás: Bucsky Péter

Hiába indult meg a rehabilitáció, még sok évtized kell, hogy tetszetős lakókörnyezetté váljon ez a térség. Gazdaságilag azonban már sikerült lábra állnia. Nem éppen turistacsalogató hely, hacsak nem érdeklődik az ember, mint például én, az ipari emlékek iránt. A városnak azért valamennyire sikerült rákerülnie a fiatalok úti térképére: állítólag egész hévégén éjjel-nappal tart a buli a Stodolní utca több tucatnyi bárjában és klubjában.

Vasárnap este még ebben a látványosságban sem bízhattunk, ezért visszaindultunk Olmützbe. Magyarok számára most már elérhetetlen programot választottunk: vasárnap este 8-kor indultunk a szupermarketbe vásárolni. Feltűnt, hogy a tokajin kívül többféle magyar borral találkoztunk: a legalsó polcon a legolcsóbb műanyag palackos búfelejtőkkel.

Történelmi városkákból gazdag a felhozatal

Hétfőn Kroměříľbe indultunk, amelyet Csehország legszebb történelmi városának tartanak. Nehéz lehetett a választás, mert a mezőny nagyon erős, szinte minden kisvárosban megvan errefelé a középkori főtér, a templom és a sörfőzde aranyháromszöge. Kroměříľt az olmützi püspök alapította a 13. században, és nyári rezidenciaként funkcionált az egyházi vezetőknek. A kastély és parkja az UNESCO kulturális világörökségének része, és a barokk kor jeles emléke.

Gyerekek játszanak Kroměříľ főterénForrás: Bucsky Péter

De a belvárosban is érdemes sétálgatni, elég nagy területen mintha érintetlenül maradt volna fenn a középkori építészet. A főtéren mégse az épített örökség szippantott magába, hanem a Bata cipőbolt, ahol a hazai árak feléért lehetett vásárolni. A cipőgyár egyébként a szomszédban van, Zlinben. A korábban háromezer fős falut a gyár, de még inkább Tomáą Ba»a alapító tette naggyá: főként az első világháború megrendelései miatt bővülő cipőgyárához építtette ki a várost, méghozzá a kor legnevesebb építészével, Le Corbusier-vel.

A nagyvállalkozó a munkásainak jó körülményeket, iskolát, óvodát és egészségházat is építtetett. A talán legelső közép-európai multi világszerte terjeszkedett, és mindenhol hasonló koncepcióval fejlesztettek várost a gyárak köré – összesen 33 helyen, köztük Magyarországon is, Martfűn.

Pozsony sokadszorra is meg tudja lepni az embert

Hazafelé megálltunk Pozsonyban egy délutánra, mert a társaságból többen még sosem jártak ott. Én ugyan már voltam néhányszor északi szomszédunk fővárosában, mégis több új észrevétellel gazdagodtam. Egyrészt megtudtam, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi szlovák terepjáróst a szlovák rendszámú magyar vállalkozótól: úgy, hogy a szlovák fizet a parkolásért. Vagy azért, mert jobban megy neki, vagy mert ciki lenne náluk a simlis rokkantkártya a több tízmilliós autón.

A pozsonyi várForrás: Bucsky Péter

Másrészt egyre több a nyugatias kávézó, dizájnbutik, amelynek a jól szituált középosztály a célcsoportja. A kis óvárosban érdemes elidőzni. A középkori épületek gyönyörűek, találgathatunk, melyik főnemesi családi címerét fedezzük fel a homlokzatokon, de itt-ott megtaláljuk az aktuális korszellem jelképeit is, a turult vagy a kétfejű sast.

Dizájnerek boltjai konténerekben egy pozsonyi térenForrás: Bucsky Péter

A város egyik jelképe, az 1890-ben épült Öreg híd viszont jelenleg nem látható: 2013-ban kezdték elbontani, és idén év végére készül el az eredeti mása. Ezt a villamosok mellett csak a kerékpárosok és a gyalogosok használhatják majd. Vajon Budapesten mikor épül végre olyan híd, amelyre autóval nem lehet felhajtani?

Brnóról korábban itt írtunk, egy sörmentes telči kirándulásról itt olvashat, itt pedig Český Krumlovról talál beszámolót.