A Loch Ness-i szörnyet nem láttam, csak más csodákat

skócia
Hóvirágmező és háttérben a Dunrobin-kastély
Vágólapra másolva!
Észak-Skócia hegyei, kövei olyan titkokat rejtenek, amelyek nyomába minden turista szívesen szegődik. Miközben a felföld vad és érintetlen vidékét járjuk, olyan különlegességekkel találkozhatunk, mint a térség utolsó kilőtt farkasának emléktáblája vagy a brit uralkodóház egykori anyakirálynőjének kastélya. Észak-Skócia misztikus világa engem is megérintett, és remélem, e cikk elolvasása másokat is meggyőz arról, hogy ezt a világot érdemes felfedezni.
Vágólapra másolva!

A magyar turisták nagy része – ha Skóciában tölti az idejét – legfeljebb Invernessig jut el. A látogatókat lenyűgözi Edinburgh szépsége, a balmorali királyi kastély méltósága vagy Loch Ness vad világa, a szörny keresése. Pedig hallgatniuk kellene a helyiekre, akik szerint az igazi Skócia Invernesstől északra kezdődik. Inverness ugyanis a felföld bejárata. Ide Glasgow-ból és Edinburgh-ből is eljuthatunk vonattal vagy autóbusszal. Előbbi városba a Wizzair, utóbbiba a Jet2 légitársaság indít közvetlen járatokat Budapestről.

A vad felföld káprázatos vidéke idén januárban Forrás: Lantos Gábor

Magyar kertész és házvezetőnő a skót kastélyban

A téli időszakban nem kell attól tartanunk, hogy a térségben hemzsegnek a turisták. Persze, ilyenkor az időjárás is meg tudja mutatni változékony arcát, de idén januárban és februárban óriási szerencsém volt. Az ott töltött kétszer öt nap során csak egyszer vert el a jégdarás szélvihar, amúgy ragyogóan sütött a nap, és járta át a testem a felföld kristálytiszta levegője.

Invernessbe repülővel érkeztem, onnan pedig vonattal utaztam tovább Brora falucskába. A jelentéktelennek is mondható község azért volt számomra különleges, mert az itteni hegyek között megbúvó Gordonbushban él és dolgozik Szabóki József és felesége.

Mindketten egy erdei magánkastélyban tevékenykednek. József kertész, és lovakat gondoz, felesége, Andrea pedig a kastély házvezetőnői feladatait látja el. Tündéri emberek, nem véletlenül szerette meg őket Mrs. Tyser, az ősi kastély tulajdonosa. A csodálatos környezetben megbúvó épület környékén szinte mindenütt látszott a magyar kertész keze munkája. És Andreáé is, aki az ott töltött évek alatt magas fokra fejlesztette fafaragó tudását.

A gordonbushi magánkastély, ahol a Szabóki házaspár dolgozik Forrás: Lantos Gábor

Ahogy Mrs. Tyserrel beszélgettem, egyre inkább meggyőződtem róla, hogy erre a földre születni kiváltságokkal jár. Egyesek bizonyára unalmasnak találnák a misztikumokkal sűrűn teleszabdalt vidéket, én viszont egyetlen percig nem éreztem azt, hogy rossz helyen lennék. A helyi emberek kedvessége lenyűgözött, és persze sok minden más is. Például a Dunrobin-kastély.

Hóvirágtenger a skót kastély olasz kertjében

Ehhez Brorából dél felé kell elindulnunk, és mielőtt Golspie községbe érnénk, bal kéz felé tábla jelzi, hogy a magas fák mögött a Dunrobin-kastély terpeszkedik. Az épületnek amúgy saját vasútállomása is van, amelyet a kastély építése után létesítettek. Tették ezt azért, hogy aki vonattal óhajt idejönni, annak is legyen lehetősége a látogatásra. A megálló csak időszakos, azaz aki itt akar leszállni, annak szólnia kell a kalauznak, különben a vonat megállás nélkül továbbrobog.

A kastély belső világa mellett lenyűgöző látványt nyújtott a kert is, amelyet Charles Barry tervezett 1850-ben, és amelyet teraszok, mesterséges tavak és szökőkutak díszítenek. A 19. századi ház magas kőkerítéssel körbevett parkja az angliai olasz kertek egyik legszebb példája. Központi tengelye a ház előtti terasztól indul, és egy dombon át az erkélyig fut.

A kertet gyönyörűen gondozzák. Visszaállították eredeti állapotát a régi, mesebeli kertrészekkel, mint amilyen a nagy lejtő, a zöld terasz, a szökőkút, az erdős völgy, a vadaskert, a boszorkánykör, a nyári lak, a melegház, a jégverem és az útvesztő. Engem leginkább a fák tövében lépten-nyomon kinyíló csodaszép hóvirágok varázsoltak el. Bár a naptár február végét mutatta, itt már szinte hóvirágmezőben gyönyörködhettem.

Hóvirágmező és háttérben a Dunrobin-kastély Forrás: Lantos Gábor

Ami pedig a belső látványt illeti, arra nehezen találok szavakat. A 185 szobás épületből a turisták mindössze 18 szobát látogathatnak, de a szalon káprázatos bútorai, könyvei tényleg lenyűgözik a látogatókat.

A klánhoz tartozás Skóciában nagy kiváltság

Egy házzal odébb, azaz az A9-es út tetején, nem messze Wick városától, az Északi-tenger partján méltóságteljesen áll a Sinclair-kastély, az egykori Sinclair-klán birodalma. A fennmaradt feljegyzések szerint az épület alapjait 1379-ben fektették le, majd Caithness megye második grófja, William Sinclair építtette fel 1476 és 1496 között. 1606-ban meghosszabbították, és kupolatornyot, függőfalakat, felvonóhidat is építettek hozzá.

A Sinclair család itt élte mindennapjait, de azt nem állíthatjuk, hogy az évek teljes békében és nyugalomban teltek. 1577-ben George Sinclair, Caithness negyedik grófja bebörtönözte saját fiát, mert azt gyanította, hogy lázadó és felforgató tevékenységet folytat. John hét évig raboskodott a kastély alatti várbörtönben, sós marhahúson kívül semmit nem kapott, még vizet is alig. Szomjúságtól gyötörve végül szörnyű kínok közt halt meg.

A Sinclair-kastély romjai az Északi-tenger partján Forrás: Lantos Gábor

Ha a Sinclair név ismerős lenne, nem tévednek, hiszen a Magyarországon is nagy sikerrel bemutatott Minden lében két kanál című filmsorozat egyik főhőse Lord Brett Sinclair volt. A Skóciában évszázadokon keresztül meghatározó klánrendszer a monarchia megerősödésével fokozatosan gyengülni kezdett. A klánok nevei viszont megmaradtak, sőt a klántagság is máig létező fogalom.

Skóciában a klánhoz tartozás olyan kiváltság, amelyhez fogható kevés van a világon. Hiszen ne feledjük, az ide tartozó személyek büszkén viselhetik a klán nevét azokon a partikon, fogadásokon, összejöveteleken, amelyeket manapság Skóciában rendeznek. Ezeken a társasági eseményeken aztán a klán tagjai az egykori ősi ruházatban, a klánnak megfelelő, kockás mintájú szövetből készült skót szoknyában jelennek meg.

Miközben az A9-es országúton észak felé tartottunk, nem sokkal Brora után különleges emléktáblába botlottunk. Ezen a helyen lőtték ki a felföld utolsó farkasát – állt a táblán. Miért kellett ennek emléket állítani? A skótoknak mindenre van válaszuk. Azért, mert az utolsó farkas kilövése megszabadította a helyieket e félelmetes vadállattól.

Az utolsó kilőtt farkas emléktáblája az A9-es út mentén Forrás: Lantos Gábor

A Castle of Mey, az anyakirálynő birodalma

A Sinclair-kastélytól nyugatra haladva előbb elérjük Nagy-Britannia legészakibb pontját, amelynek John O’Groats a neve. Szélfútta vidék ez, ahonnan megpillanthatjuk a tengerben terpeszkedő Orkney szigetcsoport partvonalát. Ami John O’Groats legnagyobb nevezetességét illeti, az az utolsó ház. Vagy az első, attól függ, honnan nézzük. A part menti épületet ugyanis a helyiek Skócia első házának nevezik, az angolok meg Nagy-Britannia utolsó épületének. Ezen nem fogunk most összeveszni, már csak azért sem, mert nyugati irányba tovább haladva hamarosan megérkezünk a Castle of Mey-hez, vagyis az anyakirálynő kastélyához.

A Castle of Mey, azaz az anyakirálynő kastélya Forrás: Lantos Gábor

II. Erzsébet édesanyja, Elizabeth Bowes-Lyon életének utolsó szakaszában rendkívül sok időt töltött a Castle of Mey-ben, amelyet 1566 és 1572 között építettek. Ezen a területen eredetileg a Sinclair-klán egyik erődítménye állt. 1952-ben az épület és a hozzá tartozó kert már csaknem teljesen az ebek harmincadjára jutott, ekkor vásárolta meg az anyakirálynő, majd elkezdődött a kastély teljes felújítása.

1966-ban az anyakirálynő a nyilvánosság előtt is megnyitotta a Castle of Mey egy területét, így a látogatók a kertet és a szobák egy részét is megcsodálhatták. Az anyakirálynő 101 évesen, halála előtt fél évvel, 2001 őszén járt itt utoljára. 1955-től összesen 46 éven keresztül töltött ebben az épületben hosszabb-rövidebb időt.

Kilátás a Mey-kastélyból, avagy naplemente Orkney szigetén Forrás: Lantos Gábor

Azt pedig viszonylag kevesen tudják, hogy II. Erzsébet édesanyja tapasztalt kertész hírében állt. Évente hosszú órákat töltött a dáliák, körömvirágok vagy éppen az árvácskák között, de a legnagyobb kedvence az Albertine rózsa volt. A Castle of Mey kertje arra is bizonyságul szolgált, hogy legyen bármilyen zord is az észak-skóciai időjárás, nincs az a virág, amely ne nyílna ki itt.

Keressük Nessie-t, de nem találjuk

Ha Skócia északi részén barangolunk, nem hagyhatjuk ki a Loch Ness és az Urquhart kastély meglátogatását sem. Loch Ness a térség második legnagyobb tava, amelynek világszenzációja a szörny, amelyről már időszámításunk után 565-ben említést tettek Szent Kolumba legendájában. Aztán 1933. május 2-án igazi szenzációt és hisztériát keltett, hogy egy fénykép készült az állítólagos szörnyről, amint hosszú nyakán ülő fejét kidugta a vízből. A fotóról csak később derült ki, hogy hamisítvány. Azóta viszont egész iparág épült a láthatatlan híresség köré. Plüssállatok, pólók, poharak, tollak, kanalak mind-mind a szörny képével várják a borzongásra vágyó turistákat.

A Loch Ness-i szörny nekünk nem dugta ki a fejét Forrás: Lantos Gábor

Azért akad még néhány érdekesség a szörnnyel kapcsolatban. Egyszer megjelent itt a világhírű tengerkutató, Jacques Cousteau. Kutatócsapatával több napon át merült le a tó fenekére, majd az egyik napon hirtelen, csapot-papot otthagyva távozott Loch Ness mellől. Hogy miért? Ez soha nem derült ki. „Nincs semmi abban a tóban” – mondta később, amikor interjút készítettek vele. Ám sokak szerint ez nem volt igaz. Gyanították, hogy Cousteau megtalálta a legendás szörnyet, de az iránta érzett felelősség és tisztelet miatt inkább letagadta, hogy bármit is látott a tó fenekén. Tisztában volt vele, hogy ha bevallja a szörny létezését, a világ valóságos hajtóvadászatot indít Nessie ellen.

Évente 300 ezer turista nézi meg a romos kastélyt

A tó északi szegletében található, romos várat a 13. század elején kezdtek építeni. Loch Ness őrtornya, az Urquhart vára a függetlenségi háború során az egyik legfontosabb és legnagyobb várkastély volt, amelyet a skót és az angol hadsereg is többször megtámadott. Most már csak a maradványai láthatók, hiszen 1692-ben lerombolták.

Ami a mai állapotát illeti, Skócia harmadik leglátogatottabb helyéről van szó, ami óriási dolog. Gondoljuk csak meg, hogy Skócia területén mennyi gyönyörű kastély, nevezetesség van, mégis ez a rom az egyik legnépszerűbb. Évente több mint 300 ezer turista jön el ide. Ez nem csoda, hiszen az egykori kastély fekvése gyönyörű, a tó északi részén szinte őrként áll a víz felett. A vár jelenleg a skót nemzeti vagyon részét képezi.

Ez a rom Skócia egyik leglátogatottabb kirándulóhelye Forrás: Lantos Gábor

Ebben az írásban csak felvillantani tudtam néhány momentumot az észak-skóciai vidék rejtelmeiből. Ha többre is kíváncsiak, nézzék meg a térségben készített filmet Magyarország legnézettebb közösségi tévéjében, az OzoneNetwork csatornán, egyes szolgáltatóknál már HD minőségben is. A premier időpontja: 2015. június 7. vasárnap 22 óra.