A semmiből nőttek ki ezek az üdülőhelyek

2015.05.05. 16:53

Ötven évvel ezelőtt még csendes halászfalvak voltak, aztán jött a tömegturizmus.

A legtöbb tengerparti üdülőváros helyén, ahol ma fényűző hotelek és felhőkarcolók sorakoznak, 50 évvel ezelőtt jelentéktelen partszakaszok voltak, legfeljebb egy kis halászfaluval. Az építkezéseket a tömegturizmus megjelenése, az üdülési csomagok és az olcsó légi járatok beindulása indította el.

Ezeknek a helyeknek a karakterét teljesen megváltoztatták az ingatlanfejlesztések és a rengeteg látogató. A helyi gazdaságok és munkavállalók ugyan sokat profitáltak a pénzüket itt elköltő turistákból, a meghitt romantikának azonban egyszer s mindenkorra vége lett. Mutatunk néhányat a megdöbbentő átalakulásokból.

Dubaj

Halászhajó a kikötőben 1960-banForrás: AFP
A kikötő napjainkbanForrás: Photononstop/Calle Montes

Dubaj nem a turisztikai fejlesztések miatt lett metropolisz, hanem a kőolajnak, illetve a kereskedelmi és pénzügyi szolgáltatásoknak köszönhetően, mára azonban az idegenforgalomból is jelentős bevétele származik. A látványos fejlődést mi sem jelzi jobban, hogy itt van a világ legmagasabb épülete, a 828 méter magas Burdzs Kalifa is. A városról itt írtunk beszámolót.

Benidorm

Egy kis halászfalu voltForrás: realbenidorm.net
Ez lett belőleForrás: DPA/AFP/Alexander Ruesche

Európában a 60-as évektől indult be csoportos turizmus, ami több dél-európai ország gazdaságának is lökést adott. Így volt ez Spanyolországban is, amelynek idegenforgalma mára a világ harmadik legnagyobbja Franciaország és az Egyesült Államok után. A Costa Blancán található Benidorm például egy kis halászfalú volt csak az 50-es években, most a nyári hónapokban lakosainak száma megközelíti az egymilliót.

Torremolinos

Így nézett ki a Costa del Sol régenForrás: Origo
És mostForrás: Photononstop/Guido Alberto Rossi

Délebbre haladva Torremolinos hasonló történettel büszkélkedhet. A Costa del Sol üdülővárosának jelenleg 43 ezer az állandó lakosa, ami nyáron 250 ezerre duzzad a partra özönlő strandolók miatt.

South Beach, Florida

Kietlen terület az 1914-ben készült fotónForrás: twitter.com/beacharchive
Ma a strandolók paradicsomaForrás: AFP/Photononstop/Angelo Cavalli

Az Egyesült Államokban Miami Beach déli részét korábban egy nem túl termékeny termőföld a mostani South Beach helyén. A Lummus testvérek kezdétk el fejleszteni 1912-ben. Mára kedvelt üdülőhely.

Punta del Este

A város 1937-ben és 2006-banForrás: AFP/Str

Az uruguayi Punta del Este egész Dél-Amerika egyik leghíresebb üdülőhelye (itt írtunk róla beszámolót) Az 50-es években kezdték el fejleszteni, 15 ezres állandó lakossága január-februárban negyedmillióra nő.