Ezeket a strandokat ne hagyja ki az északi parton

északi part, strandok
A nyár első homokvára
Vágólapra másolva!
A törött sárga vödörrel kellett vizet önteni a homokra, mert a pirosat a vártoronyhoz használtuk. Az északi parton lapos köveket is találtunk az erődhöz. És a lábam sem ért le mindenhol, úgyhogy amikor a bátyám kirántotta alólam az úszógumit, öt perc alatt megtanított úszni az adrenalin. Jók ezek az emlékek, de a hat-hétszáz forintos strabdbelépők gyorsan kijózanítják az embert. Persze ha nyaralásról van szó, a rántott hekk minősége is számít. Íme, a legjobb északi parti strandok nagyon szubjektív rangsora.
Vágólapra másolva!

Szigliget

A szigligeti stoppolós strand. Mert a vonat három kilométerrel arrébb rak le, és bár ez csak egy óra sétát jelent, minek gyalogolnánk strandszettel felpakolva, ha svéd rockerek nyitott tetejű kocsijukkal öt perc alatt átdobnak a célig? De bringázni is érdemes, hatalmas tárolók vannak a bejárat közelében.

Stoppal a szigligeti strandra Forrás: Bánlaki D. Stella

A szigligeti strand evős strand is.

Keszeget egyszerűen muszáj enni a sütödében, mert nagyon jó.

Méghozzá mindig. Ezt Oszi bácsi garantálja, de a túladagolásért nem vállal felelősséget.

Az éhes apákon kívül a gyerekeknek is kedvez a hely: folyamatosan ismétlődő, hangos "anya!” kiáltások szaggatják az állandó fröccsenés és csobbanás hangeffekteket. A pancsoló mellett játszótér, focipálya, szörf is van. Mindent ki kell itt próbálni. Egyszer az újévi, január első napjaira eső szigligeti úszást is. Na, talán az az egyetlen időpont, amikor nincs tömeg, és nem kell mindenért sorban állni.

A szigligeti strandon minden korosztály jól érzi magát Forrás: Máté Csaba

Révfülöp, Szigeti strand

A révfülöpi Szigeti a legkedvesebb északi parti strandom. A hajóállomástól keletre találjuk, vigyázzunk, mert a városban van egy nyugati strand is!

Közel a Káli-medence, nincs zsúfoltság, és több Év Első Fürdésének helyszíne.

Csak úgy beleúszom a panorámába, miközben önmagához képest kristálytisztának érzem a tavat. Azóta befutott zenekarokkal haverkodtam itt össze, és alkalmi röplabdameccseken kötöttem életre szóló barátságokat.

Harc a legjobb helyekért Forrás: Máté Csaba

Ilyen élmények után fel sem tűnne egy drasztikus áremelés, és azt is megbocsátanám, ha romlana a kakaós palacsinta minősége. De ez a strand még mindig az olcsóbbak közé tartozik, és a palacsinta isteni, a fenébe is! Az esténként a kertmoziban vetített filmek között még soha nem találtam olyat, ami igazán érdekelt volna, mégsem bántam meg, ha jegyet vettem. Máshol vásznat nézni nem is érdemes.

Balatonfüred, Kisfaludy strand

Ahol hatévesen a kukoricában hagytam a tejfogaimat, ahol becsípte a lábamat a retró nyugágy, és ezzel gyógyíthatatlan fóbia alakult ki bennem, és ahol több vizes fagyit nyaltam el, mint az összes többi helyen összesen. Mindez nem panasz, Füredről valószínűleg szinte mindenkinek vannak élményei. Szerencsére a színvonal tartja a lépést a korral, két strand is van, a Tagore sétányhoz méltó Esterházy és a szolidabb Kisfaludy. Egyik sem békés vagy romantikus, hanem

a legnagyobb szórakoztató strandok az északi parton,

ennek előnyeivel és hátrányaival, de mindenképp a legjobbak között. Én a családias, puritánabb Kisfaludyra szavazok homokos focipályával, strandkönyvtárral, úszóstéggel.

A Balaton egynapos kalandnak is jó Forrás: Máté Csaba

Sajkod

A sajkodi a tó VIP-strandja. Eldugott, lepukkant bekötőút visz oda Tihany után a 71-esen. A helyi nyaralókba születni kell vagy minimum beházasodni, a sajkodi strandon meg beavatottá válni. Minden szezon előtt végighempergem az akkor még puha, tömör és élénkzöld füvet,

mert ilyen fű nincs máshol az országban.

A víz is elég mély, és természetvédelmi terület adja a hátteret a hesszeléshez. A zsebkendőnyi strandra csak gyalog vagy biciklivel érdemes menni, és meg kell őrizni a titkát, békéjét, romantikáját, mert ez más, mint a többi. Leszámítva a belépőt, mert az itt is van.

Ez a látvány mindig lenyűgöz Forrás: Flickr/korom

Tihanyi szabad strandok

A feeling utánozhatatlan. Somos és Gödrös, rejtélyes nevek, de valójában a főút melletti partszakaszokról van szó, amelyek ugyan ingyenesek, de minek, ha a parkolásért fizetni kell. Éppen ezért jövet-menet

érdemes itt csobbanni az éves Tihany ArtPlacc afterparty után,

hirtelen felindulásból, vagy amikor biciklivel járunk arra. Csak egy asztalt, padot kell valahogy megkaparintani a hajnaltól standoló pecásoktól, és minden megvan, amire vágyhat az ember.

Ide kell kiteregetni az otthonról hozott tubusos kenőmájast és tömlős sajtot a foszlós kiflikkel, paradicsomot sóval, esetleg az üvegcsében a kacsazsírt. Nagy flanc nem kell, és jobban fog esni, mint bármelyik büfé bármelyik fogása. A gödrösi egyébként a kecskekörmöt, vagyis a több millió éves kövesedett kagylókat keresők után maradt gödrökről kapta a nevét. Persze ma már nincs se kagyló, se gödör a parton, csak beton.

Vagy még tányér sem kell Forrás: Máté Csaba

Csopak

Csopak szuper strandja éjjel is, nappal is nyitva van. A balatoni strandoknál örökké gondot okoz a bejárat megtalálása, nem volt még olyan, hogy rögtön a megfelelő kapun próbálkoztam volna. Csalfa a csopaki is, mert van vagy fél kilométer hosszú. Ha a nyakamban van egy úszógumi, a karúszókat meg a strandtörülközővel és az ásványvizes palackokkal együtt fogom, akkor ez sok. Viszont ha bejutottam végre, mindent megtalálok, amire szükségem lehet. Van virágágyás és térburkolat, mediterrán hatású, pálmaszerű növények és ernyők, de ami fontosabb:

biztonságos lejárók, föveny, retró csúszda, röplabdapálya, játszótér és ingyenwifi.

Bevallom, én még soha nem csúsztam le egyetlen balatoni csúszdán sem, de nem fogok kétezer forintos napi bérletet váltani csak azért, hogy ez megváltozzon. A szép, viszonylag új napozóstégen heverészőkre is csak úgy nézek, mint távoli hősökre, akik a gutaütést kockáztatják a barna bőrért. De az nekem is tetszik, hogy a lehetőség adott. És talán az idén újítok.