Furcsa köröket írt le Budapest felett egy óriásgép

Cargolux Boeing 747
Ilyenből áll három is elhagyatottan Kuala Lumpur repterén.
Vágólapra másolva!
A Cargolux Jumbója kétszer is elhúzott a ferihegyi repülőtér felett.
Vágólapra másolva!

Újabb óriásgép húzott el alacsony magasságban Budapest felett. Kedden az Emirates légitársaság Airbus A380-as gépéről közöltünk képet, amint a magyar főváros felett kiengedi üzemanyagát, mert a New Yorkból Dubajba tartó járat egy utas rosszulléte miatt kénytelen volt visszafordulni a magyar román–határ után, majd Bécsben hajtott végre kényszerleszállást.

Most egy Jumbo húzott el

Szerdán este fél 9 körül egy másik négy hajtóműves gép szállt el alacsony magasságban Budapest felett. A Flightradar24 adataiból kiderült, hogy ezúttal a luxemburgi Cargolux légitársaság Boeing 747-es „Jumbo" repülőgépéről volt szó, amely meglehetősen furcsa útvonalat rajzolt le a főváros légterében.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Aero Icarus

Az azerbajdzsáni Bakuból érkező teherszállító gép előbb túlrepült a ferihegyi repülőtéren, majd megfordulva északnyugatról próbálta megközelíteni. A sikertelen leszállás után jobbra fordult, majd Buda felett tett egy nagy kört, utána pedig Pestre visszaérve ezúttal délkeleti irányból közelítette meg a repülőteret, de ismét nem szállt le. Csak a harmadik kör után ért földet 9 óra előtt 5 perccel.

A Cargolux gépének útvonala Forrás: Flightradar24.com

Az óriásgép 800 és 1200 méteres magasságban, 350-400 km/h óra sebességgel manőverezett, tehát elég hangos és látványos jelenség volt. A Jumbo egyébként is felhívja magára a figyelmet, hiszen több mint 70 méter hosszú gép, a szárnyak fesztávolsága pedig 60 méter. Az 1970 óta üzembe állított típus jellegzetessége, hogy a törzs elején nagyobb a magassága (az utasszállító gépeknél itt két szint van).

A rossz idő volt az oka

Kerestük a HungaroControlt, amely a magyarországi légiforgalmi irányítást végzi, hogy mi volt az oka a furcsa manőverezésnek. Csütörtökön elküldött válaszuk ezt tartalmazza:

"A Cargolux CLX733-as hívójelű Boeing 748 típusú járata 2015. május 20-án este a rendkívüli időjárási viszonyok miatt volt kénytelen két alkalommal megszakítani leszállását, amelyet 20.55 perckor rendben befejezett."