Elrontották az országukat, de nagyon büszkék rá

La Boca

Kevés ország van a világon, amelyik annyit veszített gazdagságából az elmúlt száz év alatt, mint Argentína. Egy olcsó repülőjegynek köszönhetően megnéztük, milyen az élet most Buenos Airesben, ahol épp a nemzeti ünnepre készülődtek.

Amikor beléptünk a Confitería Ideal nevű kávéházba, mintha visszarepültünk volna száz évet az időben. A pompás homlokzat már kívülről is elütött a Buenos Aires belvárosára jellemző modern épületektől, de az igazán nagy élmény belül fogadott. A díszes, oszlopokkal szegélyezett teremben szólt a tangó, a parketten pedig a párok átszellemült arccal rótták a köröket, amint az ültető az asztalunkhoz kísért bennünket.

A kávéház nagyterme régi idők hangulatát idézte Forrás: Gaál Csaba

Délután 4 körül járhatott az idő, és azért jöttünk ide, mert a többi turistától eltérően nem akartunk vagyonokat költeni egy esti tangóshow-ra. Inkább az itteni matinéra fizettünk be, és milyen jól tettük. A fejenként 50 pesós belépőért (körülbelül 1100 forint) olyan világba csöppentünk, ahol

még a pincérek is a múlt századot idézték.

A többnyire idős párok mellett volt néhány fiatalabb, egészen kiváló táncos. Megható volt például, amikor a legprofibb srác felkérte a nagyothalló jegyszedő nénit, aki emiatt repesett a boldogságtól.

A dicső múlt emlékei

A Buenos Aires-iek számára aligha akad jobb hely a nosztalgiázásra, mint a Confitería Ideal. Amikor a kávéházat 1912-ben megnyitották, Argentína a hetedik leggazdagabb ország volt a világon. A volt spanyol gyarmat ekkor élte a fénykorát, Európa minden részéről özönlöttek ide a bevándorlók a jobb élet reményében (nagyon sokan érkeztek például Olaszországból, és fűszerezték sajátos, olaszos dallammal az itt beszélt spanyolt). A város részben ekkor nyerte el arculatát, amelyet gyakran Párizséhoz hasonlítanak.

Őszi utcakép a város jómódú, Recoleta negyedében Forrás: Gaál Csaba

A dicső múltra emlékeztet a világ egyik legszélesebb sugárútja, az Avenida 9 de Julio is, amelynek első szakaszát 1937-ben adták át. A lámpák miatt a 140 méteres távolságot valóban több percig tartott megtennünk, az átkeléskor azonban már egy másik kor lenyomata is szembetűnő volt. Buenos Aires belvárosa ugyanis tele van felhőkarcolókkal és más modern épületekkel, amelyek között már csak elvétve bújnak meg a régebbi korok emlékei.

Itt még csak félúton voltunk az Avenida 9 de Julión Forrás: Gaál Csaba

Államcsődtől az őszi napfürdőig

Amikor 2002 első napjaiban ugyanezeken az utcákon jártunk, már szó sem volt dicsőségről. Akkor élte át ugyanis az ország az egyik legsúlyosabb válságát, az állam csődbe ment, polgárai pedig egyik napról a másikra elveszítették megtakarításaik jelentős részét. Betört kirakatok jelezték mindenfelé, hogy

a korrupt elit felelőtlen gazdaságpolitikája hova vezethet

(erről bővebben itt írtam). A valaha oly vonzó Argentínának egy évszázad alatt sikerült leküzdenie magát a világ 57. helyére, már ami az egy főre jutó bruttó hazai terméket illeti.

Betört kirakatok jelezték a tüntetők dühét Forrás: AFP/Daniel Garcia

Több mint tizenhárom évvel a csőd után izgalmas volt megnézni, milyen az élet most az argentin fővárosban.

Betört kirakatokat már nem láttunk, és az egyébként nem olcsó éttermek is tele voltak.

Ez akár azt is jelenthetné, hogy a gazdaság talpra állt a megrázkódtatásból. Amikor például kihajóztunk a Buenos Airestől vonattal egy órára lévő Tigréből a környéket át- meg átszelő kis folyókra, a part menti nyaralókban a felső középosztály boldogan süttette magát az őszi napsütésben.

Őszi színekben pompázó fák a folyó partján Forrás: Gaál Csaba

A pénzváltók barlangjában

Azt, hogy valami mégsem stimmel, jól mutatta például a kettős árfolyamrendszer. A vágtató infláció miatt az argentinok igyekeznek dollárra váltani a jövedelmüket, a hivatalos pénzváltóknál azonban csak utazásra kaphatnak egy meghatározott összeget. Így kénytelenek a Florida utcán seftelő nepperek cueváiban, azaz barlangjaiban vásárolni külföldi valutát, ők viszont

a hivatalosnál körülbelül 40 százalékkal drágábban kínálják a zöldhasút.

Ezek a pénzváltók illegálisan működnek, de a hatóságok szemet hunynak felettük. Az újságok is közlik az aznapi fekete árfolyamot, amit itt valamiért kéknek hívnak. Az argentinoknak ráadásul a külföldi kártyahasználat után is 35 százalékos adót kell fizetniük.

Fényűző bevásárlóközpont a Florida utcánál Forrás: Gaál Csaba

Turistaként persze mi ennek inkább az előnyeit láttuk, hiszen ugyanennyivel többet kaptunk feketén, mint akkor, ha mondjuk bankkártyával fizettünk volna. Egyrészt azonban nem volt túl megnyugtató érzés sok készpénzzel bemerészkedni a sokszor kétes kinézetű nepperek barlangjaiba, másrészt visszaváltani is csak náluk lehet, a reptéren már csak abban az esetben, ha van papír a hivatalos vásárlásról. Így viszont viszonylag pontosan ki kell számolni előre, mennyi pesóra is lesz szükségünk.

Mennyiből lehet kihozni?

Buenos Airesben az élet nem túl drága a turistáknak. A tömegközlekedés kirívóan olcsó, egy belvárosi hotelszobát naponta és fejenként 4-5 ezer forintból is ki lehet hozni, egy két embernek elegendő, remek pizzát pedig akár 1200 forintból. Az igazán nagy tétel a repülőjegy, amelyet 250 ezer forint alatt ritkán lehet megúszni. Ezért csaptunk le azonnal az Alitalia tavaszi akciójára, amely 109 ezer forintért kínálta az oda-vissza jegyet. A bónusz a római városnézés volt, mivel fél napot vártunk az átszállásra.

A buszokon csak érmékkel lehet fizetni, az érmék azonban hiánycikknek számítanak, mert nem éri meg előállítani őket. Így marad a fizetésre a SUBE nevű feltöltő kártya, amit azonban nem minden kioszkban árulnak. Mi csak a negyedikben kaptunk, de azt elfelejtették közölni, hogy feltölteni nem tudják. Aztán máshol sem tudták, állítólag a banki szünnap miatt (mint kiderült, a banki alkalmazottak aznap magasabb bérekért sztrájkoltak, láttuk is őket később a belvárosban tüntetni). Végül nagy nehezen kiderült, hogy a 25 pesós kártyán volt 10 peso hitel, így mégis utazhattunk vele.

A golyóálló mellény jelzi a közbiztonság színvonalát Forrás: Gaál Csaba

Az ügyes özvegyasszony

A tömegközlekedés amúgy nagyon olcsó annak, aki kiismeri magát a buszjáratok dzsungelében. Egy félórás útért 60-70 forintot fizettünk. A vonatjegyeket is extrém módon támogatják: Tigrébe SUBE-kártyával szintén csak 60 forintba került volna a jegy – ha nem lett volna épp nemzeti ünnep, így aznap ingyen utazhatott mindenki. És hogy jól belevéssék a fejekbe, mindez kinek is köszönhető, a Retiro állomáson a kijárat felé haladva

óriásplakáton intett búcsút Cristina Fernández de Kirchner,

az ország agyonplasztikázott elnök asszonya.

Az elnök asszony diplomáciai fogadását élőben közvetítették Forrás: Gaál Csaba

Európaiként elég nyomasztó volt, ahogy a kormánypropagandát úton-útfélen a polgárok arcába tolták. A május 25-i rendezvények, amelyeken elvileg az 1810-es forradalmukat ünnepelték, szintén az uralkodó elitet népszerűsítették. A védelmi miniszter például alig erőltetett mosollyal tűrte, hogy a járókelők közös fényképet készítsenek vele.

Augustín Rossi védelmi miniszter békésen tűrte a rajongók rohamát Forrás: Gaál Csaba

Az ünneplők láthatóan büszkék voltak a kiállított haditechnikára, csakúgy, mint az argentin tudomány eredményeit bemutató filmekre vagy az utcán elkerített karámban kérődző tehenekre, amelyek az ország gazdagságát voltak hivatottak jelképezni. Az, hogy Argentínát – kisebb kitérőkkel és puccsokkal –

ugyanaz a peronista gyűjtőpárt irányítja most is,

amelynek az elmúlt fél évszázadban a lemaradását köszönheti, senkit sem érdekelt.

Az argentin gazdaság pillérei Forrás: Gaál Csaba

Persze akadtak kritikus hangok is. A televízióban például érdekes műsort láthattam arról az ügyészről, akit a feltételezések szerint a titkosszolgálat ölt meg, mert a kormányra nézve terhelő bizonyítékokat akart bemutatni egy kényes ügyben. De az a taxisofőr sem fogta vissza magát, aki a színes házairól ismert turistanegyedbe, La Bocába vitt minket. Szerinte az államfő csak a saját meggazdagodásával törődik. "De hát kétszer is megválasztották!" – vetettem közbe.

Az csak azért történt, mert a férje népszerű volt,

és még magánál is alkalmasabbnak nevezete a feleségét a posztra" – utalt Néstor Kirchnerre, aki 2003-tól 2007-ig irányította az országot, és 2010-ben halt meg. Jól kell férjhez menni, vontam le a tanulságot már magamban, miközben rezignáltan vettem tudomásul, hogy sofőrünk a szükségesnél kicsit hosszabb utat választva fuvarozott el minket.

Francisco és Diego csalogatja be a turistákat a La Boca egyik szuvenírboltjába Forrás: Gaál Csaba

Evita, a szupersztár

Utolsó este még kimentem a szállásunktól tíz percre lévő Recoleta temetőbe, hogy letudjam a hátralévő turistás programot.

Megnéztem Evita sírját.

A sírkert önmagában is gyönyörű, tele van az argentin elit szebbnél szebb kriptáival, a legtöbben mégis a néhai elnök, Juan Perón felesége miatt keresik fel. Fiatal színésznőből lett a „nemzet lelki vezetője", és az életét feldolgozó musical tette igazán híressé. (A zenés darabból készült film több jelenetét Budapesten forgatták 1996-ban Madonna főszereplésével – a szerk.) 2002-ben már láttam Evita nyughelyét, most csak fel akartam frissíteni az emléket.

A temető valóságos város a városban Forrás: Gaál Csaba

Zárás előtt fél órával érkeztem, az eső épp elállt, csak kevés turista volt. Ahogy ott álltam a friss virágokkal díszített sírnál, hirtelen belém hasított a kérdés:

De hát mit keresek én itt?

Mit tett ez a nő, hogy ide zarándokoljak? Miben különbözik ő a mostani elnök asszonytól, aki még rá is játszik az Evita-imidzsre? Én is csak a tömegpszichózis áldozata lennék, mint az argentinok?"

A 33 évesen elhunyt Evita hat évig volt first lady, a sírján ma is mindig van friss virág Forrás: Gaál Csaba

Ezekkel a gondolatokkal sétáltam hazafelé, majd másnap indultam a komphoz, hogy átvigyen Uruguayba. A taxisofőr megint átvert pár pesóval, de annyira ügyesen tette, hogy már nem tudtam rá haragudni. A váróban elnéztem a maté teájukat szürcsölő utasokat, és arra gondoltam, végül is lehet, hogy ennyi elég is a boldogsághoz: egy kis foci, egy kis marhasteak meg egy kis tangó.