Vendégszeretetből csillagos ötös jár a grúzoknak

2015.07.20. 22:04

Szinte minden kisvárosban van egy középkori templom vagy vár, de a Kaukázus déli oldala nem csak a műemlékek miatt érdekes. A táj elképesztően gyönyörű, az emberek vendégszeretete zavarba ejtő, az árak pedig néha megdöbbentően alacsonyak. Az egyetlen veszélyt az őrült tempót diktáló autósok jelentik.

Az Európa és Ázsia találkozásánál fekvő kaukázusi térség, amely a 90-es években etnikai konfliktusoktól volt hangos, ma már egyre vonzóbb turistacélpont. A térségben a grúzok ismerték fel leginkább az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket. Jelentős fejlesztésekbe kezdtek, és beindult a nemzetközi marketinggépezet is. 

A grúz táj szinte mindenütt lenyűgözőForrás: Bucsky Péter

Grúzia vagy Georgia? Ez itt a kérdés

Grúzia már a cári orosz időkben és a Szovjetunióban is közkedvelt üdülőközpont volt. A mediterrán klímájú országban a szovjet időkben is egy kicsit szabadabban lehetett szórakozni és pihenni. A Fekete-tenger partján épült szovjet üdülőközpontok jó része, például Szuhumi ma a szakadár Abháziához tartozik, ahová szinte csak oroszok járnak, mert elég komplikált vízumot szerezni, és nagyon visszamaradott a térség.

Az Európai Unióba és a NATO-ba törekvő Grúziában foggal-körömmel igyekeznek az orosz medve szorításából szabadulni, ezért sem szeretik, ha több ezer éves országukat az orosz nevén, Grúziának hívjuk.  Egyébként a 20. század elejéig magyarul is Georgia volt az ország neve, és a külügyminisztérium támogatja, hogy ismét így nevezzük a kaukázusi országot. Hogy a közbeszédben is elterjed-e a régi-új elnevezés, kérdéses.

A szökőkút minden grúz városközpont elmaradhatatlan elemeForrás: Bucsky Péter

Túrámat Kutaisziban kezdtem, mivel ide van olcsó, közvetlen fapados kapcsolat. Kicsit drágábban és egy európai átszállással Tbiliszibe is repülhetünk, aminek kétségtelenül megvannak a maga előnyei. Ekkor ugyanis nem kell méricskélni a csomagot, hátra tudjuk dönteni a gépen az ülést, éjszakára pedig nem kapcsolják le a világítást. Ráadásul nem a semmi közepén lévő Kutaiszi repterén kell kiszállnunk az éjszaka közepén. Bár az is igaz, hogy a legtöbb európai társaság gépe is éjjel érkezik Tbiliszibe.

Nem kell azonban megijedni,

éjszaka is könnyen eljuthatunk a szállásunkra.  A reptéren transzferbuszok várakoznak, amelyekre előre is foglalhatunk helyet az interneten, de ez errefelé nem igazán szokás. Batumiba és Tbiliszibe is indulnak kisbuszok, Kutaisziba pedig maximum ezer forintnak megfelelő lariért be lehet jutni. A helyi szokások szerint a taxi addig vár, míg meg nem telik, és az utasok összedobják a fuvardíjat.

Nem érdemes rájuk dudálni, úgyis akkor mennek el, amikor akarnakForrás: Bucsky Péter
A közlekedés sajátosságai Grúziában
Az igencsak borsos budapesti árak után szinte hihetetlen, milyen olcsó errefelé a taxizás: egy napra 80-100 lariért, nagyjából 10 000 forintért (130 forint egy lari) lehet taxit bérelni, amit akár más turistákkal is összedobhatunk. Másként nehéz lenne a látnivalókat felkeresni, hiszen közép-európai értelemben vett tömegközlekedés nincsen. A vonatok lassúak, nehéz rájuk jegyet venni, és ritkán járnak, bár egyes utazók szerint nagy élmény a szovjet időkből megmaradt elektricskákon utazni, amelyek szinte mozgó áruházként működnek: ételt, italt és szinte mindent lehet kapni rajtuk.

A buszok helyett iránytaxik, marsrutkák közlekednek szinte minden nagyobb város között filléres árakon. Talán 10 lari, azaz 1300 forint volt a legtöbb, amit egy útért fizettem. Egyszerűen ki kell menni egy állomásra, és kérdezgetni, melyik busz indul az úti célunk felé. Olvasni nem igazán tudjuk a táblákat, mivel grúz betűkkel vannak írva. Angolul viszont – ha csak néhány mondatot is – szinte mindenki beszél, a fiatalok pedig egész jól.

A buszpályaudvaron általában a taxisok szólítják meg először a turistákat, de ha nemet mondunk ajánlatukra, nem erőszakoskodnak, és szívesen megmutatják, honnan indul a busz. Érdemes alkudni velük, sokszor alig drágábban bevállalják a fuvart, mint az általában szakadt Ford Transitokkal közlekedő iránytaxik, amelyeknek a legritkább esetben működik rendesen a lengéscsillapítójuk.

A kutaiszi reptérre jobb minőségű Mercedes Sprinterekkel lehet eljutni, a Georgianbus.com oldalon előre is foglalhatunk kocsit. Minden érkező és induló repülőhöz van busz Batumiba és Tbiliszibe. Az egyetlen veszély a nagyon is biztonságos országban a délies, macsó vezetési stílus. Szinte mindig mindenki tövig nyomja a gázt, bevett szokás, hogy úgy előznek, hogy közben szembe is jön valaki, akinek emiatt le kell húzódnia.

Állítólag a rendőrök a gyorshajtást nem is veszik komolyan, csak a biztonsági övet és a vezetés közbeni telefonálást büntetik. A helyi rendőrségre pedig sokat költenek, minden úton ott vannak a modern, szupermarketre emlékeztető rendőrségi épületek, és az autóik sem semmik. A régebbi rendőrautók Skoda Octaviák, az újabbak pedig amerikai Fordok, amelyek ugyanúgy vannak felszerelve, mint az elrettentő tengerentúli modellek, féltucatnyi kamerával, számítógéppel és reflektorokkal.

Az ország útjai egyébként alapvetően jók a nagyvárosok között, vidéken azonban bármikor eltűnhet az aszfalt. Egy igazán érdekes kihívás akad még: az utakon szabadon kószálnak a tehenek, lovak, disznók és kecskék, amit a helyiek sztoikus nyugalommal vesznek tudomásul. Az állatokra dudálni felesleges, nem igazán akaródzik arrébb menniük.

A grúzok büszkék a kereszténységükre

Az éjféli indulás után a kétórás időeltolódás miatt reggel 6 körül érkeztem meg a szállásomra Kutaisziban. Aludtam pár órát, aztán elindultam, hogy felfedezzem a környék templomait. A főtér mögötti piacról indult a buszom, és eleinte elég lepattant utcákon haladt át, ám végül gyönyörű dombvidékre érkeztem.

Gelati temploma és kolostora a 12. században épült. Az országot egyesítő I. Dávid király, az Építő hozta létre, és nagyjából a mi Tihanyunkhoz hasonló jelentősége volt a helyi egyházi és kulturális életben. Itt található Dávid király sírhelye is. A kissé lepusztult épületek felújítása már megindult, de egyelőre nem láthatjuk őket teljes pompájukban.

Gelati templomát is éppen felállványozva találtamForrás: Bucsky Péter

Az országban egyébként szinte mindent felgyújtottak vagy leromboltak a középkorban az oszmán törökök, a perzsák, az arabok, a mongolok vagy éppen az oroszok. Talán ezért éreztem úgy, hogy ennek a nagy birodalmak közé szorult kis keresztény országnak hasonlít a történelme a miénkre. A kereszténység roppant fontos a helyieknek,  nagyon büszkék rá, hogy a 4. században – az örmények után néhány évvel – ők hozták létre a világ második keresztény államát. A mai napig saját, független egyházuk van. Templomba állítólag nem sokan járnak, de ha elhaladnak Isten háza előtt, sűrűn keresztet vetnek. Akár előzés és mobiltelefonálás közben is megteszi ezt a legtöbb sofőr, talán így próbálja imádkozásra ösztönözni az utasokat.

Vidéki tájkép az országra legjellemzőbb járművekkelForrás: Bucsky Péter

Szerencsémre holland utazókkal hozott össze a sors, akiket egy ukrán pár kalauzolt, akik több hónapra ideköltöztek. Együtt ültünk taxiba, hogy megnézzük a szomszédos Motszameta kolostort, amelyet a legenda szerint annak emlékére építettek, hogy az arab hódítók a gyönyörű kanyonban kanyargó folyócskánál a legyőzött grúzokat választás elé állították: vagy áttérnek muszlim hitre vagy lemészárolják őket. Inkább a hősi halált választották, és az elbeszélések szerint vérüktől vörös a mai napig a folyó színe.

Motszameta temploma, avagy a papok is Lexus terepjáróval járnakForrás: Origo

A helyieknél a mai napig fontos szerepük van az áldozati állatoknak. Egy család éppen egy bárányt hozott megáldani, mi pedig végignézhettük a szertartást. A templomokba az egész országban ingyen be lehet menni,  de illik néhány larit a bejáratnál üldögélő néniknek adni. Az öltözködésünkre azonban érdemes odafigyelni, mert rövidnadrágban vagy ujjatlan pólóban sokszor be sem engednek. A nők számára a legtöbb helyen tartanak kendőket, amelyeket a templomban magukra teríthetnek.

Kanyonok, vízesések, barlangok minden mennyiségben

Újdonsült útitársaimmal felfogadtuk a taxist egész napra, és kanyonok meg vízesések felkeresésére indultunk. Az Okatsze-kanyon Godri mellett található, és igencsak lenyűgözött. Amellett, hogy itt van az ország legnagyobb vízesése, a százméteres mélység felett kiépítettek egy hidat, amelyről pazar kilátás nyílik a sziklákra és a folyóra. Nem vitték túlzásba a korlátépítést, úgyhogy számolni kell a tériszonnyal, de legalább semmi nem zavarja a látvány befogadását.

Az óriási Okatsze-kanyon pallóin mindenkit utolér a tériszonyForrás: Bucsky Péter

Ezután egy vízesést néztünk meg az Abasa folyón. Elképesztő volt, ahogy a víz 15 méter magasból zuhant a kanyonba hatalmas robajjal. A helyiek gyakran járnak ide piknikezni, amit az elhajigált sörösüvegek is mutattak.

Ukrán társunk kisfia miatt nem hagyhattuk ki a lovas kocsizást sem a programból. Helyi népviseletbe öltözött kocsisunk bőszen üvöltette a régi kocsiba beépített autórádión a helyi és nyugati popslágereket, majd a helyi kisboltban egy sört is gyorsan legurított a sikeres üzlet örömére.

Egyébként itt egy-két üveg sör is megárthat, mivel 2-2,5 literes kiszerelésben árulják.  A minőségével nincs baj, viszont a környezetvédelem nem erősségük a helyieknek. Simán eldobálják az üres üvegeket a természetben, és a kocsik ablakain is bármilyen szemetet kihajítanak. Talán ezért van annyi útszéli disznó, de mindent azért ők sem tudnak eltakarítani.

Hihetetlen robajjal zúdult le a víztömegForrás: Bucsky Péter

Vannak a környékben barlangok is. A nagyobb Prométheusz-barlangra nem jutott időm, de a 75 millió éves dinoszaurusz-lábnyomokat bemutató Szataplia Nemzeti Parkban láttam egy nagyon szép cseppkőbarlangot. Lilás-kékes LED-ekkel világították meg, diszkós hangulatot biztosítva a nyári kánikulában kellemesen hűvös barlangban.

A parkban elvileg csak vezetővel lehet barangolni, ám az inkább csak oroszul beszélő emberünk a barlang bejáratánál elhagyott minket. Egyedül mentünk fel az üvegpadlós kilátóba is, ahol vicces látványt nyújtottak a tériszonnyal küszködő, óvatosan lépkedő vendégek. Biztos minket is megmosolyogtak a többiek. Innen kiváló panoráma nyílik a nem éppen az építészetéről híres Kutaiszira. Jól látszik az ország új parlamentje, amelyet még Szaakasvili elnöksége idején építettek. A fehér betonból és üvegből készült épület mintha a Dűne című filmből pottyant volna ide,  igencsak kontrasztos hatást kelt a szovjet idők lepukkant paneljei mellett.

Kutaiszi látképe madártávlatból, középen a parlament épületévelForrás: Bucsky Péter

Egy év alatt megszüntették a korrupciót

Modern építészettel az országban szinte mindenhol találkozhatunk. A nagyobb városok mindegyikében van például egy kormányzati ügyintézési pont. A grúzok komolyan veszik az európai uniós jogrendszer átvételét, és példát vesznek a jól működő nyugat-európai bürokráciáktól. De ne úgy képzeljük, hogy a nagy irodákban minden ügyben sorszámot kell húzni, mint nálunk. Egy ügyintéző az állampolgár minden ügyes-bajos dolgát segít elintézni.

A helyiek nagyon elégedettek a rendszerrel. Ráadásul a szovjet utódállamokat sújtó kóros korrupciót is sikerült megszüntetni, legalábbis azt a részét, amely az átlagember számára érzékelhető volt. A 2000-es évek végén zéró toleranciát hirdettek, a lefizetőket és a pénzt elfogadó alkalmazottakat látványosan, kamerák előtt fogták el.

Modern szolgáltató központ Tbilisziben, amely nemcsak jól néz ki, jól is működikForrás: Bucsky Péter

Akivel csak beszéltem, azt bizonygatta, hogy tényleg egyetlen év alatt sikerült a teljes bürokráciát átszövő lefizetéseket megszüntetni. Az alulfizetett orvosok vagy ápolók sem mernének hálapénzt kérni  szerintük, bár azt még eltűrik, hogy szigorúan utólag ajándékot vagy borítékot fogadjanak el. Egyébként nagyon becsületesek a helyiek, és kedvelik a turistákat. Előfordult, hogy kiesett a pénz a zsebemből, és utánam szaladtak, hogy visszaadják.

Az ország modern átalakulását a szinte minden bokornál fellelhető PayBoxok is mutatják. Ezeken szinte mindent be lehet fizetni a rezsitől a telefonszámláig, de még sportfogadást is lehet kötni vagy éppen vonatjegyet venni. Itt már sikerült túllépni a sárga csekkek világán.

A grúz vendégszeretet verhetetlen

Kutaiszi egyébként finoman szólva nem a helyi turizmus fellegvára, egy nap alatt bőven fel lehet fedezni. A belvárosban van néhány jobb étterem és kávézó, hostelt napi kétezer forinttól lehet bérelni. A piacot mindenképp érdemes felkeresni a főtér mögött, de korán kell menni, mert 11 körül már vége van.

Több az árus, mint a vevő a piacon, vidéken szinte mindenki a mezőgazdáságból élForrás: Bucsky Péter

A folyópartról induló, 60 forintnyi lariért közlekedő felvonót se hagyjuk ki, hogy megnézhessük a szomszéd hegyen a vidámparkot, amely minden exszovjet város kötelező eleme. Rövid sétányira van innen a Bagrati-katedrális, amely a 11. században épült, és már a mérete is mutatja, milyen fejlett kultúra volt itt akkoriban.

Kutaiszi katedrálisa már csak méreténél fogva is lenyűgözőForrás: Bucsky Péter

Az 1-es útról Csiatura felé indulva, Kachi falu határában, egy oszlopszerű szikla tetején parányi kolostort fedeztünk fel. Ezeréves lehet, és egyetlen szerzetes fér el benne. Odafönn a híres grúz vendégszeretettel és az evés-ivás évszázados szabályaival, a szuprával is megismerkedtünk. Egy család dinnyézett és borozott éppen, és a helyi szokások szerint nyomban meginvitáltak minket is.

Ha beindul a grúz vendéglátás, nem könnyen szabadul az ember.  A ceremóniamesteri feladatokat ellátó családtag sűrűn mondott tósztot, és ekkor újra meg újra le kellett húzni legalább egy deci bort. Amikor a bor elfogyott, előkerült a helyi törkölypálinka, a csacsa. Így aztán a rekkenő hőségben igencsak jókedvűen indultunk tovább a sikeresen lestoppolt marsrutkával (minibusz) Csiaturába.

Mulatás a helyiekkel, a jókedv garantáltForrás: Bucsky Péter

A gyönyörű hegyi kanyonban fekvő város egykor a magnéziumbányászat központja volt. Ma már a tízemeletes panelek alig tizedében laknak, az üresen álló házak tele vannak szeméttel, ablakaikat kiverték. Ami igen érdekes a szomorkás városban, az a rengeteg felvonó. A rozsdás, ránézésre fél évszázados felvonók mintha egy steampunk képregényből bukkantak volna elő.

Tbilisziből ide látogató egyetemisták kalauzoltak minket, és javaslatukra megittunk egy sört a hegytetőn. Egy helyi úr megörült a nemzetközi társaságnak, de hiába invitáltuk, nem csatlakozott hozzánk. Öt perc múlva viszont megjelent egy liter csacsával és három liter sörrel, mondván, érezze jól magát az ifjúság.

Egy-két család még mindig itt lakikForrás: Bucsky Péter

Mire észbe kaptunk, ránk esteledett, és az utolsó, Kutaiszibe tartó marsrutka is elment. Grúz barátaink öt percen belül találtak egy autót, amely levitt minket a főútra, ahol szintén öt perc alatt sikerült egy marsrutkát leinteni. Hiába, Grúziát már csak a helyiek vendégszeretete és segítőkészsége miatt is megéri felkeresni. És akkor a természeti szépségekről még nem is beszéltünk.

A cikk folytatásában Batumiról, Tbilisziről és a Kaukázusról is beszámolunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK