Az amerikaiak szerint Budapest az egyik legbarátságosabb város

barátságos városok
Vágólapra másolva!
Mi tesz egy várost barátságtalanná? Például az, ha a lakói rosszkedvűek. Ha az emberbe minden sarkon belekötnek, ha lökdösik, ha az udvarias kérdéseire csak mordulnak egyet vagy úgy tesznek, mintha meg se hallanák. Az se tesz jó hangulatúvá egy várost, ha a turista úgy érzi, mindenütt le akarják nyúlni, át akarják verni. Az amerikai Condé Nast Traveler magazin szerkesztői már harmadik éve végeznek közvélemény-kutatást olvasóik körében, hogy megtudják, melyek a világ legbarátságosabb, illetve legbarátságtalanabb városai.
Vágólapra másolva!

Legtöbben akkor se érezzük komfortosan magunkat, ha túl sok szemét vagy sűrű szmog vesz körül minket. Persze olyan objektív tényezők is közrejátszhatnak egy város megítélésében, mint az időjárás. Hiszen az állandó eső, köd, hideg általában nincs jótékony hatással az ember közérzetére. Mint ahogy az sem, ha az adott ország politikai helyzete labilis, vagy ha a berendezkedés nem demokratikus. Ha pedig valahol félnünk kell, mert a bűnözés mindennapos jelenség, biztosan nem fogjuk túl jól érezni magunkat.

Az amerikai turisták szerint Caracas a legszörnyűbb, Sydney a legszuperebb város Forrás: Flickr/Patrick Pielarski

Casablanca nagy csalódás a film szerelmeseinek

A legbarátságtalanabb városok feketelistáját a venezuelai Caracas vezeti, amely a növekvő kriminalitás és a csökkenő életszínvonal miatt az elmúlt években sokat veszített vonzerejéből. Második helyen Casablanca (Marokkó) végzett, amely a magazin olvasói szerint maga a káosz. Állandó közlekedési dugók, kiabáló emberek, erőszakos utcai árusok okoznak csalódást azoknak, akik Humphrey Bogart és Ingrid Bergman kedvéért keresik fel a várost. A harmadik legbarátságtalanabb hely a földön a felmérés szerint Kína harmadik legnagyobb városa, Kanton avagy Kuangcsou.

Zsúfolt, piszkos és környezetszennyező, így summázható az utazók véleménye.

Casablancát nem kedvelik az amerikai turisták Forrás: Flickr/Martin Alvarez Espinar

Negyedik helyen Guatemala város végzett, amely az értékelők szerint egyáltalán nem turistáknak való hely, de ha az ember a gyönyörű Antiguára vagy a nem kevésbé gyönyörű Atitlán-tóhoz akar eljutni, akkor kénytelen átutazni rajta.

Nairobi (Kenya) szintén feketelistára került. Egy értékelő így jellemezte a várost: „Reggeli kocogásomhoz a hotel biztonsági szolgálata egy Jeepet rendelt ki a védelmemre.” A város zsúfolt és fullasztó, de olyan oázisok vannak benne, mint a Karen Blixen Múzeum vagy a zsiráfcentrum. A legtöbben úgyis csak átutaznak rajta, hogy az ország valamelyik nemzeti parkjában szafarin vegyenek részt.

Kenyát nem a városaiért látogatják, hanem a szafarik miatt Forrás: Flickr/Anita Ritenous

Moszkva pont olyan barátságtalan, mint Putyin

Új-Delhi (India) a fullasztó levegőjével és az iszonyatos közlekedési dugókkal riasztotta el az ott járókat, Kairó (Egyiptom) pedig a kosz, a kaotikus közlekedés, a rengeteg koldus és erőszakos utcai árus miatt vált sokak számára álomutazásból rémálommá. Jakarta (Indonézia) a magazin egyik olvasója számára a kosz és a tömeg miatt „a legszörnyűbb hely volt, ahol valaha járt”.

Jakartát az amerikaiak félelmetesnek találják Forrás: Flickr/Casey Ces

A legbarátságtalanabb városok top 10-es listájára két európai település került fel:

a nyolcadik helyen Moszkva, a tizedik helyen a filmfesztiváljáról híres Cannes végzett.

Az amerikaiak szerint az oroszok éppen olyan mogorvák és barátságtalanok, mint a vezetőjük, Putyin, ráadásul nagyon kevesen tudnak angolul, ezért sok turista elveszettnek érzi magát, mert a cirill betűkön képtelen kiigazodni.

Cannes az amerikai magazin egyik olvasója szerint Európa Vegasa, ahol „dúsgazdag, anorexiás sznobok” flangálnak az utcán, akik ráadásul még arrogánsan is viselkednek.

Cannes hiába szép, túl sznob helynek tartják Forrás: Flickr/ludovick

A legbarátságtalanabb városok listája:

1. Caracas (Venezuela)
2. Casablanca (Marokkó)
3. Kanton (Kína)
4. Guatemala város (Guatemala)
5. Nairobi (Kenya)
6. Új-Delhi (India)
7. Kairó (Egyiptom)
8. Moszkva (Oroszország)
9. Jakarta (Indonézia)
10. Cannes (Franciaország)

Krakkót és Budapestet szeretik az amerikai turisták

A Condé Nast Traveler magazin szerencsére nem csak arra kíváncsi, hol szereztek negatív tapasztalatokat az olvasói, hanem azt is megkérdezik, mely városokban érezték magukat a legkellemesebben. Nagy örömünkre a legbarátságosabb városok top tízes listájára két kelet-európai város is felkerült, Krakkó a negyedik, Budapest pedig a nyolcadik helyen végzett.

Mi ugyan sokat panaszkodunk a fővárosunkra, rosszkedvűnek, kopottnak, kaotikusnak és élhetetlennek tituláljuk, ám az ide érkező turisták, úgy látszik, mindebből mit sem érzékelnek. Budapest az egyik ide látogató amerikai turista szerint

és amelynek barátságos lakói „nagy buzgalommal mutatnak meg az idegennek mindent, amire csak kíváncsi”. „Annak ellenére, hogy mennyi történelmi csapás érte őket, csodálatos humorérzékük van”.

Az amerikaiak szépnek és barátságosnak látják Budapestet Forrás: Flickr/moyan brenn

Az amerikai turisták imádják a pesti belváros nyüzsgését, az eklektikus épületeket, a romkocsmákat, a kávéházakat és az elegáns fürdőket. És persze az is hozzátartozik a képhez, hogy Budapestet – Bécshez vagy akár Prágához képest is – pénztárcakímélőnek találják.

A legbarátságosabb városok listája:

1. Sydney (Ausztrália)
2. Dublin (Írország)
3. Queenstown (Új-Zéland)
4. Krakkó (Lengyelország)
5. Brügge (Belgium)
6. Edinburgh (Skócia)
7. Kiotó (Japán)
8. Budapest (Magyarország)
9. Auckland (Új-Zéland)
10. Reykjavik (Izland)