Hirtelen apró élőlények árasztották el a tengert

Kikelnek a teknősök, gif + álókép
Vágólapra másolva!
A Karib-tenger egyik lakatlan szigetén járni még akkor is óriási élmény, ha nem történik semmi különleges. De most történt.
Vágólapra másolva!

Amióta tavaly elindultam hajóstoppos utamra, sok kalandban volt részem, ezek egy részéről korábban már az Origo utazás rovatában is beszámoltam. Most azonban egy igaz természeti csodát sikerült átélnem, amihez jó adag szerencse kellett.

Piknik a lakatlan szigeteknél

Ezeket a napokat a Karib-tenger lakatlan szigetein töltöm a Saint Vincent és a Grenadine-szigeteknél. Tobago Cays egy körülbelül öt szigetecskéből álló természetvédelmi park – amely mind a szárazföldi, mind a víz alatti világára értendő. Mivel errefelé éppen hurrikánszezon van, így nagyon kevés hajó jár a közelben, és szinte csak a magunkénak tudhatjuk a térséget.

Így történt, hogy a kapitányommal, Lesszel és két útitárs hajóval, akik szintén a közelben horgonyoztak, megbeszéltük, hogy az aznapi naplementét az egyik kis szigetről nézzük majd meg ahelyett, hogy mindenki a maga hajójáról csodálná. Hozott is mindenki magával ételt-italt, amivel telepakoltunk egy parton talált faasztalt.

Valami mozog ott

Naplemente után nem sokkal vettem észre valamit a szemem sarkából. Odavilágítottam egy elemlámpával. Először azt hittem, hogy pók.

Jobban megnézve viszont láttam, hogy egy icipici teknős szalad a tenger felé.

Ahogy ez tudatosult bennem, hirtelen megláttam a többit is. Sok száz kis teknős indult neki a tengernek, percekkel azelőtt kelhettek ki a tojásukból.

De valóban a tenger felé mentek? Másodpercek elteltével azt vettük észre, hogy felénk jönnek, nem pedig a víz felé. Beletelt pár percbe, mire rájöttünk, hogy a fény vonzza őket.

Nem találták a tengert.

Mi, emberek, megzavartuk a természet rendjét. A lámpát nem kapcsolhattuk ki, mert féltünk, hogy eltapossuk őket, ha nem látunk semmit.

Irány a víz!

Ekkorra már szinte egybefüggő szőnyeget alkottak a lábaink körül. Másztak is volna fel ránk, ha ízelt lábaik lettek volna. A fényt rögtön a tengerre irányítottuk, aminek következtében az összes kis teknős a tenger felé vette az irányt. Megörültünk, hogy jó irányba terelhettük őket, és helyrehozhattuk, amit akaratlanul elrontottunk az asztali fényünkkel.

Nehéz volt megállni, hogy ne szeretgessük meg őket. A vizet teljesen ellepték, ahogy beleértek. A kapitányom ötször megesketett, hogy nem rejtettem el egyet, és nem hozom magammal a hajóra. Megvallom őszintén, hogy

átfutott a fejemen, de természetesen nem engedtem a kísértésnek.

Akkor már inkább egy szamarat szeretnék a hajón, azokat imádom, talán még meg is próbálkoznék egy szamár hajóra csempészésével, hátha nem veszi észre a kapitány – de ez legyen egy másik történet.

A viccet félretéve, nagyon megkönnyebbültünk, és megörültünk mindannyian, hogy útjukra bocsáthattuk ezeket a kis csodákat. Egy életre szóló élmény volt velük együtt úszni az első pár métert. Tudtuk, hogy ezeknek a kis teknősöknek mindössze egy százaléka éri meg a felnőttkort, így sok szerencsét kívánva nekik, lámpánkat leoltva,

a vaksötétben még percekig integettünk nekik.

Nem csak én, mindannyian.