Lánykérés a jó kondiban lévő finn nyugdíjasok előtt

2015.10.04. 14:00

A manapság oly trendi helyszínek (Párizs, Velence, álomhajó, miegymás) helyett egy olyan ponton kértem meg a barátnőm kezét, amely olyasmit szimbolizál, ami mindkettőnk életében fontos szerepet játszik. Utazás, versenyfutás edzett északi nyugdíjasokkal és lánykérés Lappföldön, a világnak azon a pontján, ahol a Skandináv-félsziget három országa (Svédország, Norvégia, Finnország) a szárazföldön találkozik.

– Nos, hol történt a lánykérés? – érdeklődtek ismerőseim a hazaérkezést követően.
– A Treriksrösetnél. A Treriksrøysánál. Vagy a Kolmen valtakunnan rajapyykkinél, ahogy tetszik – feleltem a világ legtermészetesebb módján. 
– Hogy hol? – bámult rám mindenki értetlenül. 

Jó, elismerem, ez azért tényleg nem Európa legismertebb helye. Ugyanakkor szinte valamennyi északon élő ember számára kultikus jelentőségű. A Treriksröset (vagy Treriksrøysa vagy a Kolmen valtakunnan rajapyykki) nem más, mint a csodálatos Malla Nemzeti Parkban található határkő,  amelyet azon a ponton helyeztek el, ahol Svédország, Norvégia és Finnország összeér. 

A nevezetes hely, ahol a három ország találkozikForrás: Lantos Gábor

Ha a köré épített fapallókon körbesétáljuk a követ, cirka tíz másodperc alatt három országban fordulhatunk meg, ráadásul még az óránkat is tekergethetjük, hiszen a finn időszámítás a közép-európaihoz képest egy órával előbbre jár. 

Morcos a kapitány, ha kevesen vannak a hajóján 

Ide igyekeztünk szeptember 14-én, hétfőn. Az eredeti tervem az volt, hogy a 21-es úton, a finn-norvég határkőnél teszem fel életem egyik legfontosabb kérdését, de lássuk be, ez nélkülözött volna mindenféle romantikát. Az utolsó pillanatban jutott eszembe a határkő, amelyhez a finn Kilpisjärvi városkából naponta három alkalommal indul hajó.  Ha indul. 

A nevezetes nap előtt egy héttel felhívtam a közelben élő ismerősömet, hogy eresszen meg egy telefont a hajót üzemeltető öregúrnak. Annyi lenne az üzenet, hogy mennénk, hogy nagy esemény lenne készülőben, és ha lehet, ne törölje az aznap délután kettőkor induló járatot. 

Útközben Kilpisjärvi feléForrás: Lantos Gábor

Szeptember közepe Lappföldnek ezen a részén már nem mondható turistaszezonnak, arra pedig már előre figyelmeztettek, hogy ha ezen a hétfőn csak mi ketten szeretnénk áthajókázni, akkor nincs az a kapitány, akinek kérges szívét meglágyítaná egy olyan hétköznapi dolog, mint a lánykérés a hármas határnál. Kell minimum öt látogató, hogy a hajó nekiinduljon. 

Szarvasok az úton, majd a tányéron a burgerben 

Mindenesetre korán reggel vágtunk neki a Muonio–Kilpisjärvi útnak, amely közel 200 kilométeres távolságot jelentett. Késni semmiképpen sem akartam, és mivel azt is tudtam, hogy a kikötés után még kétszer három kilométer gyaloglás következik, ebédelni sem ártott volna valamit. Egy szarvasburgerre gondoltam, és ez az álmom is teljesült. 

Kilpisjärvi főutcáján állandó vendégek a szarvasokForrás: Lantos Gábor

Déli fél egykor három kóbor szarvas köszöntött bennünket Kilpisjärviban az úton (nem belőlük készült a burger, amelyet később elfogyasztottunk), majd következett a hajóállomáson az információk beszerzése. Megtudtuk, hogy a hajó 14 órakor indul, hogy a kikötés után 120 percet várakozik a Koltalukta elnevezésű számi tanya közelében, és ez alatt kell oda-vissza megtenni a hat kilométeres gyalogtúrát. 

Az, hogy lehet-e kártyával fizetni (a menetdíj egy főre 25 euró, vagyis cirka 7700 Ft), vagy elfogadnak-e norvég koronát, sehol nem volt kiírva. Ez azért volt fontos kérdés, mert  a legközelebbi ATM-automata 200 kilométerre innen, Muonióban található.  Ám az aggodalmam feleslegesnek bizonyult, a hajón kártyával is lehetett fizetni, sőt az euró mellett elfogadták a svéd és a norvég koronát is. 

Le kellett hagynunk az edzett nyugdíjasokat

Voltaképpen abban bíztam, hogy azon a három fotóson kívül, akik másfél órával a tervezett indulás előtt ott tébláboltak a stégen, csak mi ketten leszünk. Ez sokáig így is festett. Ugyanis közben megérkezett a kis hajó, és a norvégul, finnül és svédül (de angolul nem) beszélő kapitány kedvesen tájékoztatott, hogy hajlandó bennünket átvinni a túlsó partra. Az idő egyre szebb lett, a reggeli szürke felhőket elfújta a szél, az ég kék volt, a nap ezerrel sütött. Gyönyörű volt minden.  

Kis hajó az álmok tengerénForrás: Lantos Gábor

Már brummogott is a hajó motorja, amikor a semmiből egyszer csak feltűnt egy busznyi melegítőbe és túracipőbe öltözött nyugdíjas. A kapitány arca felderült, naná, negyvenszer huszonöt euró az testvérek között is egy ezres, én viszont kevésbé voltam lelkes. A gondolatok sebesen pörögtek a fejemben, tudtam, hogy a kikötés után sietősre kell venni a figurát. Azaz az előttünk álló három kilométeren kell akkora előnyre szert tennünk, hogy a kőhöz érkezve legyen legalább két olyan percünk, amikor megtörténhet a nagy esemény. 

Szegény Orsi nem értette, miért kell a partot érés után hanyatt-homlok menekülnünk, de hősiesen követett. Arra számítottam, hogy mi, fiatalok játszi könnyedséggel leelőzzük a nyugdíjascsoportot. Csakhogy ezek a nagypapák és nagymamák remek kondiban voltak. Ráadásul, amikor látták, hogy rohanunk, ők is nagyobb sebességre kapcsoltak, mert azt hitték, nem fognak visszaérni a megadott, 120 perces limitidőn belül. 

Ezen a tájon kell keresztülgyalogolni, hogy elérjük a kultikus helyetForrás: Lantos Gábor

A dolgot tovább nehezítette egy öntudatos fotós, aki abban a reményben vágott neki a kalandnak, hogy elsőként ér oda a kőhöz. Na, ez a férfi szépen elszaladt mellettünk, mi a nyomában rohantunk, hátamon a zsákkal, amelyben az alkoholmentes pezsgő meg a gyűrű lapult,  mögöttünk pedig a nyugdíjasok ügettek. Nem volt mindennapi látvány, annyi szent. 

Nem túl szép emlékmű, de nekünk a legszebb

A végére egy perc előnyünk maradt. Ez pont arra volt elég, hogy a kabátomat eléggé el nem ítélhető módon arra a sziklára dobjam, amelybe belevésték a hármas határ megnyitásának ünnepélyes pillanatait. Orsi közben rájött, hol vagyunk. Mondtam neki, lépjen be Norvégiába, én maradok Finnországban.  Nála 14:25, nálam meg 15:25 volt az idő. A fényképezőmet az egyik idős ember kezébe nyomtam, aki addigra már utolért minket. Mire megérkezett a csoport többi tagja is, már mindenkinek világos volt, mibe csöppentek bele. 

Svédország, amely ezúttal kimaradt a lánykérésbőlForrás: Lantos Gábor

Egyszeriben mindenki nagyon lelkes és boldog lett. (Mi már régóta azok voltunk-vagyunk.) A vadidegen emberek sorra jöttek gratulálni, mi pedig szétizzadva, kifulladva, de tényleg mennyei boldogsággal leültünk a stég szélére, és elővettük a Finnországban vásárolt alkoholmentes pezsgőt. Aznap este még vezetnem kellett, ezért nem lehetett igazi pezsgővel ünnepelni.

Az idő gyorsan repült, és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy az emberek elindultak visszafelé a hajóhoz. Mi sem maradhattunk tovább, bár jó lett volna kettesben élvezni a gyönyörű tájat és a nevezetes pontot. 

Erről a helyről még annyit érdemes tudni, hogy az emlékmű 1926-ban épült, egy betonból öntött csonka kúp, amelyet sárgára festettek.  Az alatta elhelyezett betontalapzat már 1897-ben elkészült. Nem mondhatnám, hogy a világ legszebb helye, azzal is tisztában vagyok, hogy nem vetekedhet sem az Eiffel-torony, sem a Sóhajok hídja szépségével, nekünk mégis ez volt a legszebb és legromantikusabb pontja a glóbusznak 2015. szeptember 14-én. 

A turisták előtt 1993-ban nyitották meg a parkot, ezt vésték bele ebbe a kőbeForrás: Lantos Gábor

Jó, persze tartozom némi magyarázattal, miért pont erre a helyre esett a választásom. Talán sokak számára eddigi írásaimból is kiderült, hogy északmániás vagyok.  Abszolút kedvenceim a finnek, Orsi viszont, aki skandináv szakon végzett, a norvégokat kedveli leginkább. Kiválóan beszéli a nyelvüket, egy ideig élt és dolgozott is Norvégiában. Hát ezért álltunk éppen ott, ahol – ő Norvégiában, én finn földön – e feledhetetlen pillanatban. 

Visszafelé már csak könnyed séta várt ránk, és a hajót is sikerült elérnünk. A közel 17 fokos nyári melegben a kis lélekvesztő csupa mosolygós és elégedett emberrel a fedélzetén siklott vissza Kilpisjärvi kikötőjébe. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK