Bádogcsarnok ide vagy oda, az Év repülőtere lett a Budapest Airport

Reptéri utasváró, várakozás, sorbanállás, repülőtér
Vágólapra másolva!
Az Év repülőtere címet vehette át a Budapest Airport a CAPA Centre for Aviation díjkiosztóján. A legjobb hagyományos légitársaság az Ethiopian Airlines lett, a fapados kategóriában pedig az IndiGo.
Vágólapra másolva!

Egy nappal azután, hogy a Budapest Airport minden eddigi rekordot megdöntő utasforgalmi adatokról számolt be, a repülőtér újabb sikernek örülhetett. A CAPA Centre for Aviation, amely a világ egyik vezető légiközlekedési piackutató és elemző szervezete, a Budapest Airportnak adta az Év repülőtere díjat.

Az elismerést Jost Lammers (balra), a Budapest Airport vezérigazgatója vette át a Helsinkiben megtartott rendezvényen Peter Harbisontól, a CAPA elnökétől Forrás: Budapest Airport

Az 1990-ben alapított CAPA Centre for Aviation a világ egyik vezető légiközlekedési piackutató és elemző szervezete. A CAPA Aviation Awards for Excellence kitüntetést olyan légitársaságok és repülőterek számára ítélik oda, amelyek nemcsak sikeresek, hanem az iparágban tapasztalt, gyorsan változó környezethez is példamutató módon tudnak alkalmazkodni, új irányokat, stratégiákat tárnak fel.

A díj nem utas-elégedettségi felmérésen vagy egyéb szponzoráció útján szerezhető meg,

hanem két független nemzetközi szervezet, a CAPA, valamint a Heidrick & Struggles önálló kutatási eredményei alapján egy nemzetközi bíráló testület választja ki a nyerteseket.

A 2015-ös díjazottak

Az év repülőtere: Budapest Airport
Az év légitársasága: Ethiopian Airlines
Az év diszkont légitársasága: IndiGo
Az év légitársasági fordulata: Qantas
Az év légitársasági vezérigazgatója: Alan Joyce, Qantas
Az év repülőtéri vezérigazgatója, Janisz Paraszkisz, Athens Airport
Az év repülőtéri innovációja: Vancouver Airportt Authority
Az év légitársasági termékinnovációja: IBS

Jó kapcsolatok a kormánnyal

A Budapest Airport kiválasztásánál a bíráló bizottság azt értékelte, hogy a cég a Malév 2012-es csődje után is képes volt diverzifikálni tevékenységét, és úttörő stratégiai kezdeményezésekkel növekedési pályára állítani a repülőteret. Több új légitársaságot volt képes bevonzani a Malév pótlására, tavaly 8, idén eddig 13 százalékkal nőtt az utasforgalom – áll az indoklásban. A szilárd pénzügyi alapok lehetőséget nyújtanak a további fejlesztésekre:

középtávon szálloda, cargo bázis, pier és check-in terem épülhet.

Az indoklás kiemeli a Budapest Airport „történelmi csúcsponton" álló kapcsolatát a kormánnyal.

Áldás vagy átok a bádogcsarnok?

A közlemény nem említi a 2012 óta működő egyszerűsített beszállókapukat, ám a tervezett fejlesztések között felsorolt pier ezeket váltaná fel. Az előbb sátras, majd a jelenleg is működő bádogépületes megoldás, amelyekben a fapados járatok utasait szolgálják ki, komoly kritikát kapott az utazóktól. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kisebb fordulóidő révén is ez hozzájárulhat az alacsonyabb üzemelési költségekhez, és ezáltal az olcsóbb repülőjegyekhez.

„Különösen fontos visszajelzés nekünk az Év repülőtere díj, hiszen a Budapest Airport forgalma folyamatosan rekordokat dönt, és utasaink kedvező visszajelzései mellett sokat jelent, hogy a CAPA, mint a világ egyik vezető piackutató és elemző cége szakmai szinten is elismeri a munkánkat" – nyilatkozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója Helsinkiben.

Szavazzon!

Ön szerint megérdemelte a díjat a Budapest Airport?