Fél óráig lógott a repülőn a kijáratba beakadt ejtőernyős

ejtőernyős beakad
Vágólapra másolva!
Végül sikerült elvágnia a ruháját a nála lévő késsel.
Vágólapra másolva!

A repülőgépből kiugró ejtőernyősök egyik legnagyobb félelme az, hogy kinyílik-e az ernyőjük (ezért van rajtuk általában tartalék is). Az alábbi videón azonban már korábban kezdődtek a problémák: a gépből való kilépéskor beakadt az ejtőernyős ruhája.

A Peru fővárosában, Limában rögzített felvételen Fernando Gava fél óráig lógott a repülőn, amíg az

3 ezer méter magasan körözött a levegőben.

Eközben a családja és a barátai rémülten nézték, mi történik vele. Végül egy nála lévő késsel (amit az ejtőernyősök magukkal szoktak vinni vészhelyzet esetére) sikerült levágnia a ruhája lábszárát.

Egy karcolással megúszta

Gava, aki több mint 1000 ugrásával tapasztalt ejtőernyősnek számít, a tartalék ernyőjével ért földet – írja az ABC News. Barátai azonnal a segítségére siettek, de szerencsére egy kisebb sérüléssel megúszta a kalandot: a késével elvágta a saját kezét is.