Szabolcs jobban vigyáz a kastélyaira, mint más megyék

szabolcsi kastélyok
A mándoki kastély a felújítás után
Vágólapra másolva!
Szabolcs-Szatmár-Bereg már a hetedik megye, ahol végigjárom a kastélyokat. Ezúttal kellemes meglepetésben volt részem. A keleti végeken számos kastélyt épp most újítanak fel, és általában véve is jobb a helyzet, mint például Komárom-Esztergom megyében. Remélem, az érdeklődők megtalálják majd az új fejlesztéseket, hogy azok fenntarthatók legyenek hosszú távon is.
Vágólapra másolva!

Gondos kezekben: Mándok és Nagyar

A kastélyvadász számára nincs nagyobb öröm, mint kifogástalan állapotban találni egy szép, régi épületet. Úgyhogy széles mosoly ült ki az arcomra, amikor lefékeztem a mándoki Forgách-kastély előtt. Szinte még festékszagú volt, napokkal a látogatásom előtt adták át.

Az 1750-ben, barokk stílusban épült kastély évekig nagyon leromlott állapotban árválkodott. A háború alatt szovjet katonák laktak itt, a berendezéssel fűtöttek. Később iskola, kultúrház, diákotthon volt, 1984 óta azonban lakatlanul állt, és csak pusztult.

A park nagy részét tönkretették egy futballpálya építésével.

A szerencsés fordulat 2008-ban következett be. Az egykor gyönyörű épületet megvette egy magáncég, és a tervek, pályázatok elkészítése után 2010-ben nekikezdtek a felújításnak.

A mándoki kastély a felújítás előtt Forrás: Kisgyörgy Éva

A recepciós hölgy mutatott pár fotót a felújítás előtti állapotokról. Hihetetlen, micsoda átalakuláson ment keresztül az épület. Ha eddig tető nélküli romhalmazt láttam, mindig feladtam a reményt, nem hittem, hogy meg lehet menteni. Mostantól optimistább leszek. A megfelelő befektetők talán egyszer az ország többi pusztulófélben levő kastélyának sorsát is jobbra tudják fordítani.

A beruházás során a kastélyszállóban 12 vendégszobát, éttermet, wellnessrészleget alakítottak ki.

Megújult az épületet övező park, növényeket és fákat telepítettek. A település új focipályát kapott, hogy a kastélyparkba ágyazott régit megszüntethessék. A későbbi tervekben szerepel a szálloda bővítése, az emeleten további szobákat alakítanak ki. A magas árfekvés ellenére ottlétem alatt sorra érkeztek az érdeklődő telefonok. Van rá esély, hogy ez a kastély megtalálta a hozzáillő funkciót.

A mándoki kastély a felújítás után Forrás: Kisgyörgy Éva

A megyében a kedvencem a nagyari Luby-kastély lett. Nagyarban van idegenforgalmi potenciál. A pompás kastély mellett még két felújítandó kúriával, plusz egy reneszánsz falfestményekkel ékesített hatszáz éves templommal is dicsekedhet. A szépen kialakított parkban pedig áll még az öreg tölgy maradványa, amely alatt Petőfi a Tisza című versét írta.

A Luby-kastélyt a háború után egy ideig általános iskolaként használták, majd 1975-ben lakhatatlanná nyilvánították.

A 2010-ben megkezdődött felújításig üresen állt,

internetes fotók tanúsága szerint rettenetes állapotban. A megüresedett és életveszélyessé vált épületet egy panyolai származású magánember vásárolta meg, aki rendbe tetette a kastélyt, és életre keltette az egykori rózsaligetet.

A nagyari Luby-kastély és rózsakertje Forrás: Kisgyörgy Éva

Az épület 2012-től a Luby Interaktív Múzeumnak ad helyet, ahol egy fafaragó-kiállítás, ajándékbolt, kis étterem, esküvőknek, báloknak és konferenciáknak helyet adó szalon, valamint a gyerekcsoportok nagy örömére két számítógépes foglalkoztatóterem van.

De a legjobb a kastély előtti parkban kialakított és csodálatosan rendben tartott antik rózsák kertje,

ahol szezonban még kellemes zene is szól. A látogatók kiülhetnek a teraszra élvezni a látványt, az illatokat, közben pedig házi készítésű rózsaszörpöt iszogathatnak.

Múzeumok: Vásárosnamény és Vaja

A vásárosnaményi Tomcsányi-kastély a felújítása óta a Beregi Múzeumnak ad otthont. Ide sajnos nem jutottam be, mert épp zárva volt. Vaján nagyobb szerencsével jártam. A Vay-kastély a háború után óvodaként, iskolaként működött, de még borbélyműhely is volt itt. 1960–62 között az Országos Műemléki Felügyelőség újította fel, 1964-től Vay Ádám Múzeumként üzemel.

Vásárosnamény kastélya jelenleg múzeumként üzemel Forrás: Kisgyörgy Éva

Érdekesség, hogy a berendezés nagy része eredetileg is a Vay családé volt, a kastély egyik termébe zárva vészelték át sértetlenül a második világháborút. A kastély előtt katonás rendben száradó látogatói papucsokból és a szépen gondozott rengeteg szobanövényből ítélve úgy tűnt, gazdái és dolgozói nagy becsben tartják az intézményt. Ékessége a második emeleti nagy terem mennyezetfreskója, amelyet Lohr Ferenc készített 1896-ban a nikápolyi csatáról.

A vajai kastély gazdái és dolgozói nagy becsben tartják az intézményt Forrás: Kisgyörgy Éva

Magántulajdonban: Szamosangyalos

A Domahidy-kastélyt 1945-ben hagyták el tulajdonosai, az 1950-es években a helyi termelőszövetkezet központja lett. A park értékes fáit kivágták, a területén almatároló, terménydaráló és szeszfőzde működött. Az 1960-as években a kastély ismét gazdátlan és lakatlan lett, az állaga leromlott. Később új funkciót kapott, a szükséges rekonstrukciót követően az épületben bentlakásos szociális intézményt létesítettek szenvedélybetegek számára, de ezt később felszámolták.

Szamosangyaloson dühös kutyák fogadtak Forrás: Kisgyörgy Éva

Az épületet időközben műemlékké nyilvánították, köré pihenőparkot építettek. Jelenleg magántulajdonban van, nem látogatható. Amikor ott jártam, elég kihaltnak tűnt, de a kertben három vadul csaholó kutya fogadott, úgyhogy legalább egy gondnok biztos van, aki eteti őket.

Közintézmények: Fülpösdaróc és Nyíribrony

A fülpösdaróci Luby-kastélyban jelenleg szociális otthon működik. Sajnos nem tudtam bemenni, és kint sem tudtam nyugodtan fényképezni, mert amint leparkoltam, máris letámadtak a betegek, hogy kérdezősködjenek, pénzt kérjenek, közelről megnézzenek.

A fülpösdaróci kastély nem látogatható Forrás: Kisgyörgy Éva

A nyíribronyi Jármy-Jordán-kastély az 1950-es években terménybegyűjtő és tejbegyűjtő állomás volt, majd óvodaként használták egészen 2006 nyaráig. Ekkor megépült a település új óvodája, a kastély kiürült, és nem kapott újabb funkciót. Amikor megérkeztem,

rendezett kertet találtam, kicsit kopottas épülettel.

Egy arra bicajozó bácsit kérdeztem meg, tudja-e, hogy belül milyen állapotok uralkodnak.

Büszkén mondta, hogy 2013-ban elkészült a belső tér teljes felújítása, és már vezetett is a közeli polgármesteri hivatalba, hogy előkerítsen valakit a kulccsal. Nagy reményekkel mentem vissza a helyes kis kastélyhoz, de elég lehangoló kép fogadott. Az eredeti szándék szerint a kastély számos funkció betöltésére lenne alkalmas: helytörténeti kiállítás, konferenciaterem, valamint a civilszervezetek számára irodahelyiségeket is biztosíthatna.

Gyengén sikerült a felújítás Nyíribronyban Forrás: Kisgyörgy Éva

Ehelyett egyetlen kis irodát láttam, de a két nagyobb terem rettenetesen nézett ki. A parketta úgy fel volt púposodva, hogy csak a szobák legszélein lehetett közlekedni. Próbáltam megtudni, miért nem végezték el a garanciális javításokat, de nem kaptam választ. Pedig igazán jobb sorsra érdemes ez a helyes kis kastély.

Ambiciózus: Berkesz, Cégénydányád és Baktalórántháza

A gyönyörűen felújított kastélyok után a második legnagyobb örömöt az építési területek jelentik, ha az ember kastélyvadásznak áll. Márpedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sok munkagépben gyönyörködhettem.

A berkeszi Vay-kastély egykor kiváló ízléssel berendezett, fényűző épület volt, hatalmas, gondozott parkkal. Ebből sajnos mára semmi sem maradt.

1944-ben a kastély jelentős műgyűjteménye (bútorok, fegyverek, festmények, szőnyegek) elpusztult.

Berkeszen oktatóközpont készül a kastélyból Forrás: Kisgyörgy Éva

Az államosítás után évtizedekig állami gondozottak gyermekotthona lett, és ahogy az lenni szokott, amikor teljesen lepusztult az épület, bezárták.

Jelenleg komoly építkezések folynak a kastély területén, de ez egyelőre csak a bal szárnyat érinti, ahol oktatóközpont létesül. A főtömbben a legtöbb ablak ki van törve, az ott dolgozók szerint vihar okozta. Azt is elmondták, hogy ha sikerül további támogatást szerezni, a másik szárnyat és a főépületet is szeretnék felújítani.

A cégénydányádi Kende-kastélyban is gyermekotthon működött a háború után, és itt is szorgos munka folyik. A felújításon tüsténkedő munkások szerint a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében lesz az épület, irodákat és bemutatótermeket alakítanak ki benne.

A cégénydányádi kastélyt épp felújítják Forrás: Kisgyörgy Éva

A sok teherautótól, építési anyagtól kissé nehéz volt járkálni a parkban, de bekönyörögtem magam, mert mindenképpen szerettem volna megnézni a kastély mögötti tisztáson a közel 160 éves, 25 méter magas, hatalmas lombkoronájú juharlevelű platánt. Szerencsém volt, mert őszi pompájában láthattam ezt a káprázatos fát.

A csodálatos platán a cégéndányádi kastélyparkban Forrás: Kisgyörgy Éva

Baktalórántházán az utolsó simításokat végzik a késő klasszicista stílusú Dégenfeld-kastélyon. A műemléket 1945 után átalakították, bővítették, 1995-ig tüdőszanatóriumként működött. Ekkor az épület állapota miatt a kórházat másik helyszínre kellett költöztetni. A felújítás után interaktív múzeum nyílik az épületben, a munkások szerint az átadást 2015. december 18-ra tervezik.

Baktalórántházán az utolsó simításokat végzik a kastélyon Forrás: Kisgyörgy Éva

A jánkmajtisi Válly-kastélyt is épp átépítik, igaz ezt magántulajdonos végzi, és jóval kisebb léptékben. Ez a klasszicista épület a háború után a helyi termelőszövetkezet tulajdonában volt. Itt voltak a téeszirodák, az épület alatt húzódó hatalmas, boltíves pincében pedig asztalosüzem működött. 1998-ban került magánkézbe.

A főépület homlokzata szép állapotban van, bár néhány helyen sajnos már hullik a vakolat.

Most épp a belső átalakításon szorgoskodtak a munkások. Azt nem tudták megmondani, mi lesz az épület sorsa, vajon saját lakóépületnek vagy szállodának szánja-e magyar tulajdonosa. Ő egyébként a házban volt, csak épp aludt, így nem tudtam vele beszélni. Amilyen szép állapotban van kívülről a főépület, olyan siralmasan néznek ki az utca felőli rész cselédlakásai. Gondolom, előbb-utóbb azokat is rendbe szedik.

Jánkmajtison a főépületet már felújították Forrás: Kisgyörgy Éva

Funkció nélkül: Tuzsér és Beregsurány

A tuzséri Lónyay-kastély kuriózuma a díszterem freskója, amelyet a teljesen üres épületben állva csodálhattam meg. A kastélyt 1919-ben és 1945-ben is kifosztották, egykori berendezését széthordták, a falképeket megrongálták. A kastélyegyüttes helyreállítása az 1980-as években kezdődött el. A bejárattól balra eső szárnyban művelődési házat hoztak létre, a hajdani istállóban pedig ifjúsági szálló működik emeletes ágyakkal.

1990-ben a főépület teteje leégett,

de helyreállították. A kastély homlokzatát és földszinti helyiségeit is felújították. A díszterem mennyezetképének és oldalfestéseinek restaurálási munkálatai 2000-ben fejeződtek be. A főépület gazdája a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, ők döntenek arról, hogyan hasznosítják a kastélyt.

Tuzsér felújított, de kihasználatlan kastélya Forrás: Kisgyörgy Éva

Beregsurányban a Bay-kastély szépen felújított épületében utoljára közösségi ház, teleház, valamint könyvtár működött. A falubeliek szerint a gyerekek nagyon szerettek itt számítógépezni.

Sajnos a fűtést, villanyt egy idő után nem tudták fizetni, így a közösségi ház bezárt,

és a szép kis épület üresen áll. A jó hír az, hogy sem a ház, sem a kert nem tűnt elhanyagoltnak, remélhetőleg nem pusztul nagyon le az évek során.

Beregsurányban nemrég zárt be a szép kis felújított kastély Forrás: Kisgyörgy Éva

Elhagyatott gyerekintézmények: Székely és Nagydobos

Székelyen az Orosz-kastély főbejárata mellett még ott van az iskolát jelző tábla, pedig az intézmény már vagy egy évtizede bezárt. Az ablakok közül sok törött, a falakon mindenütt jókora vakolatleválások és beázások nyomai. A falubeliek nem tudták megmondani, mi lesz az épület sorsa.

Nagydoboson a Perényi-kastélyban értelmi fogyatékos gyerekek általános iskolája és diákotthon működött. Közel egy évtizede a gyerekeket három erre a célra vásárolt családi házba költöztették.

A kastély jelenleg üresen áll, az állapota folyamatosan romlik.

Első blikkre úgy tűnt, egész jó állapotban van, de ahogy tüzetesebben megvizsgáltam, sajnos beázások, vakolathullások nyomait találtam. A kert elhanyagolt, és a telekhatárt lassan úgy benövi az ecetfa, hogy alig lehet átlátni rajta.

Pár éve még iskola működött a székelyi Orosz-kastélyban Forrás: Kisgyörgy Éva

Egy arra sétáló hölgytől megtudtam, hogy Perényi gróf lánya, ahogy ő hívta, a baronesz kívánsága volt, hogy a kastély gyerekeket szolgáljon. A már elhunyt grófné Franciaországban élt, elvileg özvegy férje visszakövetelhetné a kastélyt az államtól. Egyszer meg is bízta egykori intézője fiát, hogy készítsen fotókat az épületről, de a gondnok nem engedte be. Ezt az informátorom igencsak furcsállotta, hiszen másokat beengedtek a kastélyba, és gyakorlatilag minden mozdíthatót elhordtak.

Nem tudni, mi lesz a kastéllyal.

A falubeliek örülnének, ha idősek otthona lehetne,

még ha nem is bentlakós. Már az is sokat jelentene, ha a magányos időseknek lenne hol eltölteni a napot, ahol közösségben lennének, és ahol ebédet is kapnának, hogy ne a gondozóiknak kelljen biciklin, autóval zötyögve kiszállítani.

Nagydoboson a kastély gyermekotthon volt Forrás: Kisgyörgy Éva

A legszomorúbb állapotban: Tyukod

A tyukodi Uray-kastély duplán mostoha sorsú. Egyrészt még a kastélylexikonban sem szerepel, az interneten bukkantam rá. Másrészt

az általam bejárt területen ez volt a leglerobbantabb kastély,

és egyelőre esélye sincs a hasznosításra. A település honlapja szerint könyvtár működik benne, de rég frissíthették az oldalt.

A közeli padon ücsörgő uraktól megtudtam, hogy egy ideig állami gondozottak éltek a kastélyban, aztán irodaként és konyhaként működött, a környékbeli iskoláknak és egyéb közintézményeknek főztek itt. Önkormányzati tulajdonban van, a szóbeszéd szerint idősek otthonát szeretnének kialakítani benne, csak nem tudtak hozzá anyagi forrást szerezni.

A romos tyukodi kastély Forrás: Kisgyörgy Éva

Összességében nem túl szomorú a kastélyok helyzete Szabolcs-Szatmár-Beregben. A többi bejárt megyéhez képest kevesebb romhalmazt és több fejlesztést találtam. A kérdés az, vajon lesz-e elég látogató a múzeumokban, szállodákban, megtérül-e majd a ráfordítás. Nagyon szurkolok, hogy így legyen.

Mindenesetre tavasszal folytatom a túrát. Megnézem, hogyan alakul a mostanában megnyíló kastélyok sorsa, és felkutatom a megye nyugati felének kastélyait is. A folytatásban tehát Tiszadobról, Tiszavasváriból, Gávavencsellőről és a Nyírség vidékéről jelentkezem.