Van, akinek egy rég eltervezett út megvalósulása jelentette a legnagyobb élményt 2015-ben, másoknak pedig épp az volt a legemlékezetesebb, amire nem is gondoltak. Az Origo utazás rovatának szerzői mesélnek.

Ha az elmúlt év utazási élményei közül a legjobbat kellene kiemelni, akkor annak nálam szigorúan véve annak az estének kellene lennie, amikor a Confitería Ideal nevű Buenos Aires-i kávéházban a tangózó párok táncát nézve visszarepültünk az időben vagy száz évet. De miért kellene mindent szigorúan venni? Így inkább egy jóval közelebbi helyszínt mondanék. A nyáron ugyanis Morvaföldön jártunk, és ezúttal Olmützig merészkedtünk.

A korsó felirata ne tévesszen meg senkit, abban bizony Svijany vanForrás: Gaál Csaba

Rendszeres csehországi kirándulásainkon természetesen mindig kulcsszerepet játszik a sör. Ezúttal azonban nem egy veretes söröző pincéjében vagy teraszán találtuk meg a csodát, hanem a Bezručovy sady nevű parkban. Egy teniszklub mellett elsétálva kipróbáltuk, hátha ott is mérnek sört a büfében. És milyen jól tettük! Az ott csapolt Svijany frissessége, teltsége, zamata – no meg a habja - minden képzeletünket felülmúlta. Napsütés, jó társaság, beszélgetés egy szenzációs sör mellett – akkor és ott kerek volt a világ.

Lekerült a 66-os út a bakancslistáról

A 2015-ös év Travellina nevű szerzőnknek a lassításról szólt. Na nem olyan értelemben, hogy ne utazott volna, hiszen kilenc külföldi és számtalan belföldi túrán volt, de nem látogatott el új országba. Míg korábban minden évben igyekezett pár új helyet kipipálni, ebben az évben inkább visszament a már meglátogatott országokba, hogy azokat mélyebben, más oldalról is megismerje.

Útjelzés egy régi motel mellett az Amerikát átszelő 66-os útonForrás: Kisgyörgy Éva

„A legnagyobb élmény egyértelműen a 66-os út végigvezetése volt az Egyesült Államokban, ami egy nagyon régi tétel volt a bakancslistán, és idén végre összejött. Bár útba ejtettem néhány híres látnivalót az utazás elején és végén Chicagóban, illetve Los Angelesben, és meglátogattam egy tucat pompás nemzeti parkot, mégsem ezek tették emlékezetessé az utazást, hanem egyszerűen az az érzés, amikor úton voltam" – számol be őszi útjáról Travellina. A belföldi bóklászások is folytatódtak, és örömmel mutatta be az Origo olvasóinak is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye csodálatos kis templomait, irodalmi emlékeit és kastélyait.

A grúzok jó fejek

Amikor Bucsky Péter Grúziába utazott, már tudta, hogy gyönyörű tájai vannak, és sok jót olvasott más utazók beszámolóiban is. Mégis az év utazási élménye volt számára személyesen megtapasztalni, hogy mennyire kedvesek és valóban vendégszeretők ott az emberek. Hiába számít szegényebb országnak, és kerül minden még magyar mércével is szinte fillérekbe, a helyiek főként vidéken mindig kedvesek, és ha van idejük, biztosan meghívnak egy koccintásra.

A grúzok nemzeti étele, a khinkaliForrás: Bucsky Péter

„Egy kolostort kerestünk fel, amikor egy dinnyéző-borozó család meglátott minket, és bár nem beszéltünk egyetlen közös nyelvet sem, elég jól eltársalogtunk és elszórakoztunk, sűrű koccintások közepette" – mesél egyik élményéről Péter. De még a nagyvárosban sem veszett ki a hagyományos grúz vendégszeretet: a tbiliszi tévétoronynál a kilátásban gyönyörködtek, amikor szóba elegyedtek a mellettük lévő grúz és azeri társasággal. Ők sem akarták elengedni őket anélkül, hogy meg ne mutatták volna, melyik is a legjobb khinkali a környéken, és hogyan illik enni ezt a grúz nemzeti ételt, amely valójában darált hússal töltött tészta. „De olyan is volt, hogy leültünk megpihenni, és helyi fiatalokkal beszéltünk, amikor egy középkorú úr egyszerűen megjelent pár sörrel, hogy koccintsunk valamivel" – ad képet a grúz vendégszeretetről.

Rálépni az úszó nádszigetre

Ha legjobb élményükről kérdezik Harkányi Árpádot és Zárug Zitát, akik szeptemberben tértek vissza több mint négy évig tartó, világ körüli bringás útjukról, azt szokták mondani, hogy itt és most a legjobb. „És ez tényleg, itt és most, Magyarországon is igaz. De ha muszáj kiemelnünk valamit, akkor Zitának mindenképpen a Titicaca-tó lenne az, hiszen gyermekkorától kezdve ez egy nagyon távoli, varázslatos vidék volt az ő szemében" – meséli Árpád. Amikor leléptek a hajóról a 4000 méter magasan elterülő tó közepén úszó nádszigetekre, Zita majdnem elsírta magát a boldogságtól.

A Titicaca-tó egyik úszó szigeteForrás: Harkányi Árpád

Bár a legtöbb úszó nádplatform érezhetően már csak a turisták kedvéért létezett, még így is rettentő érdekes volt, hiszen megtudták, hogy a nád, amin jártak, másfél méter vastag, és ahogy bepillantottak a perem alá, valóban látszott a kristálytiszta vízben, hogy nincs összeköttetésben a tómederrel. A szigeten elmondták nekik, hogy a nádplatform alulról folyamatosan rohad, ezért kéthetente 20-20 centi újabb nádréteget terítenek a tetejére, és ehhez még a szintén a tavon szedett nádból készült házakat is felemelik.

Lánykérés a finn nyugdíjasok elől futva

Lantos Gábor nem gondolta volna, hogy lánykérését olyan futóverseny előzi meg, mint amiben része volt szeptember 14-én Finnország, Norvégia és Svédország közös határánál. A Skandináv- félsziget három állama egyetlen ponton, a Kilpisjärvitól félórás hajó- és egyórás sétaútra található Kolmen valtakunnan rajapyykkinél találkozik, ami egy határkő.

Ember tervez, finn nyugdíjas csoport végez. Szeptember közepén viszonylag ritka, hogy tömegek zarándokoljanak ehhez a kőhöz, azonban ezen a délutánon rajtuk kívül harminc finn nyugdíjas tervezte be magának ugyanezt a programot – a lánykérést kivéve. Így aztán Gábor a hajóúton tervet készített arra, hogyan tud legalább másfél percig meghitt, intim környezetet teremteni a határkőnél.

A nevezetes hely és a nevezetes eseményForrás: Lantos Gábor

„A kikötés után azonnal futásnak eredtünk. Nem kellett volna. Ha szépen sétálunk, a mögöttünk lévő csapatnak eszébe sem jut, hogy utánunk fusson. Így viszont, mikor meglátták, hogy szaladunk, ők is loholni kezdtek. Fájdalom, hogy az edzettségi állapotuk közel azonos volt a mienkkel, így aztán a meghitt másfél percből tizenöt másodperc lett" – idézi fel az izgalmas pillanatokat Gábor. Ez pont arra volt elég, hogy párját Norvégiába állítsa, miközben ő Finnországban maradt, és így történt meg a „hetedkét” országra szóló lánykérés. Mire Orsi kimondta az igent, megérkeztek a nyugdíjasok, akik egy pillanatig azt sem tudták, hogy mi történik előttük, ám amikor leesett nekik a húszfilléres, nagy tapsban törtek ki. „Bár ezt a lánykérést nem így terveztem, utólag visszagondolva rá mégiscsak 2015 legemlékezetesebb és legjobb utazási élményévé vált” – mondja Gábor.