Sosem felejtem el azt az estét, amikor először léptem „nagyközönség” elé azzal az előadásommal, amely az „Ismeretlen Magyarország” címet viselte. Az este szervezője sokat gondolkodott azon, hogy helyt adjon-e ennek a vetítéses beszámolónak.
Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ebben a témában mi újat lehet mondani?
Másfél órával később lelkendezve mondta, hogy a jegyzetfüzete betelt, és a következő hétvégén elkezdi bejárni azokat a helyeket, amelyekről eddig egyáltalán nem hallott.
Mert hányan tudjuk, hogy az Ormánságban van egy olyan templom, amelynek fakazettái minden arra járót szájtátásra késztetnek?
Pedig csak annyit kell mondanom, hogy irány Kórós!
Az hol van? – jön erre a kérdés. Mondom, Pécstől nem messze, Baranya megyében.
Egy héttel később boldogan fogadtam a kórósi polgármester telefonját, aki arról számolt be, hogy soha nem látott „tömegek” lepték el a kis falu szent épületét. Az ország másik szegletében, a rakacaszendi kistemplomban vagy a szalonnai Árpád-kori templomban szintén hasonló volt a helyzet. A szalonnai azért különleges, mert tele van szebbnél szebb szimbólumokkal.
Olyanokkal, amelyek után Robert Langdon professzor az egész világot bejárta Dan Brown regényeiben.
Olvassuk a neves író műveit, hümmögünk, hogy ez igen, miközben csak el kellene indulni az Aggtelek közelében fekvő Rakacaszendre.
Vagy Ócsára. Amely itt van Pest megyében, a fővárostól alig félórányira. Hatalmas, égbe szökő templomát Ken Follett is imádta.
Hiszen ez az épület volt a „főszereplője” a Katedrális című filmsorozatnak.
Azaz a regényíró fantáziájában felépített templomot Ócsán lelte meg a rendező, a producer és Ken Follett.
Van ilyen? – tettem fel a kérdést, miközben hallgatóságom csak nézett, mint a moziban. Aztán nem sokkal később látom a legnagyobb közösségi oldalt és az oda feltett ócsai fényképeket. Most már csak azt kellene elérni, hogy a Budapestre érkező külföldi turistáknak legalább egy részét ide is elvigyék az autóbuszok. Mert bár a magyar főváros és az „agyonismertetett” Szentendre is gyönyörű, azért ezeken túl is van élet a magyar turizmusban és a fővároshoz közeli régiókban.
Országunkat azért is érdemes felfedezni, hogy rájöjjünk: nem minden úgy van, ahogy a földrajzkönyvekben anno megírták.
Sokáig úgy tudtam, hogy az Alföld legmagasabb pontja a 183 méter magas Hoportyó, amely a Nyírségben található.
Aztán a Beregben összetalálkoztam egy szimpatikus természetvédelmi őrrel, Habarics Bélával.
A szakember kocsiba ültetett, és máris döcögtünk az Alföld valóban legmagasabb pontjához, amelyet nem Hoportyónak, hanem Kaszonyi-hegynek hívnak, és 219,6 méter magas.
A Kaszonyi-hegy amúgy vulkanikus maradvány.
Az út keskeny és kanyargós volt, fertályóra is eltelt, amikor egy elhagyott bánya, a riolitkőfejtő mellett fékeztünk. A magasan leszakadó sziklafal alatt csillogó és kristálytiszta vizű bányató keletkezett. A látvány gyönyörű, a hozzá kapcsolódó történetek pedig érdekesek. Negyedórás sétára indultunk a magyar–ukrán határ mellett. Habarics Béla közben dajkapókokról és keresztes viperákról mesélt. Ezenkívül szó esett még a hegy fokozottan védett ritka rovarfajairól. Az erdélyi tarszáról, erdélyi kurtaszárnyú szöcskéről, a piroslábú hegyisáskáról.
Ezek a fajok izoláltan élnek itt, ezért lett a terület kiemelten védett természeti övezet. Magyarországon csak a Bereg-Szatmári síkon fordul elő az erdélyi futrinka, valamint a középhegységekre jellemző lapos kékfutrinka. A nagyfoltos boglárkalepke mediterrán jellegű alfajának egyetlen alföldi előfordulása szintén ezen a hegyen van. Majd jött a feketeleves.
A dajkapók és a vipera.
Ekkor örültem, hogy hosszú nadrágban érkeztem a kirándulásra. A dajkapók inkább a mérges, semmint a kedves pókok közé tartozik, a viperákról meg szó se essék, nem vagyok nagy barátságban a kígyókkal. Amikor lejöttünk a hegyről, örültem, hogy nem találkoztam velük, és boldog voltam, hogy láthattam ezt a nagyszerű helyet hazánk keleti végein.
A Borsod megyei Színpetri és a Vas megyei Felsőcsatár még magyar viszonylatban is messze esik egymástól. Hogy akkor mi köti össze ezt a két települést?
Két idős, a hazáját végtelenül szerető férfi.
Színpetriben Varga Béla a világ legnagyobb könyvét mutatja meg azoknak, akik arra járnak. Felsőcsatáron Goják Sándor építette fel a Vasfüggöny Múzeumot, amelyből ez az egy van az országban.
Essünk túl a számokon, mert ezek ugyan sokat mondanak, de mégsem mindent: a 2010 márciusában elkészült könyv 418 centi magas és 377 centi széles, a súlya 1420 kilogramm, 346 oldal és nyolc ember kell a lapozásához.
Persze nem ezen a világon élnénk, ha nem robbant volna ki vita arról, hogy melyik a világ legnagyobb könyve?
Tudniillik 2012-ben Dubajban csináltak egy 5 méter magas könyvet. Ám ha arra gondolunk, hogy azt ragasztással hozták össze, a magyart pedig a hagyományos könyvkötészeti módszerrel, akkor mindjárt más a leányzó fekvése. Varga úr is erre hivatkozik, mert szerinte csak a kötött könyv a valódi könyv. Mivel ez utóbbi Magyarországon található, hadd mondjam büszkén, hogy a Galyaságban megtekinthető a világ (egyik) legnagyobb könyve.
Akik 1989 után születtek, el sem tudják képzelni, milyen volt az élet az úgynevezett határsávba eső településeken.
A Vas megyei Felsőcsatár is ezek közé tartozott, hiszen innen csak pár lépés Ausztria.
A kis községben működik Magyarország egyetlen Vasfüggöny Múzeuma, azon a hegyen, ahol Karády Katalin és Páger Antal is elhagyta az országot. Goják Sándor magánmúzeumában láthatunk egy darab gyodát, sőt aknára is léphetünk.
Lassan be kell fejeznem, pedig még hosszasan tudnék mesélni arról, mennyi titkot rejt hazánk. A Baranya megyei Feked, amely az Origón szervezett játékon a harmadik legszebb fekvésű falu lett, olyan építészeti emlékeket tárt elém, hogy azóta is erről beszélek mindenkinek.
Ha pedig Békés megyére gondolok, akkor azonnal Szabadkígyós és a Wenckheim-kastély jut az eszembe. A gyönyörűen rendben tartott kert, a történelem viharaitól megmentett eredeti bútorok és az ország egyik legszebb kastélya.
Kevesen látják, alig ismerik.
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy ha egy csipesszel megfognánk és elvinnénk Franciaországba, pillanatok alatt az egész világ a csodájára járna.
Nem írtam a Balaton-felvidék erdeiben megbúvó gyepűkajáni romtemplomról. Nem szóltam egy szót sem arról, milyen a napfelkelte a somogyvámosi pusztatemplom mellett. Ezúttal nem mutattam meg a váci Kőkaput (azaz diadalívet), a kézzel tekert kompot Szamossályiban, vagy éppen a Vas megyei Cák jellegzetes pincesorát. De abban talán egyetértünk, hogy az „ismeretlen” Magyarország felfedezése az egyik legizgalmasabb dolog, ami velünk történhet.
Most pedig Önt kérdezzük Magyarországról, mint turisztikai célpontról! Az Ön véleménye szerint mi az, ami vonzó lehet egy turista számára? A válaszadáshoz kérjük, kattintson IDE. Az eredményekről is beszámolunk majd itt, az Origón.