Portugáliában most is tavasz van

A híres lisszaboni villamos

Mindig is szerettem holt szezonban utazni. Nyáron nem kívánkozom el Budapestről. Tele van a város jobbnál jobb programokkal, imádok a teraszomon napozni, és ha csobbanni van kedvem, könnyen elérhető a Velencei-tó. De amikor beköszönt az ősz, hirtelen mehetnékem támad. Igyekszem vidám, napos helyekre utazni, lehetőleg Ázsiába vagy Afrikába. Idén azonban a hosszú amerikai kirándulás miatt csak egy olcsóbb út fért bele a költségvetésbe. Portugália télen, első rész.

A szokásos módszeres tervezgetés közben hamar rájöttem, hogy két hétbe nem fér bele mindaz, amit feltétlenül meg szeretnék nézni Portugáliában. Ezért aztán úgy döntöttem, egyelőre a Lisszabon környéki látnivalókat veszem sorra, és majd máskor megejtek egy olyan utazást, amelynek Portó lesz a bázisa.

Decemberben tehát néhány napot Lisszabonban töltöttem, onnan délre utaztam a tengerpartig, majd felkutattam néhány bájos városkát a keleti régióban, Évora környékén. Végül a fővárostól északra eső világörökségeket kerestem fel Coimbráig bezárólag.

Lisszaboni utcakép decemberben Forrás: Kisgyörgy Éva

Macskakő, villamos, csempe és fado

Lisszabon azonnal magával ragadja az utazót. Tipikusan az a hely, ahol

nem is annyira a látványosságok érdekesek, hanem a város egésze, maga a hangulat.

Ezért aztán csak bolyongtam a kis macskaköves utcákon mindenféle cél nélkül. Imádtam a mindenütt jelenlevő festett csempéket, a meredek utcákon kapaszkodó villamosokat, az éttermekből esténként kiszűrődő mélabús fado dalokat.

A híres lisszaboni villamos Forrás: Kisgyörgy Éva

Napnyugtakor felkaptattam egy-egy kilátópontra. A Miradouro da Senhora do Monte a helyiek és turisták közös kedvence. Itt volt a legnagyobb a tömeg, de szerintem nem innen a legjobb a kilátás. Az én kedvencem a Santa Luzia-kilátó lett, annak ellenére, hogy

pár percen belül két zsebtolvaj is be akart nyúlni a táskámba,

láthatóan ugyanannak a galerinek a tagjai.

Ezt látni a Miradouro Santa Luziáról Forrás: Kisgyörgy Éva

Bár a városban még december első felében is nyüzsögtek a turisták, és a legendás 28-as villamos állandóan tömve volt, néhány látnivalót szinte üresen találtam. Egyedül bóklásztam a Sao Vicente de Fora-templomban, melynek előterében

La Fontaine meséit ábrázoló festett csempéket láthatunk

a történeteket magyarázó példabeszédekkel. Ugyancsak kongott az ürességtől a város csempemúzeuma, pedig az azulejo, ez a gyönyörű mázas csempe aztán tényleg ikonikus jelentőségű Lisszabonban.

Példabeszéd a festett csempéken Forrás: Kisgyörgy Éva

120 éves baba a műtőasztalon

A legmaradandóbb élmény azonban a babakórház volt, amely 1830 óta működik ugyanabban a pici üzletben. A bejáratot a Praca da Figueira téren kell keresni, itt lehet megváltani a kéteurós jegyet, amellyel aztán a hátsó ajtón át bejuthatunk a kórházba.

Évente nagyjából száz babát javítanak itt meg,

többségük portugál, de gyakran küldenek külföldről is „betegeket”. Nemcsak játék babákkal, hanem szentek kis szobraival is foglalkoznak, azaz azok javítását is vállalják.

A babakórházban a 120 éveseket is meggyógyítják Forrás: Kisgyörgy Éva

Az első terem maga a kórterem, itt fekszenek a babák a polcokon. Rajtuk kis cetli, amelyből kiderül, mi a bajuk. A „diagnózist” a lenti üzletben dolgozó két „nővér” állítja fel. A kórterem után a két orvosi szoba következik, itt két-két hölgy munkálkodik, vagyis a kórház összlétszáma hat fő.

Ha viszonylag újabb babát hoznak be, amelyhez van raktáron lévő vagy beszerezhető alkatrész, akkor a sérült részt egyszerűen kicserélik.

Fantasztikus gyűjteményük van babafejekből, karokból, szemekből, hajakból

a takaros kis orvosi szekrényekben. Időnként ötven-száz éves babák is érkeznek, ezekhez ők maguk gyártanak fejet, karokat, amire szükség van.

Így néz ki a műtőasztal Forrás: Kisgyörgy Éva

Amikor ott jártam, épp egy 120 éves baba feküdt az egyik orvosi asztalon törött fejjel. A szeme ugyan kiesett, de megvolt, viszont a fej egy jó része hiányzott. Szerencsére az orvosnőnek nem okozott nehézséget a plasztikázás. Jót mosolyogtam, amikor megmutatták a mentőt, egy vörös kereszttel jelzett kosárkát.

Néhány szobában múzeumot rendeztek be régi babákból, babaházakból, babaruhákból.

A kis műhely dolgozói azt állították, ez az egyetlen ilyen intézmény a világon, pedig Budapesten is működik egy Babaklinika nevezetű játékjavító. Ez persze semmit nem von le a múzeum bájából, szerintem két eurót igazán megér, hogy meglátogassuk.

Van, aki a mentőben vár a sorára Forrás: Kisgyörgy Éva

Ugyancsak különleges program volt a graffititúra. A városban rengeteg falfestmény van, nemcsak illegálisak, hanem olyanok is, amelyek megrendelésre készültek. A legnagyobb ilyen projekt egy parkolóház illusztrálása volt, ahol minden emeletet más művész pingált ki.

Pályázat útján válogatták őket, és tisztességes bért kaptak a munkájukért.

A parkoló bejáratánál fotó és rövid életrajz mutatja be a graffitik alkotóit, akik a túravezetőnk szerint ugyanolyan helyi sztárok, mint egyes zenészek.

Lisszabon megbecsüli a graffitizőket Forrás: Kisgyörgy Éva

A belémi sütemény rejtélye

Lisszabon belvárosának felfedezése után Belém és Sintra következett. Előbbibe villamossal, utóbbiba vonattal a legcélszerűbb eljutni, mindkettőre érvényes a Lisszabon-kártya.

A pompás belémi kolostorba érdemes minél hamarabb érkezni. Tíz körül még viszonylag nyugalomban jártam körbe a festői kerengőt, és tudtam látogatók nélküli fotókat kattintani, de amikor bő egy óra múlva kijöttem, már hosszan kanyargott a sor a jegypénztár előtt.

A belémi kolostor kerengője Forrás: Kisgyörgy Éva

A kolostort I. Mánuel építtette annak örömére, hogy Vasco de Gama felfedezte a tengeri utat India felé. És ha már ilyen nagyléptékű építkezésbe kezdett, úgy gondolta, ez lesz saját és utódai sírhelye is egyben. A munka 1502-ben indult meg, és egészen a század végéig zajlott. Mivel

az építtetőről elnevezett Manuel-stílus egyik legjelentősebb alkotása, világörökségi státuszt is élvez,

így nekem, világörökség-vadásznak kötelező program volt.

A korai indulásnak az is az előnye, hogy nemcsak a kolostorban, de a cukrászdában is megelőzhetjük a tömeget. A templomlátogatás után ugyanis mindenki itt köt ki, ami nem csoda. A belémi sütemény, a pastéis de Belém egyszerűen isteni, és kizárólag itt lehet megkóstolni. A védjegy miatt az ország más részein árult hasonló édességeket pastel de nata néven szokták forgalmazni.

A nevezetes belémi cukrászda Forrás: Kisgyörgy Éva

Miután betoltam néhányat a sütiből, szóba elegyedtem a cukrászat egyik munkatársával. Ártatlan arccal rögtön a recept iránt tudakolóztam, mire ő jót nevetett. Az 1873 óta ugyanazokkal a kézműves módszerekkel gyártott kosárkák receptjének titka a Coca-Coláéval vetekszik.

A receptet egy széfben őrzik, mindössze négy ember tudja, a tulajdonos és a három főcukrász.

A négy beavatott soha nem utazhat együtt, soha nem ehetik ugyanazt a fogást ugyanabban az étteremben, nehogy egy szerencsétlenség folytán egyszerre vigyék sírba a felbecsülhetetlen tudást.

Persze mondhatjuk, hogy mindez csak reklámfogás, amivel a kíváncsiságot akarják fokozni. De végül is a kiváló terméken, a szíves vendéglátáson kívül a jó marketing is összetevője a sikernek. Tény, hogy a hatalmas forgalomnak hála (az év minden napján nyitva tartó üzletben a napi átlagforgalom 25 ezer kosárka) a sütemény mindig frissen, még melegen kerül a fogyasztók elé, a személyzet pedig csupa mosolygós, előzékeny emberből áll.

Így készül a világhírű belémi sütemény Forrás: Kisgyörgy Éva

Csodaszép paloták tömegben és magányosan

A másik egynapos kirándulás, amit érdemes megejteni a fővárosból, a sintrai paloták felkeresése. A három vasútállomáshoz közelebbi palotát a 434-es buszjárattal látogathatjuk meg, amelyre 5 eurós (1560 Ft) napijegyet lehet váltani, míg néhány távolabbihoz a 435-ös busszal juthatunk el.

Az első, turisták által frekventáltabb körbe a főtér közepén levő királyi palota (Palácio Nacional de Sintra), a mór vár, valamint a Pena-palota tartozik. Ezeket egy korábbi utazás során már láttam, így most főleg a távolabbi kastélyokra, a Regaleira- és a Monserrate-palotára koncentráltam.

A Regaleira-palota és titokzatos kertje Forrás: Kisgyörgy Éva

A Regaleira nem is annyira magáról az épületről nevezetes, mint inkább a zegzugos kertjéről. Szökőkutak, romantikus kőpadok, titkos átjárók, sötét, föld alatti alagutak, kanyargó ösvények, szűk csigalépcsős tornyok kuszasága egy elvarázsolt kertben.

Tényleg nagyon misztikus lenne, ha nem hangoskodnának és szelfiznének benne turisták százai.

Körül se néztek, csak a fényképezés érdekelte őket. Az a gyanúm, hogy ha tíz perc múlva megkérdeztem volna tőlük, szökőkút vagy elefánt előtt fotózkodtak-e, nem tudtak volna válaszolni.

Innen pár perc busszal a Monserrate-palota, ahova számomra ismeretlen okból az előző helyen megfordult turistáknak csak a töredéke utazott tovább. Így aztán végre kellemesen nyugodt körülmények között csodálhattam meg a bájos, szinte csipkeszerű kis épületet és az azt körülölelő nagyszerű parkot.

A Monserrate-palotát szerencsére elkerülték a turistahadak Forrás: Kisgyörgy Éva

A másik két környékbeli kastély felkereséséhez már érdemes autót bérelni. A kapucinusok egykori kolostora

kísértetiesen kihalt, romos épületkomplexum,

hatalmas sziklatömbök között bújik meg az erdőben. Nem is tudom, akkor volt-e félelmetesebb, amikor azt hittem, egyedül vagyok, vagy amikor az egyik félhomályos cellában megláttam egy csendben ücsörgő látogatót. Mikor túljutottam a sokkon, beszélgettünk egy kicsit. A környéken lakó fiatalember gyakran kijár ide elvonulni, meditálni.

A másik hely, a Queluz-palota rózsaszín és világoskék babaszínekben pompázó hatalmas kastélya szintén kihalt volt. A legcsodálatosabb nagyteremben sem volt egy árva látogató sem. Ilyenkor érzi az ember, milyen jó dolog holt szezonban utazgatni.

A kapucinusok kolostora Forrás: Kisgyörgy Éva

Karácsonyi hangulat helyett decemberi majális

A következő pár napot az Algavre régióban, a tengerparton utazgatva töltöttem. Fürödni ugyan hideg volt, de decemberben már az is nagy öröm, ha az ember egy könnyű kardigánban sétálgathat.

Az árak kifejezetten barátiak ilyenkor,

kényelmes szállodai szobát akár 20 euróért (6240 Ft) is találni, de az autóbérlés is csak öt euró (1560 Ft) volt egy napra. Igaz, az árképzés kicsit a fapados légitársaságokra emlékeztetett. Az alapdíj alacsony, de erre rájött majdnem 20 euró biztosítás, valamint néhány euró az autópályadíj-leolvasó kis szerkezet használatáért (igaz, ezek nem kötelezőek).

Narancsfák decemberben Forrás: Kisgyörgy Éva

Kellemes volt felfedezni az álmos kisvárosokat, és átélni egy egészen másfajta karácsonyi készülődést. A vidám narancsfákkal övezett főtereken a 18-20 fokban kevésbé fogyott a forralt bor, de nagy népszerűségnek örvendett az ugrálóvár, és inkább majálisra emlékeztetett a hangulat. A falvak hófehér házainak ajtó- és ablakkeretei mindenhol élénk színekre vannak festve, és még a legszürkébb időben is vidámságot árasztanak.

Innen Évora felé indultam, hogy meglátogassam a keleti régió erődvároskáit, de ezekről és a fővárostól északra eső világörökségi helyszínekről majd a következő részben lesz szó.