Bár jól teljesített, mégis leáll a TAP lisszaboni járata

tap portugal
Vágólapra másolva!
Rossz hír a riói olimpiára utazóknak is.
Vágólapra másolva!

Április 4-től leáll a TAP portugál légitársaság közvetlen járata Budapestről Lisszabonba – erősítette meg az Origo értesülését Szolnok Péter, a TAP magyarországi értékesítési vezetője, aki hozzátette, hogy

a társaság minden marketingtevékenységét felfüggeszti Magyarországon.

A társaság 2004 óta volt jelen a magyar piacon.

Forrás: Wikipédia

Az utasokat átfoglalják a Star Alliance járataira és a TAP bécsi járatára. A hír többek között kellemetlenül érinti azokat, akik a nyári riói olimpiára utaztak volna a portugál légitársasággal, hiszen a TAP kedvező átszállásos lehetőséget kínált Lisszabonon keresztül.

Nem a Wizz Air miatt

A Wizz Air 2015 márciusa óta üzemeltet járatot Budapestről Lisszabonba, Szolnok Péter szerint azonban a TAP nem a verseny megjelenése miatt állította le a járatát.

az idei előfoglalások pedig 12,5 százalékkal voltak jobbak a tavalyinál" – adott bepillantást a járat kihasználtságába az értékesítési vezető. „A lépés oka, hogy a TAP-ot tavaly novemberben megvásárolta a brazil Azul légitársaság, és az új tulajdonos ezt a stratégiai döntést hozta" – mondta Szolnok Péter.

A Wizz Air jelenleg heti két járatot üzemeltet Lisszabonba: március végéig szerdán és vasárnap, onnantól pedig hétfőn és pénteken. A legolcsóbb jegy egy irányba jelenleg 17 990 forint, de ezért az árért csak egy kis kézipoggyászt lehet az utasnak felvinnie a fedélzetre.