Ismét látogatható lesz Déva vára

Vágólapra másolva!
Csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után februártól ideiglenesen megnyitják a turisták számára Déva várát - írta internetes oldalán a Nyugati Jelen napilap.
Vágólapra másolva!

A vár megnyitásáról Petru Marginean, Déva polgármestere számolt be. A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították.

A 2012-ben újraindított munkálatok óta csupán a külső udvarok egy részét lehetett látogatni.

Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat. A 38,4 millió lej (2,68 milliárd forint) értékű felújítás december végére nagyjából befejeződött, de a még hátra lévő 4 millió lejbe (280 millió forint) kerülő utolsó simítások akár júniusig is elhúzódhatnak.

Forrás:Flikr/CameliaTWU

A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon,

megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon,

valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik.

Tovább folytatják a munkát

A felújítás jelenlegi - az Európai Unió forrásaiból finanszírozott - szakasza a külső falakra és a külső udvarokra terjedt ki. A városvezetés azonban a belső várudvar korszerűsítését is tervezi. Az önkormányzat még nem döntötte el, hogy saját forrásaiból vagy újabb EU-s pályázattal próbál pénzt szerezni erre.

Forrás: Wikipedia

A várat még lezárt állapotban is százezren látogatták meg 2015-ben.

A belső várudvarba 2008 óta csak a magyar unitárius egyház zarándokait engedték be, akik minden év novemberében felkeresik az egyházalapító Dávid Ferenc sírját.

Déva vára hajdani erődítmény az Alsó-Maros mentén, a Déva város fölé emelkedő hegyen, egy 250 méter magas sziklán. Hadi értéke igazán csak a 17. században volt, mikor Várad elfoglalása után egyedül ez a vár állhatott ellen egy esetleges további török inváziónak. A helyzet azonban gyorsan változott, és szerepe egyre csökkent, bár teljesen csak a 18-19. század fordulóján veszítette el jelentőségét. A Kőmíves Kelemen című népballada a vár felépítésének elképzelt - emberfeletti akadályokba ütköző - történetét mondja el.
Forrás: Jászai Csaba/Magyar Távirati Iroda Zrt./Jászai Csaba
Forrás: Jászai Csaba/Magyar Távirati Iroda Zrt./Jászai Csaba