Ingyen is talál szállást, aki elég kreatív

ingyen szállás
A külföldi házakban gyakran igen magas színvonalon lakhatunk
Vágólapra másolva!
A legnagyobb fejtörést sok utazónak a szállásköltség okozza, pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy erre menjen el a nyaralásra szánt pénzünk java. Ha elrugaszkodunk attól, hogy megszállni kizárólag hotelszobában lehet, egy rakás lehetőség van arra, hogy olcsón, vagy akár ingyen jussunk szálláshelyhez. Úgy is fogalmazhatnék, csak akkor költ az ember sokat szállásra, ha úgy dönt.
Vágólapra másolva!

Biztos sokan hallottak már a couchsurfingről vagy a housesittingről. Előbbi esetében idegenek látnak vendégül minket a saját otthonukban, utóbbi pedig úgy működik, hogy a szállás fejében vigyázunk az ismeretlenek lakására, háziállataira.

Félősebb, szólóban utazó lányoknak nem feltétlenül jön be

az első opció, kutyáktól és macskáktól idegenkedők (vagy épp allergiások, mint én) meg nehezen találnak őrzésre való lakást.

Kortól, kalandvágytól, egyéniségtől függően más és más megoldás jöhet szóba, úgyhogy összeállítottam egy listát, hogy segítsek a keresgélésben.

New Yorkban akár ilyen lakásban is lakhatunk ingyen Forrás: Kisgyörgy Éva

Amikor egy idegen vendégszeretetét élvezzük

A legismertebb ingyenes szálláslehetőség a kanapészörf vagy couchsurfing, amikor egy ismeretlen otthonában húzhatjuk meg magunkat. Időnként a vendégszobában, de jellemzőbb, hogy egy kanapén vagy földre terített hálózsákban.

Az utazó számára a legnagyobb előny az ingyenes szállás, de legalább olyan fontos az is, hogy

lesz egy helyi ismerőse, akinek révén bepillanthat az ottaniak életébe,

és aki általában szívesen útbaigazítja, elmeséli, mik a legjobb látnivalók, éttermek.

Az is gyakran előfordul, hogy a házigazda és a vendég közös programokat szerveznek. A házigazdák mindig nyitott emberek, hiszen pont azért fogadnak vendégeket az otthonukban, mert szeretnének más országokból jövő utazókat megismerni. És ez nagyon fontos pont: sokan, egyre többen, főleg a fiatalabb utazók körében ugyanis amolyan hostelként tekintenek a couchsurfingre, ami teljesen ellentmond az eredeti célkitűzésnek.

Közös főzőcske Forrás: Csonka Gábor

A vendéglátók nem azért nyitják meg otthonukat, hogy késő este beessünk egy buli után, majd másnap szó nélkül továbbálljunk. Csak bele kell gondolni, hogy fordított esetben mi sem örülnénk, ha a vendégeink így viselkednének.

Gábor, aki Vándorboy néven ír blogot, 2003 óta használja ezt a rendszert. Kifejezetten szeret helyiekkel ismerkedni, barátkozni, és ügyel arra, hogy valamivel

mindig viszonozza a vendégszeretetet.

Kis ajándékot visz, vacsorát főz, Afrikában kimegy a piacra, és az ott vásárolt zöldséget berakja a közösbe. Szerinte nagyon helytelen a couchsurfingre kifejezetten ingyenszállásként tekinteni, már csak azért is, mert néha egyáltalán nem olcsóbb, mint egy hostel.

Egyre többen élnek vissza a bizalommal

A couchsurfinges vendéglátók sokszor a külvárosokban laknak, ahova esetleg éjjel csak taxival lehet eljutni, ami többe kerül, mintha egy belvárosi, többágyas hostelszobában lakna az ember. Vándorboy is úgy látja, hogy az utóbbi években felhígult a tagság, ezért ma már inkább csak középkorúakat fogad az otthonába.

A házigazda meditációs estet tart Budapesten tartózkodó couchsurfingeseknek Forrás: Csonka Gábor

Tapasztalata szerint

az idősebb utazók figyelmesebbek, az indiaiak, irániak és a kelet-európaiak tisztelettudóbbak,

mint mások. Sajnos egyre többen élnek vissza a bizalomra épülő rendszerrel. Előfordult, hogy Gábortól elloptak ezt-azt a házigazdák. Egyedülálló lányoknak különösen érdemes vigyázniuk a férfi házigazdákkal.

Az alább felsorolt lapokra ingyenes a regisztráció, de mindig ki kell töltenünk egy adatlapot, mielőtt nekilátunk a szálláskeresésnek vagy vendéglátásnak. Könnyebben el lehet nyerni a vendéglátók bizalmát, ha felteszünk magunkról egy fotót, amelyen jól látszik az arcunk, és szerzünk néhány referenciát olyan barátoktól, akik már tagjai a szervezetnek.

A legjelentősebb couchsurfing honlapok

1. Couchsurfing: a legnagyobb ilyen lap
2. BeWelcome
3. The Hospitality Club: kissé idejétmúlt a weblap dizájnja, és évek óta nem jelentkeztek be új tagok, de soha nem lehet tudni, egy próbálkozást megér
4. Global Freeloaders: ez se mai weblap, de még élő

Cseréljünk lakást vagy házat

Aki látta a Holiday című filmet, tudja, miről van szó, bár az elnevezés is elég egyértelmű. Két lakástulajdonos elcseréli az otthonát néhány napra vagy hétre az internetes lakástárskereső segítségével.

A csere lehet szimultán (amikor egyidejűleg utaznak a másik otthonába) és nem szimultán (amikor van másik otthonuk, így a két félnek nem feltétlenül kell egy időben utazni). Erről a lehetőségről írtam már egy hosszabb cikket az Origóra, amelyben sok személyes történetet is bemutattam.

A külföldi házakban gyakran igen magas színvonalon lakhatunk Forrás: Krix Enikő

Lakás- és házcserére szakosodott honlapok

5. Homeexhange.com: magyar tagoknak kedvezményesen 20 000 Ft az éves díj
6. Love Home Swap: háromféle csomag havi 17 eurótól (5300 Ft)
7. Home Link: 95 dollár (27 200 Ft) az éves díj
8. Knok: családokra specializált szálláscserék, első év díja 29 dollár (8300 Ft)
9. Home Base Holidays: főleg angol szállásokat listáz, 59 dollár (16 850 Ft) az éves díj
10. Stay 4 Free: főleg amerikai szállásokat listáz, háromféle csomag havi 12 eurótól (3740 Ft)
11. Trampolinn: egy kicsit más elven működik, mint az előzők. Itt nem szimultán cseréről van szó, hanem pontgyűjtésről. Ha valakit beengedünk a lakásunkba, pontokat szerzünk, és más házigazdáknál lelakhatjuk. Nincs tagsági díj.

Amikor ránk bízzák a lakást és a háziállatokat

A housesitting weblapokon olyanok keresnek lakásuk, házuk őrzésére önkénteseket, akik több-kevesebb időre elutaznak. Időnként ez csak egy hétvégét jelent, de máskor akár hónapokat. Jellemzően háziállatokra kell vigyázni, leginkább kutyákra, macskákra, de van, amikor más feladatok is akadnak, például kertészkedés.

Óriási előnye, hogy itt

teljesen egyedül lehetünk, nincsenek házigazdák,

a hátránya viszont az, hogy a kis kedvencek őrzése miatt röghöz kötött az ember. Hiába megyünk valahova akár három hónapra, minden éjszakát ott kell töltenünk, vagy legalábbis reggel és este meg kell etetni a ránk bízott állatokat.

Ezekre a weblapokra általában éves díj ellenében lehet regisztrálni, de néhányat kipróbálhatunk ingyen. Hogy milyen további költségek terhelnek minket (például rezsi), megállapodás kérdése.

Lakásfelügyeletet kínáló honlapok

12. Trusted House Sitters: a legnagyobb oldal, 99 dollár (28 400 Ft)az éves díj
13. House Carers: 50 dollár (14 320 Ft) az éves díj
14. Nomador: 89 dollár (25 500 Ft) az éves díj
15. Housesit Match: 34,80 font (14 000 Ft) az éves díj
16. Mind my House: a legalacsonyabb tagdíj, mindössze 20 dollár (5700 Ft) évente
17. Luxury House Sitting: 25 dollár (7150 Ft) az éves díj
18. Housesit Word: ennek is olyan múlt századi weblap dizájnja van, mint a Hospitality Clubnak, de elvileg még működik, 40 dollár (11 450 Ft) az éves díj

Meg is dolgozhatunk a kosztért, kvártélyért

Rengeteg olyan lehetőséget találni a neten, amikor önkéntes munkáért szállást, ellátást, sőt néha fizetést is lehet kapni. Sok lapon regisztráció nélkül is lehet nézelődni, úgyhogy először érdemes böngészni, van-e egyáltalán olyan lehetőség, ami érdekel, és csak utána fizetni tagdíjat.

Fruzsina a kambodzsai Siem Reapban (a világhírű romváros, Angkor mellett) dolgozott kilenc hónapot. Egy általános iskolában tanított varrást, fényképészetet, turizmussal kapcsolatos ismereteket. Szerinte az önkéntes munka legnagyobb előnye az, hogy világot lát az ember, ráadásul másképp, mint a turisták.

Az iskola Siem Reapban, ahol Fruzsina dolgozott Forrás: Jelen Fruzsina

Az első néhány napon még meglehetősen zárkózott volt a városka népe, úgy viselkedtek velük, mint az ott megforduló több millió turistával. Aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre nyitottabbak, kedvesebbek lettek, így Fruzsina előtt újabb és újabb rétegei tárultak fel annak, milyen az élet Kambodzsában. Az ott dolgozó többi önkéntessel a mai napig szoros barátságot ápol, összekovácsolta őket a közös munka.

Önkéntesmunka-lehetőségek

19. Anywork Anywhere: ingyenes
20. Volunteers Base: ingyenes
21. WWOOF: talán a legismertebb ilyen szervezet, az éves tagdíj régióktól függ
22. Staydu: ingyenes
23. Grassroots Volunteering:ingyenes
24. Helpx: a tagdíj 20 euró (6230 Ft) két évre
25. Workaway: nagyon népszerű lap, 23 euró (7170 Ft) az éves díj (pároknak 30 euró)
26. Picking jobs: idényjellegű mezőgazdasági munkák, ingyenes
27. Hostel Jobs: ingyenes
28. Helpstay: az éves tagdíj 20 euró (6230 Ft), pároknak, családoknak 27 euró (8420 Ft)
29. Hostel Travel Jobs: jelenleg kedvezményesen hat euró a regisztráció és utána már nincs éves díj

Amikor a főnökünkkel lakunk egy fedél alatt

Számos lehetőség van arra, hogy megdolgozzunk a szállásért (és általában az ellátásért is), és így próbáljuk ki, milyen külföldön élni. Jó pár weblap létezik au-pair (gyerekfelügyelő) munkákra, de ha valaki nem akar családnál lakni, akár nyári táborokban is vigyázhat nagyobbacska gyerkőcökre.

IT-tudással meg aztán végtelenek a lehetőségek.

Enikő még csak 22 éves, de már négy országban dolgozott au pairként (Oroszország, Írország, Ausztrália és Anglia). Tapasztalatait így foglalta össze: „Így nemcsak nyaralok valahol egy-két hétig, hanem egy családdal élek, és tényleg megismerem az ottani kultúrát, nyelvet, ételeket.”

Az au pair részt vesz családi kerti partikon is Forrás: Krix Enikő

„Viszonylag biztonságos döntés, mert nem kell azon aggódni, miből fizetem a számlákat, rezsit és ételt, hiszen ezt mind a család biztosítja. Nem is akármilyen színvonalon, mert ahol én dolgoztam, ott legtöbbször kifejezetten minőségi étel volt az asztalon, és óriási, kényelmes házban és kertben lakhattam.

Azt javaslom, mindig csak úgy induljunk neki a dolognak, hogy legyen legalább egy hazaútra való jegyre pénzünk arra az esetre, ha a család nem olyan, amilyennek elképzeltük. Én

au pairként tanultam meg főzni, vasalni, varrni, mosni,

mert ilyen szempontból elég életképtelen 19 éves voltam, amikor elhagytam a családi fészket. De mikor az ember magára van utalva, akkor bizony sokra képes. Szóval odatettem magam minden host családnál, és új dolgokat tanultam meg, amiért még fizettek is. Au pairként rengeteg szabad időnk van.”

Gyermekfelügyelőként Sydneyben Forrás: Krix Enikő

A hétvégék általában szabadok, így lehet menni nyelvtanfolyamra, barátkozni más au pairekkel, felfedezni a várost. Negatívum, hogy a munkahelyünkön lakunk, így sokszor nehéz megmondani, mikor is dolgozunk, és mikor nem. A főnökünkkel lakunk egy fedél alatt, ezt időnként nehéz tolerálni. Ezért szerintem jobb, ha az ember fiatalkorban, 18-24 évesen vállalja ezt a munkát, mert később már több privátszférára vágyunk.”

Au-pair és IT-munkalehetőségek

30. Aupairworld
31. Find an Au Pair
32. Aupair.com
33. Summercampstaff
34. Campleaders
35. Ezen a linken 25 weblapot találunk külföldi munkakereséshez, zömében IT

A fentiekkel sem merültek ki a lehetőségek. A fiatalok jelentkezhetnek ösztöndíjakra (én is így éltem két évet New Yorkban), de akár az európai önkéntes programra (EVS) is.

Lehet vadkempingezni, felkutatni külföldön élő ismerősöket, rokonokat, éjszakai vonaton aludni.

Legelső „nyugati” utamon, még egyetemista koromban az Interrail vasúti bérletet nemcsak arra használtuk, hogy eljussunk valahova, de éjszakai szállásra is.

A lényeg az, hogy ha valaki világot akar látni, nem lehet akadály, hogy nem tud megengedni magának hagyományos turistautakat. Legyünk kreatívak, és találjunk hozzánk illő alternatívákat!