Közvetlen járat lesz a riói olimpiára

felvonó libegő Rio de Janeiro
Vágólapra másolva!
Alig 13 óra lesz a repülőút Budapestről, de mélyen a pénztárcába kell nyúlni a kalandért.
Vágólapra másolva!

Közvetlen járattal is el lehet majd jutni idén augusztusban Budapestről Rio de Janeiróba – írja a Turizmus Online. A Tensi Utazási iroda ugyanis, amely a 2016-os riói olimpia kizárólagos hazai jegy- és programértékesítője, három charterjáratot indít a dél-amerikai városba, és közel ezer szállodai szobát is lefoglalt a szurkolóknak.

Forrás: Flickr/Phil Whitehouse

A járatokat az Austrian Airlines üzemelteti majd, és az utasok pontokat is gyűjthetnek majd az Austrian Airlines törzsutaskártyájára. A Boeing 767-300-as gépek 12 óra és 45 perc alatt teszik majd meg a közel 10 ezer kilométeres távot.

Nem olcsó mulatság

A Tensi csomagban árulja a charterjegyeket a szállással, reptéri transzferrel és helyi segítséggel együtt hat éjszakára 4900 dollártól, amire rájön még a 460 dolláros reptéri illeték és a biztosítások.

Mai árfolyamon így körülbelül másfél millió forintot kell fizetni a kalandért.

Forrás: sport.tensi.hu

A Skyscanner járatkereső szerint átszállással a legolcsóbb jegy körülbelül 280 ezer forintért van augusztusban Budapestről Rio de Janeiróba Párizson keresztül az Air France-szal. A legolcsóbb 3 csillagos szállodai szoba a Booking.com-on foglalva pedig körülbelül 70 ezer forintba kerül egy éjszakára a brazil városban az olimpia idején.