Feleslegesen támogatna a kormány egy légi járatot

Wizz Air Airbus A321ceo
Vágólapra másolva!
Egy irányba 6000 forint alatt lehet repülni novembertől Szófiába. A kormány támogatná, de a Wizz Air üzleti alapon döntött.
Vágólapra másolva!

November 1-től új útvonalat indít Budapest és Szófia között a Wizz Air – jelentette be a társaság. A magyar és a bolgár főváros közötti járat heti három napon – kedden, csütörtökön és szombaton –közlekedik majd. A jegyek egy irányba kis kézipoggyásszal 39,99 leva/5990 forint (€19.99) kezdőáron érhetők el.

A Wizz Air új Airbus A321ceo típusú repülőgépe Forrás: Wizz Air/Földházi Árpád

Az új útvonallal a Wizz Air Budapestről jelenleg 23 ország 48 célállomására, Szófiából pedig 15 ország 29 úticéljára kínál alacsony viteldíjú járatokat.

A Wizz Air mindkét városban bővíti bázisflottáját.

Szófiába márciusban érkezik a hatodik bázisgép, míg a budapesti flotta a nyár folyamán bővül majd 10 repülőgépre.

Dinamikus bővülés

Teljes hálózatát tekintve a Wizz Air 22 százalékkal, a 2014-es 15,8 millióról 19,2 millióra növelte utasainak számát 2015-ben. Bulgáriában az utasok száma 2015-ben elérte az 1,36 milliót, Magyarország két bázisrepülőterén, Budapesten és Debrecenben 2,9 millió utas fordult meg.

Gazdaságos vagy nem?

A bejelentés azért is érdekes, mert a kormány tíz napja négy közvetlen nyugat-balkáni és egy szófiai légi járat létrehozásának támogatásáról döntött, azzal az indoklással, hogy

az útvonalak üzemeltetése piaci úton nem gazdaságos.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint: „A nemzeti fejlesztési miniszternek azonnali hatállyal gondoskodnia kell egy pályázati felhívás közzétételéről a Közbeszerzési Értesítőben a Budapest és Podgorica, Pristina, Szkopje, Tirana közötti menetrend szerinti légi járatok üzemeltetésére, valamint szintén egy pályázati felhívás közzétételéről a Budapest és Szófia közötti útvonalra az Európai Unió hivatalos lapjában.”

Megkérdeztük a Wizz Airt, hogy a szófiai járatindítás már ennek a támogatásnak köszönhető-e, illetve ha igen, hogy lehetett azt ilyen gyorsan megvalósítani, és mekkora a támogatás összege. A légitársaság azt válaszolta, hogy

A Wizz Air egyébként korábban már üzemeltett járatot Szófiába, amelyet a Malév megszűnése után, 2012 áprilisától újraindított, de az év októberében meg is szüntetett.

A szkopjei járat programozási hiba volt

A kormánydöntésben felsorolt célpontok közül Szkopje is érdekes. A Wizz Air ugyanis január végén úgy hirdette honlapján a járatát Macedónia fővárosába 8990 forintért, hogy az még nem szerepelt a társaság foglalási rendszerében.

Bekarikázva a szkopjei járat Forrás: Origo

A Wizz Air akkor lapunk kérdésére technikai hibával magyarázta a jelenséget: „Átmeneti programozási hiba következtében a weboldalon olyan útvonal volt látható, amely jelenleg nem szerepel a Wizz Air kínálatában. Folyamatosan több repülőtérrel is egyeztetünk a jövőbeli növekedéssel kapcsolatban, és amint van erre vonatkozó hírünk, időben tájékoztatást fogunk adni."