Jöjjön Egyiptomba, hogy eltérítsék!

Egypt Air gépeltérítés Ciprursa
Vágólapra másolva!
Lehet-e egy gépeltérítés vicces? Vannak, akik szerint igen.
Vágólapra másolva!

Sokan már el is temették Egyiptom idegenforgalmát, miután a tavalyi Sham es-Sejk-i merénylet után kedden az Egypt Air Alexandriából Kairóba tartó gépét térítette el Ciprusra egy férfi. A hatórás incidensben senki sem sérült meg, a túszejtő övéről pedig kiderült, hogy nem tartalmazott robbanószert.

Forrás: Facebook/Lions Trips

Egy egyiptomi utazási iroda viszont nem kesergett a történteken, hanem megpróbálta a humoros oldaláról megfogni a dolgot. A Lions Trips a Facebook-oldalán egy hurghadai útját azzal reklámozta, hogy

Hogy mennyire jön be neki a reklámfogás, nem tudni, mindenesetre a posztot rengetegen megosztották.

Én és a terrorista

A keddi gépeltérítést furcsa mód az egyik túsz sem vette túlságosan komolyan. Ben Innes az utolsók között volt, akiket a zavarosan viselkedő egyiptomi férfi elengedett. A 26 éves brit utas azonban egy tolmács segítségével megkérdezte, csinálhatna-e egy szelfit vele. Miután a gépeltérítő megvonta a vállát, elkészült minden idők egyik legbizarrabb képe.

Innes utólag azt mondta a Sunnak, hogy csak közelebbi pillantást akart vetni a bombának látszó tárgyakkal teli övre. Biztonsági szakértők nem tanácsolják másoknak, hogy kövessék a brit férfi példáját,

ő azonban elkészítette „élete szelfijét",

amelynek értékéből mit sem von le, hogy az egyik légiutas-kísérő fotózta.

Szavazzon!

Mit gondol az utazási iroda posztjáról?

Szavazzon!

Mit gondol az utas tettéről?