Csak nem akart megállni a hajó

hajó ütközés
Vágólapra másolva!
Beragadt a gázkar, heten megsérültek.
Vágólapra másolva!

Ritka pillanatokat rögzített az a videós, aki az Adventure Hornblower nevű hajó érkezését filmezte csütörtökön San Diego kikötőjében. A bálnalesről visszatérő turistahajó kapitánya ugyanis elvesztette az irányítást a jármű felett, így az lassítás nélkül belefutott a kikötő falába.

A kürt figyelmeztetett

A kikötőben sétáló emberek először nem gyanították, hogy baj lesz a hajó közeledéséből, egy nyugdíjas nő pedig még az utolsó másodpercekben sem érzékelte a veszélyt. A hajókapitány azonban bekapcsolta a kürtöt, így szerencsére sikerült mindenkinek elhagynia az ütközés helyszínét.

A balesetben így is heten megsérültek a hajón tartózkodó 144 ember közül, hármukat kórházba kellett vinni. Egyikük sérülése sem volt azonban életveszélyes.

A baleset oka a Daily Mail beszámolója szerint az volt, hogy

beragadt a gázkar.

A hajót egy vontató segítségével helyezték át a megfelelő helyre, ahol leszállhattak az utasok.