Látogatóközpont nyílt a tolcsvai kastélyban

2016.04.10. 09:58

Látogatóközpontot adtak át Tolcsván a felújított Szirmay-Waldbott kastélyban. Szakemberek a Tokaj-hegyaljai térség idegenforgalmi vonzerejének erősödését várják a több mint 526 millió forintba került, uniós forrásból megvalósult beruházástól.

A kastély turisztikai vonzerejének növelése érdekében egy helytörténeti kiállítást hoztak létre, amely az épület történetét, valamint lakóinak életmódját, életük különböző helyszíneit mutatja be. Újjáépítették a főúri szalont, a könyvtárat, valamint a kápolnát, a megújult létesítmény különböző rendezvények megtartását is lehetővé teszi. Úgyszintén megújult a kastélypark is, ahol szabadtéri rendezvényeket lehet szervezni.

Visszatennék a térképre

Csoma Ernő, a település polgármester az avatáson az MTI-nek elmondta: céljuk, hogy Tolcsva visszakerüljön Tokaj-Hegyalja turisztikai térképére. A múlt század eleji útikönyvek a kastélyok városaként emlegették az akkor mezővárosi címmel rendelkező települést, ezekre a történelmi épületekre szeretnének alapozni ma is, a tokai borok mellett. Céljuk a kastély felújításának folytatása, amely során a másik szárny kaphatna új funkciókat.

Az épületet Héjj Dávid, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke adta át, aki arról beszélt, hogy Tokaj-Hegyalját nem kell kitalálni, hiszen azt már megtették őseink." Szólt arról is, hogy a fejlesztések akkor lehetnek sikeresek, ha az itt élők elhiszik magukról, hogy ők is sokkal értékesebb részei Magyarországnak, mint ahogyan azt magukról gondolják.

A projektről itt olvashat további információkat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK