Megérkezett a debreceni repülőtérre a Lufthansa első menetrend szerinti járata Münchenből hétfőn délelőtt, a járat ezentúl heti három alkalommal közlekedik a két város között.

A Lufthansa első járatát hagyományosan fogadták hétfőn a debreceni repülőtéren: a Bombardier CRJ 900-as típusú, 98 személyes repülőgép két vízsugár alatt gördült be a légikikötőbe. Bár a járatindítás hivatalos dátuma április 11., a társaság foglalási rendszerében csak április 25-től lehet jegyet venni, oda-vissza 40 100 forintért. A business osztályra 134 700 forintba kerül a jegy.

Forrás: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap/Czeglédi Zsolt

A légitársaság hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik a két város között. Az új járatok reggel 9.40-kor indulnak Debrecenből, így a müncheni átszállásra is megfelelőek. Visszafelé azonban már nem annyira jó a helyzet, mert Münchenből 7.30-kor indul a gép, ami átszállásos utazásnál ott alvást jelent.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az új járattal Debrecenből a müncheni légikikötőn keresztül mintegy 130 járatra szállhatnak át, de a debreceni indulású járat alternatívát kínál a határon túli, szlovákiai, ukrajnai, romániai lakosok és vállalatok számára is. A város repülőterén 2011-ben 18 ezer, tavaly már 180 ezer utas fordult ott meg, számuk pedig idén várhatóan eléri a 300-350 ezret.

Jól megy a Lufthansának

Tavaly minden eddiginél több, 1,6 millió utast szállítottak a Lufthansa-csoport légitársaságai Magyarországon, ami közel 12 százalékos utasszámbővülést jelent - közölte Antal Gábor, a csoport magyarországi vezetője vasárnap késő este Debrecenben. A csoporthoz tartozó légitársaságok közül a Lufthansa mintegy 728 ezer, a SWISS 182 ezer, az Austrian Airlines 104 ezer, a Brussels Airlines 181 ezer, a Germanwings/Eurowings pedig 386 ezer légi utast üdvözölhetett a Budapestről induló vagy oda érkező járatok fedélzetén.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A legnagyobb növekedést a Germanwings/Eurowings érte el: 38 százalékkal több utas választotta a társaság járatait. Ez részben annak is köszönhető, hogy immár a Budapest és Hamburg, illetve Düsseldorf közötti légi kapcsolatot is ez a társaság biztosítja.