Karády Katalin és Jávor Pál is itt sétált

Füzérradványi Károlyi-kastély
Vágólapra másolva!
Nézze meg a felújított füzérradványi angolparkot.
Vágólapra másolva!

Füzérradvány történelmi kertjét az egyik legszebbnek tartják Magyarországon, a megállapítás pedig még inkább igaz most, hogy az angolparkot felújították. A Károlyiak egykori birtokán olyan neves személyiségek lábnyomán lépdelhet a látogató, mint Jávor Pál vagy Karády Katalin.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A második világháborút követően a park állagmegóvására, gondozására szinte ügyet sem vetettek. A nagy halastó teljesen eliszaposodott, a zsiliprendszer lepusztult, a réteket benőtte a cserje, mindenütt agresszív gyomnövények ütötték fel a fejüket, az utakat pedig kidőlt fatörzsek keresztezték.

A változást egy uniós pályázat elnyerése hozta el,

amelynek köszönhetően az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. és a Forster Központ konzorciuma 2014–15-ben szinte teljesen megújította az angolkertet.

Praktikus információk

Cím: 3993 Füzérradvány, Kossuth Lajos utca 4/a
Nyitvatartás: hétfő kivételével mindennap 10.00–18.00
Jegyárak:
felnőtt teljes árú jegy: 1100 Ft
csoportos (min. 15 fő): 850 Ft
A kastélypark térítésmentesen látogatható.
www.forsterkozpont.hu

Egy csaknem 90 hektáros park felújítása persze nem egyszerű feladat. A rekonstrukciót többéves előkészítő munka előzte meg: szükség volt a terület teljes geodéziai és növénykataszteri felmérésére, történeti kutatására és régészeti feltárására. Ezután következett a tényleges fizikai beavatkozás, nekiálltak a gyomok és a bozót kiirtásának.

Forrás: Turista Magazin archív/Nógrádi Attila

A projekt fontos része volt a hajdani halastavak újbóli megépítése, a patakmedrek, források rendbetétele – ezek adják meg igazán egy angolkert valódi hangulatát. A harmadik fázisban sor került a park közlekedési rendszerének felújítására is. Nagyjából 10 kilométernyi utat és ösvényt varázsoltak újjá, hat, korábban elpusztult híddal együtt.

A kastély is hamarosan megújul

A Nemzeti Kastélyprogramnak köszönhetően néhány éven belül a kastély is megújul. Bár konkrét tervek még nincsenek, az elképzelések szerint bővíteni fogják magát a múzeumot, éttermet, illetve kávézót hoznak majd létre a kastély télikertjében, az emeleten pedig szállásokat alakítanak ki.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A Forster Központ az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal karöltve most azon dolgozik, hogy megőrizze az egykori uradalmi gyümölcsös mintegy 100 fából álló maradékát, és

régi, értékes fajták csemetéit ültetik el.

A kertben olyan hangzatos nevű, régi almafajták teremnek, mint a Batul, a Cox narancs renet, a Téli arany parmen és a Húsvéti rozmaring.

Persze nem csak gyümölcsfák árnyékában lehet megpihenni meg az immár régi pompájában tündöklő angolkertben: ott vannak a patak partján ácsingózó hatalmas platánok, de több törzsű tulipánfát, piramistölgyeket, terebélyes hársakat is lehet találni. Ha pedig valaki a nézelődésen túl más programra is vágyik, több rendezvényt is tartanak a kastélyban vagy a parkban.

Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila
Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila
Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila
Forrás: Turista Magazin