Ötórás repülés után fordult vissza egy Dreamliner Londonba

British Airways Boeing 787 Dreamliner
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Közelebb lett volna elérni a célállomást.
Vágólapra másolva!

A British Airways Boeing 787 Dreamliner típusú gépe Londonból az indiai Haidarábádba tartott. A kilencórás útból már ötöt megtett a repülő, és Törökország felett járt, amikor a személyzet úgy döntött, hogy

egy technikai probléma miatt visszafordul Londonba.

A gép rendben leszállt a Heathrow repülőtéren.

A járat útvonala Forrás: Flightradar24.com

A légitársaság nem árulta el a technikai probléma pontos okát, a MailOnline azonban egy repülési szakírótól úgy értesült, az időjárási radar kijelzője romlott el. A szakértő azt is hozzátette, hogy a földet érés igen „turbulensre” sikerült Londonban.

Londonban jobb volt javítani

A British Airways szóvivője nem erősítette meg, hogy az időjárási radar meghibásodása miatt fordult vissza a gép, azt azonban közölte, hogy a hiba kijavítására a legjobb hely a Heathrow volt. Sajnálatát fejezte ki az utasoknak a késésért, de hozzátette, hogy

az utasok és a személyzet biztonságát soha nem teszik kockára.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/MercerMJ

Vasárnap a British Airways egy másik gépe is visszatért Londonba fél órával a felszállása után. A Leedsbe tartó járat technikai probléma miatt kért elsőbbségi leszállást.