Újabb tengerparti városba repül a Wizz Air

Várna látképe
Vágólapra másolva!
Az új várnai útvonal mellett baleári járatait is sűríti a légitársaság Budapestről.
Vágólapra másolva!

A Wizz Air augusztus 3-tól szerdánként és vasárnaponként közlekedő heti két járattal új nyári útvonalat indít Budapest és Várna között. Az új útvonalra a jegyek 10 990 forintos kezdő áron foglalhatók egy irányba, kis kézipoggyásszal.

Várna látképe Forrás: Flickr/Vicki Burton

Várna Bulgária harmadik legnagyobb városa. A Fekete-tenger partján fekszik, fontos turisztikai célpont. Húsz kilométer hosszú homokos partja kiváló fürdőhely. Legismertebb nyaralóövezetei az Aranyhomok, Albena és a Napospart.

Sűríti a légitársaság a járatait a Baleár-szigetekre is.

Augusztus 2-tól kezdődően a Wizz Air heti három járatot működtet Budapest és Palma de Mallorca között, szerdánként, péntekenként és vasárnaponként, valamint heti két járatot a legújabb nyári úti céljára, Ibizára. Az első gép ezen a szombaton indul majd Budapestről Ibizára, augusztustól pedig már heti két járattal működik majd az útvonal, keddenként és vasárnaponként.

Sok az új útvonal idén

Legújabb szolgáltatásával együtt a Wizz Air Budapestről jelenleg 51 útvonalat kínál 22 országba. 2016-ban a Wizz Air már összesen 11 új útvonalat jelentett be és indít el Budapestről Nizza, Baden-Baden, Reykjavík, Liverpool, Ibiza, Várna, Bukarest, Szófia, Porto, Fuerteventura és Lanzarote célállomásokra.