Történelmi pillanat: az első amerikai hotel Kubában

2016.06.29. 16:18

A Starwood Hotels átvette az irányítást egy havannai szálloda felett, így ez az első amerikai hotellánc, amely az 1959-es kubai forradalom óta megjelent Kubában.

A szálloda a Quinta Avenidán, azaz az Ötödik sugárúton található Havanna Miramar negyedében. Ez a kubai főváros előkelő városrészének számít, ezen a sugárúton van például a magyar nagykövet rezidenciája is. Az óváros, Habana Vieja taxival körülbelül 20 perc alatt érhető el onnan.

A hotel korábbi neve is a Quinta Avenida volt, most átnevezték Four Points by Sheratonra. A Starwood hotelánc több mint 1300 szállodát működtet 100 országban, a Sheraton mellett övék a Meridien, a W és a Westin márka is. A Starwood a közeljövőben átveszi további két havannai szálloda, az Inglaterra és a Santa Isabel irányítását is. A Four Points by Sheratonban egy éjszaka 246 dollárba (70 ezer forint) kerül.

Egy forradalom előtt készült autó áll az amerikai kézbe került szálloda előttForrás: AFP/Yamil Lage

A Starwood Barack Obama amerikai elnök történelmi jelentőségű havannai látogatása előtt egy nappal, március közepén jelentette be, hogy több millió dolláros befektetéssel három hotelt újít fel és működtet majd Kubában, amire a Fidel Castro vezette forradalom 1959-es győzelme óta nem volt példa. Az amerikai szállodaláncnak a kubai kormánnyal közvetlenül kellett tető alá hozni a szállodák üzemeltetéséről szóló megállapodást, amihez az amerikai pénzügyminisztériumtól is különleges engedélyére volt szüksége.

Megindult az enyhülés

Másfél évig tartó titkos tárgyalások után az Egyesült Államok és Kuba 2014 decemberében jelentette be, hogy helyreállítják az 1961-ben megszakított diplomáciai kapcsolatokat és enyhítenek a kétoldalú gazdasági és utazási korlátozásokon. A kapcsolatok normalizálása fokozatosan halad, de az 1962-ben elrendelt amerikai embargó még mindig érvényben van, a feloldáshoz szükség van az amerikai kongresszus engedélyére.

Két zászló a hotel előttForrás: AFP/Yamil Lage

Az amerikai-kubai kapcsolatokban elindult enyhülés eredményeként a két ország közötti idegenforgalom fellendülőben van. Tavaly 77 százalékkal, 161 ezerre, idén január-áprilisban pedig 93 százalékkal 94 ezerre emelkedett a karibi szigetországba látogató amerikai turisták száma. Tavaly a Kubában pihenő külföldi turisták száma 17 százalékkal, 3,5 millióra nőtt. Idén január-márciusban 1,5 millió külföldi turista járt Kubában, 13,5 százalékkal több mint a tavalyi év azonos időszakában.

Forrás: AFP/Yamil Lage
Forrás: AFP/Yamil Lage

Az amerikai turisták tömeges megjelenése számos változást hozhat a kubai turizmusban, erről itt írtunk bővebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK