Tihany őslevendulásában igazi francia levendula terem, jelenleg öt hektáron. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei a következő öt-tíz évben akár húszhektárosra is szeretnék növelni a termőterületet.
1996-ban kezdték el a híres őslevendulás megmentését, amelyet az 1920-as évek elején telepítettek. Annak idején, a kezdeti sikerek után már száz hektáron termett a gyönyörű lila virág a balatoni település határában.
Nem hittek a sikerben
Tihany hajdanán nagyon szegény, kevés lakosú település volt. A levendulatermesztés sikeressége miatt idénymunkásokra volt szükség, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkeztek, és elvegyültek az itteniekkel. Az egyház kezdetben nem hitt a levendula piacképességében, ezért kellett Bittera Gyulának mandulafát is ültetnie, pedig azok árnyékot vetettek a napfényigényes, melegkedvelő növényre.A mai szőlőültetvények nagy részén is levendulás volt egykor. A tihanyi levendulakultúra a 30-as évek végére, 40-es évek elejére érte el csúcspontját, amikor már egyértelműen a levendulaolaj-gyártás volt a cél.
A termesztés technológiája és maga a termék is világszínvonalúnak számított,
utóbbi minősége a Franciaországból származóéval vetekedett.
A tihanyi levendula tőzsdei cikk lett, Németországba exportálták, és Amerikában is jó sajtóvisszhangot kapott. Aki elindította a levendula termesztését:
Bittera Gyula, a kor nagy botanikusa,
európai hírű gyógyszervegyésze, az első magyar gyógynövényolajgyár megalapítója.
A II. világháború után államosították a levendulást – a területet azelőtt az egyháztól bérelték –, később pedig különböző állami gazdaságok, gyógynövénykutató intézetek művelték egyre lankadó intenzitással, végül
1962-ben végképp felhagytak a termesztéssel.
A természet ezután szép lassan visszahódította a területet.
Húsz évvel ezelőtt egy néhány hektáros magánterületen kezdték meg az őslevendulás megmentését.
Nem igazán tudjuk, miért hagyták abba annak idején a termesztését,
és miért ültettek helyette szőlőt. Valószínűleg a szőlőműveléshez többen értettek, ezért inkább a bevált, megszokott módszerre tértek át. Franciaországban mindvégig családi kézben maradtak a birtokok, a mai napig is kistermelők termesztik a növényt, és állnak össze a lepárláshoz” – avat be a szakmai háttérbe minket Vers József, a BfNPI természetvédelmi őre.
„Nem a levendulatermesztés nehéz, hanem az, hogy ma még nincsenek bejáratott értékesítési utak, ki kell építeni a rendszert. Szárított virág, vágott virág, levendulaolaj – pedig még tudna felvenni terményt a piac.
Már megjelentek azok, akik látnak benne fantáziát,
növekszik a magánkézben lévő ültetvények száma a Balaton-felvidéken, például Dörgicsén, Monoszlón, Vászolyon.”
A szakember szerint kettős hasznosításon érdemes gondolkodni. Egyrészt magát a terméket kell eladni, másrészt
a termék köré turizmust lehet építeni,
ami legalább egy két-három hektáros területet igényel, lehetőleg jó megközelítéssel.
Jó hír: a levendula semmiféle vegyszert és a kaszáláson, levágáson kívül semmilyen többletmunkát nem igényel. Ráadásul a környező terület értékét is növeli. Méhlegelőként szolgál, nemcsak a házi, de a vadméhek számára is.
Ha egy klasszikus hasznosítás, például kukorica- vagy búzaföld helyett tesznek be levendulást, az segít a környező területek élővilágának is.
Ráadásul a levendula a talajjal szemben kifejezetten igénytelen növény.
Jó alternatíva lehet olyan helyeken, ahol a hagyományos szántóföldi növényekkel már nem hoz nyereséget a művelés.
A leszedett virágot szállítsuk papírszatyorban, majd kis csokronként, szellős és árnyékos helyen,
fejjel lefelé fordítva szárítsuk,
akkor marad meg a színe. Érdemes alátenni egy papírlapot, rongyot, amellyel összegyűjthetjük a lehullott virágokat és magokat. Előbbiek mehetnek bele a salátába, utóbbiakat pedig elvethetjük.
Ha nemcsak a kertünket akarjuk díszíteni, hanem gazdálkodni is szeretnénk a levendulával, akkor olyan helyet keressünk az ültetvénynek, ahol a növény sok meleget és napsütést kaphat. Sekély, köves talajjal is beéri, ami kellőképpen fel tud melegedni.