Hógolyóztunk egyet a harmincfokos kánikulában

2016.08.15. 17:33

Először egy DNS-spirált másztunk meg, majd az aludttejről elnevezett hegy 2532 méteres csúcsát. Közben láttunk egy kilencven méter magas vízesést, felbotorkáltunk a török csúszdán, és még a szálláshelyünket is megtaláltuk, pedig teljesen beleolvadt a sziklás hegyvidékbe. Egy túrahétvége krónikája Szlovéniában, a Kamniki-Alpok elképesztő tájain.

Hajnali fél négykor indultunk útnak a Kamniki-Alpok gyönyörű völgye, a Logarska Dolina felé. Hogy ne legyen olyan unalmas az út, beiktattunk egy megállót a szlovén–osztrák határon. A terv az volt, hogy a Mura határfolyó partján emelkedő kilátó (Murturm, vagyis Mura-torony) 27,5 méteres csúcsáról élvezzük a napfelkeltét, de arról egy kicsit lecsúsztunk. Ennek ellenére nem bántuk meg a kitérőt.

A Murturm ugyanis nem egy hétköznapi kilátó. DNS-re emlékeztető duplaspirál alakja van, legfelül pedig, a 168. lépcsőfoknál igencsak érezhetően kileng. Érdekes, hogy a főútról egyetlen tábla sem jelezte, merre van, úgyhogy térkép nélkül valószínűleg nem találtuk volna meg.

Ilyen különös alakú kilátóra sem másztam még felForrás: Bucsky Péter

Itt a csecsemők és a nyugdíjasok is túráznak

A Logarska Dolina természetvédelmi területet egy nonprofit cég üzemelteti. Helyi lakosok hozták létre, akik a természeti értékek megőrzése mellett az ökoturizmus fejlesztésén dolgoznak, de ők építették ki és tartják karban a turistautakat is. Ezért a völgy bejáratánál az autóval érkezőknek 7 euró (2180 Ft) belépődíjat kell fizetniük. Cserébe jól kiépített parkolókat találunk, amelyeket hétvégenként alaposan megtöltenek a kirándulók.

Ez a látvány fogad a park bejáratánálForrás: Bucsky Péter

A szlovénok ugyanis imádnak túrázni és hegyet mászni. Azt mondják, nem is igazi szlovén, aki nem mászta meg az ország legmagasabb csúcsát, a Júliai-Alpokban lévő, 2864 méter magas Triglavot. Ha az megvolt, a többi már gyerekjáték. Túránk során hatvanéveseket és néhány éves kisgyerekeket is láttunk, a csecsemőket pedig szüleik a hátukra erősített hordozón cipelték fel a hegyre. Nekik biztosan később sem lesz gondjuk a magassággal.

A völgyben a zöld mezők és a föléjük tornyosuló mészkőhegység képeslapra illő látványa fogadott. Az egykor gleccserek által formált völgy ma vízesésekkel teli erdő, telis-tele turistaútvonalakkal. A legtöbb attrakció a völgy végében lévő parkolóból érhető el.

Szlovénia majd minden szeglete gyönyörűForrás: Bucsky Péter

Jobb, ha nem vágunk neki térkép nélkül

Legtöbben a Rinka-vízesésért jönnek, amely 90 méterével a legmagasabb az országban. Érdekes, hogy szinte minden patak medre száraz volt, csak a vízesésnél láttunk vizet. A mészkőhegységben a csapadék leginkább a felszín alá kerül, és csak lejjebb bukkan elő ilyen gyönyörű vízesések formájában.

Szlovénia legmagasabb vízesése, a RinkaForrás: Bucsky Péter

Nem lehet eltéveszteni az utat, a patakon átvezető hídon kell elindulni. Turistajelzésből sincs hiány, de amíg nálunk minden útnak saját színe vagy mintája van, errefelé minden utat fehér alapon piros ponttal, vagy egyszerűen egy sziklára festett piros csíkkal jeleznek. Tábla is sok helyen volt, de azért térkép nélkül nem érdemes elindulni.

Út a patak partjánForrás: Bucsky Péter

Amikor a vízesés tetejére értünk, a patak partján indultunk felfelé a sziklákon, néhol a lábunk között csordogált a víz. Hiába erdei turistaút ez, elég sok sziklán kell átlépdelni, és ez fárasztóbb, mint gondolnánk. Ezért aztán nagyon jólesett az első pihenő, a nagyjából 1400 méteren lévő kiskocsma.

Érdekes egyébként, hogy a hegyi vendéglátóhelyhez több felvonót is építettek. A kínálat a szokásos volt, az üdítők és sörök mellett gulyást és néhány egyszerűbb ételt lehetett kapni. Sokan csak idáig kirándultak, a fapadokon üldögélve élvezték a napsütést és a friss levegőt.

Az első pihenő 1400 méter magasságbanForrás: Bucsky Péter

Felfelé a török csúszdán

Ahogy elindultunk felfelé, szinte azonnal kiértünk az erdőből, és a tűző napon kellett továbbsétálni az egyre csak elénk tornyosuló sziklák felé. Mivel egy éjszakát a hegyen töltöttünk, hátizsákjaink is elég nehezek voltak, így a törpefenyők között bandukolva már alig vártuk, hogy beérjünk a hegyek közé az árnyékba.

A török csúszdán nem egyszerű átkelniForrás: Bucsky Péter

Valóban hűvösebb lett, de a Turski žleb (török csúszda) nevű út így is komoly kihívást jelentett. Nem véletlenül kapta a csúszda nevet, tele van ugyanis kőtörmelékkel, amely folyamatosan lezúdul a hegyről a lépéseink nyomán. Ha el akarjuk kerülni a folyamatos kőomlást, jobb, ha a hegy oldalában kialakított úton haladunk.

Ez félig-meddig via ferrata, néhány szakaszon be lehet akasztani a biztosítást, de többnyire inkább vaskapaszkodók és lábtartók segítik a feljutást. Ami egy kicsit kellemetlenné teszi a dolgot, hogy elég nagy a forgalom, és a lefelé, illetve felfelé tartó túrázók nehezen férnek el egymás mellett.

Bukdácsolunk tovább a kőtengerbenForrás: Bucsky Péter

Miután a sziklafal oldalán vezető út véget ér, megint csak kőtengeren kell átbotorkálni. A kövek csúsznak és folyamatosan potyognak, még a hegytetőről is, úgyhogy mindenképpen ajánlott a hegymászósisak. Kijelölt út nincsen, látszik, hogy sokan sokfelé próbálkoznak. Amikor felértünk a hágó tetejére, már kétezer méteren voltunk.

Hógolyóztunk a harmincfokos melegben

Nem volt könnyű megtalálni a szállásunkat. A turistaúttól távol lévő Skuta bivak ház szinte észrevétlenül bújik meg a hegyen. Ezekben a házakban bármely túrázó megszállhat, de nem árt időben érkezni. Itt például tíz ember fért el, és mivel négyen voltunk, aggódtunk egy kicsit, lesz-e még ennyi hely. Szerencsénk volt. Ettünk, ittunk, pihentünk egy sort, és nekivágtunk a Skuta (jelentése aludttej) 2532 méteres csúcsának.

Ebben a dizájnos kulcsosházban éjszakáztunkForrás: Bucsky Péter

Ez a Kamniki-Alpok harmadik legmagasabb csúcsa, de másról nevezetes igazán: itt van az Alpok legkeletibb gleccsere. Nem túl nagy, de mégiscsak gleccser, és jólesett a hógolyózás a 30 fokos melegben. Más miatt is örültünk ennek. Sajnos a vízadagot kicsit alulméreteztük, ezért úgy gondoltuk, a tésztalevesekhez jó lesz a gleccserből kifolyó víz is.

Kilátás a Skuta csúcsárólForrás: Bucsky Péter

Este nyolcra értünk vissza a házhoz. Vacsoráztunk, beszélgettünk egy kicsit, és a sziklák szélén ücsörögve néztük végig a naplementét. Kilencre az egész ház nyugovóra tért. Attól tartottunk, hogy éjjel fázni fogunk, ehelyett majdnem megsültünk. Nem volt ugyanis nyitható ablak, az ajtót pedig csak hajnalban tártuk ki. Mivel az óriási ablakokon a hajnali napfény eléggé besütött, nem lehetett szó lustálkodásról.

Hajnali fényjáték a SkutánForrás: Bucsky Péter

Látnivalóból és hegycsúcsból rengeteg akad még a környéken. A csapat egyik – pontosabban az edzettebbik – fele úgy döntött, vasárnap a Grintovecet hódítja meg. Mivel aznap haza kellett érnünk, túl hosszú lett volna az út a parkolóig, ezért abban maradtunk, hogy Jezersko felé indulnak le a hegyről, mi pedig felszedjük őket autóval. Nincs mit szépíteni, én annyira elfáradtam, hogy örültem, ha le tudok mászni a hegyről, nemhogy egy másiknak vágjak neki.

Még egyszer a Skuta bivak, amelyben jó meleg éjszakánk voltForrás: Bucsky Péter

Nem volt egyszerű megtalálni a Grintovec felőli túrautat, közel egyórás kerülőt kellett tennünk, mire odaértünk. Az út egy része egyébként Ausztrián át vezetett, de Karintiának ez a szeglete alapvetően szlovén lakosságú. Az utakon alig volt autós, csak motorossal és biciklissel találkoztunk. Egyszer jó volna körbetekerni a Kamniki-Alpokat. A Zgornje Jezersko felőli út egyébként hosszabb, de jóval könnyebb, mint a török csúszda kőtörmelékein átvergődni.

A Grintovecet én csak messziről csodáltam megForrás: Bucsky Péter

Hazafelé már gyorsabban haladtunk Kranjon át Ljubljana felé. A túrát egyébként éppen időben hagytuk abba, mert a főváros után elképesztő viharba kerültünk. Alig láttunk a sűrű esőtőtől, ráadásul diónyi jégdarabok is potyogtak az égből. Alaposan elfáradva érkeztünk haza, de nem is kérdés, hogy bármikor visszamennénk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK