Végül minden jól sült el. Kedvemre való volt a kapitány, a legénység, és végre eljutottam az áhított Galápagosra, amely tényleg a világ egyik legszebb helye. Kergettem leguánt, láttam rájákat, pingvineket, fókákat, sőt a híres kéklábú szulát is. Aztán átszeltem a Csendes-óceánt, és megtapasztaltam, milyen a hajléktalanság egy polinéz szigeten.

Akik figyelemmel kísérik hajóstoppos utazásaimat, tudják, hogy a reméltnél kicsit lassabban találtam olyan hajót, amellyel át tudtam szelni a Csendes-óceánt. Már csak azért sem volt könnyű megfelelő hajót találni, mert a Galápagoson kikötő vízi járműveknek nagyon komoly előírásokat kell betartaniuk. 

A teknősök furán néztek rám

A tizennégy nagyobb és hat kisebb szigetből álló Galápagos-szigeteknek gyakorlatilag a teljes területét védetté nyilvánították, és hogy érintetlenségét megőrizzék, a turisták számát évi 60-70 ezer főben maximalizálták, és szigorították a környezetvédelmi előírásokat. 

Azért ez tényleg a világ egyik legkülönösebb helyeForrás: Flickr/pantxorama

Jól tették, hiszen Galápagos tényleg különleges hely. A fókák hol furcsa hangon vinnyogtak, hol meg mellettünk heverésztek a homokban. A teknősök nem szaladtak el az ember elől, inkább úgy néztek rá, mintha azt kérdeznék: ez meg mi a francot akar tőlem? Kergettem leguánt szárazon és vízen, láttam rájákat, pingvineket, fókákat, sőt a híres kéklábú szulát is. 

A teknősök nem foglalkoztak velünkForrás: Wynne-Hughes Veronika

Bármilyen paradicsomi állapotok között éltünk is a Galápagos-szigeteken, végül csak nekivágtunk a Csendes-óceánnak. Amikor bevásároltunk a háromhetes útra, csodálkozva vettem észre, hogy a galápagosi boltban kapható gumicukron magyarul is rajta voltak az összetevők. 

A fóka elfoglalta a padotForrás: Wynne-Hughes Veronika

Hajózni kell, de nem egyszerű 

Mit is mondhatnék magáról az átszelésről? Volt rengeteg kisebb-nagyobb probléma, de erre fel voltunk készülve lelkileg. Tudtuk, hogy nincs olyan többhetes tengeri út, amely során ne adódnának váratlan helyzetek. Azzal kezdődött, hogy nem sokkal indulás után elszakadtak a vitorlák, és még a vitorlacelluxunk is elfogyott (igen, van ilyen). A vége felé pedig vízgondjaink akadtak, mert léket kapott a víztartály. Fejenként négy liter vizet kellett beosztanunk három napra. 

Nehezen találtam meg a hajót, amellyel átszelhettem a Csendes-óceántForrás: Wynne-Hughes Veronika

Ráadásul a hajó akkumulátorai sem töltöttek rendesen, a harmadik héten már különösen gyengén működtek. Nagyon kellett figyelnünk a sötétben, nehogy nekiütközzünk valamilyen nagyobb lebegő tárgynak, például konténernek, alvó bálnának, fatörzsnek – egy ilyen randi végzetes lett volna. 

A legaggasztóbb problémánk azonban az volt, hogy a legénység egyik tagja nagyon sokat evett. Jóval többet, mint amennyi járt volna neki, így aztán az a veszély fenyegetett, hogy elfogy a készletünk, mielőtt partot érnénk. Nem gonoszságból csinálta, egyszerűen nem tudott előre gondolkodni, nem tudott átállni arra, hogy másokra is figyelnie kellene. Döntötte magába a zöldséget-gyümölcsöt, amivel jól felidegesítette a kapitányt is. 

Az evés és a főzés központi kérdés a hajónForrás: Wynne-Hughes Veronika

Bár a kapitány szava szent a hajón, most hiába mondta, hogy csak napi egy banán/narancs az adag, az illető mintha meg se hallotta volna. A helyzet okozott némi stresszt, és végül odáig jutottunk, hogy eldugdostuk előle a friss zöldségeket-gyümölcsöket.

Oszd be, és uralkodj – magadon 

Az evés egyébként is központi kérdés egy ilyen hosszú út során. Az út elején még vigyáztunk arra, hogy a romlandó kajákat használjuk fel először a főzéshez, a vége felé meg már a maradékból kellett valami ehetőt összeütni. De amúgy fogtunk halat, és egy darabig volt dugi Nutellám is, amelynek összetevői szétváltak a nagy melegben. 

Még jó, hogy halat foghattunk magunknakForrás: Wynne-Hughes Veronika

A zöldségeket, gyümölcsöket mindennap át kellett nézni, nehogy valami ránk rohadjon, ne adj isten, más is megromoljon tőle. Az is megfordult a fejemben, mennyire király lenne egy drive-through Meki hajósoknak az óceán közepén. 

Egy másik legénységi tagnak viszont begyulladt a füle. A kapitány azonnali antibiotikumot írt elő a szövődmények elkerülése végett. Amúgy teljesen önellátónak kellett lennünk, mivel nem volt elérhető távolságban helikopter, mentő, orvos, bolt, chips stb. Leginkább ezeket kellett ügyesen beosztanunk: víz, gáz, főzőolaj, mosogatószer, üzemanyag. 

Az édesvíz nagy kincs volt, minden cseppjére vigyáztunkForrás: Wynne-Hughes Veronika

21. századi palackposta 

És hogy miért volt mégis felejthetetlen élmény az óceán átszelése a Colombo fedélzetén? Nem volt cipő a lábamon 22 napig. Minden este megnéztük a naplementét, és gyönyörű volt megfigyelni napnyugtakor és napkeltekor a csillagok és a nap közötti harcot. Az Egyenlítő mentén vitorláztunk egy jó darabig, ami laza volt, ráadásul sokat kellett kézzel kormányoznunk robotpilóta helyett. 

Olykor annyira lassan tudtunk csak menni, hogy gyalog gyorsabb lettem volna, de átlagban 170 tengeri mérföldet tettünk meg naponta, ami jónak számít. A 22 nap alatt végül elolvastam két és fél könyvet, május 21-én pedig megvolt a kétéves matrózévfordulóm is. 

Érdekes volt az is, hogy bár a 21. században élünk, mégis útjára engedtünk egy palackpostát. Amikor beleengedtem a vízbe az üzenetet az elérhetőségemmel, azon gondolkodtam, vajon lesz-e még e-mail tíz-húsz év múlva? 

Vajon lesz, aki egyszer kihalássza és elolvassa az üzenetemet?Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Természetesen megbeszéltük azt is, kinek mi a dolga, ha ne adj isten, el kell hagynunk a hajót. Nekem kellett volna az SOS-csomagot a fedélzetre és a mentőcsónakba tenni, mások a vízért és a műszerekért voltak felelősek. Őszintén örülök, hogy ez a vészforgatókönyv végül nem lépett életbe.  

Egy hét hajléktalanság a szigeten 

Május 25-én horgonyoztunk le Hiva Oában. Ahogy közeledtünk a part felé, az első dolog, ami eljutott a tudatomig, a virágillat volt, amelyet felénk sodort a szél. 22 napja nem éreztünk mást, csak a hajón megszokott szagokat, most pedig gyakorlatilag mellbe vágott minket a virágok illata, amelyekből a helyiek hajdíszeket és ruhákat is készítenek. 

Helyi lányok virággal a hajukbanForrás: Wynne-Hughes Veronika

A kapitánynak, Billnek sajnos azonnal tovább kellett utaznia Tahitire, úgyhogy búcsút vettünk tőle. A legénység nagyobb része másik hajót kezdett keresni, a többiek viszont úgy döntöttek, itt töltenek egy kis időt. Én is keresgélni kezdtem, de nem estem kétségbe attól, hogy nem találtam rögtön megfelelő fuvart. Az idő jó volt, és bármerre mentem a szigeten, nyilvános ivókutakat és zuhanyzókat találtam, akár egy mező közepén is. 

Föld, föld! A megérkezés Hiva OáraForrás: Wynne-Hughes Veronika

Persze ne kiépített zuhanytálcára gondoljanak, inkább egy magasban elhelyezett csapra, de a célnak megfelelt. Időközben belebotlottam egy Balaton nevű hajóba, és megkértem a tulajdonosait, hadd hagyjam náluk a bőröndömet meg az értékeimet. Így csak a legszükségesebbeket kellett magammal cipeltem.

Elég hamar találtam hajót, de mire a költözést kilogisztikáztuk, egy hét is eltelt. Ez alatt az idő alatt végig a szabad ég alatt aludtam. Elég jó élmény volt,

ritkán tapasztalja meg az ember, milyen a csillagok alatt aludni. Arra emlékeztetett, amikor kicsi koromban kétárbócos hajón éltünk, és apukám függőágyakat akasztott ki a húgomnak meg nekem az árbócok közé. Emlékszem, egyszer annyi hullócsillagot láttunk, hogy végül kifogytam a kívánságokból, és kínomban a világ összes kecskéjének kívántam örök boldogságot. 

Azért egy ilyen szigeten nem olyan szörnyű hajléktalannak lenniForrás: wikipédia/Sémhur

Mivel aludni, fürdeni tudtam, és kajára is volt pénzem, nem panaszkodhattam. Hajléktalanságom végül egy már-már diákszállóként működő hajón ért véget. Az amerikai tulajok ugyanis imádták, hogy sok fiatal veszi körül őket, ezért a szükségesnél nagyobb legénységgel utaztak. Mivel eddig többnyire a kapitánnyal kettesben szeltem a vizeket, most nagyon élveztem a nagy társaságot. Vidám hangulatban keltem hát útra a Tuamotu-szigetek felé. De ez már egy másik történet.