Elindult a világ legrövidebb nemzetközi repülőjárata

People's Viennaline Embraer
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Nyolc percig tart az út, és 40 euróba kerül.
Vágólapra másolva!

A People's Viennaline elindította járatát a svájci St. Gallenből a németországi Friedrichshafenbe. A 21 kilométeres távolságot nyolc perc alatt teszi meg a repülő; ez az osztrák légitársaság szerint a világ legrövidebb nemzetközi kereskedelmi légi járata. A jegy ára 40 euró, azaz 12 400 forint – írja a Daily Mail.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Anna Zvereva

A két várost a Boden-tó választja el egymástól, ezért 77 kilométert kell autózni az egyikből a másikba, ami több mint egy óráig tart. Van komp is St. Gallen és Friedrichshafen között, ám az is több mint egy óra. A Boden-tavat egyébként vonattal is körbe lehet járni, erről itt és itt olvashatja beszámolóinkat.

Az új útvonalon egy 50 üléses, Embraer 145 típusú gép fog repülni tízszer egy héten. A járatnyitás mögött az a megfontolás állt, hogy az utasok Friedrichshafenben átszállhatnak a People's Viennaline Kölnbe tartó járatára is, de persze Friedrichshafenig is utazhatnak csak – mondta a légitársaság vezérigazgatója.

Megéri vagy nem éri meg?

Korábban a Bécs és Pozsony közötti útvonalon akarta elindítani a világ legrövidebb nemzetközi légijáratát a FlyNiki, hasonló üzleti megfontolásokból, tehát hogy utasokat szállítson a társaság Bécsből induló járataira. A 10 perces járatot 2015 októberétől tervezték üzemeltetni, azóta azonban nem találtunk róla hírt.

A FlyNiki is tervezte Forrás: FlyNiki

Ha nem csak a nemzetközi járatokat nézzük, a világrekordot továbbra is a Loganair tartja, amelynek gépe a menetrend szerint két perc alatt teszi meg a távot Észak-Skócia két szigete, Westray és Papa Westray között. Jó időben azonban ehhez csak 47 másodpercre van szükség. Erről bővebben itt írtunk.