Bár John Milton Elveszett Paradicsoma nem egy tájról vagy egy szépséges vidékről szól, ennek a szókapcsolatnak lehet más jelentése is. Az Elveszett Paradicsom olyan tájegység is lehet, amelyet sokan keresnek, ahová rengetegen vágynak. Amelyet, ha meglelnek, úgy érzik, hogy sohasem akarnak elmenni onnan. Október második hétvégéjén én is találtam egyet idehaza. A helyet már jól ismertem, gyerekként és felnőttként is többször megfordultam itt. A Zempléni-hegység közepén, a Hegyköz gyöngyszeménél, Kőkapunál. Ahol a múlt és a jelen egyszerre találkozik, ahol egy kastély alatt halad el a kisvonat, és ahol hiába nyomkodja bárki is a mobiltelefonját.

Fiatal pár huppant le az erdő közepén lévő étterem egyik asztalához. Még meg sem kapták az étlapot, máris elővették telefonjaikat, és bősz nyomkodással próbálták életre kelteni. „Neked sem megy?“ – kérdezte a fiú a lányt. 

Nem, úgy látszik, itt nincs térerő”  – jött a válasz. „És wifikapcsolat? Az sincs. Most akkor mit tegyünk?“ – nézett egymásra tanácstalanul a hősszerelmes és kedvese. „Kénytelenek leszünk beszélgetni” – jutottak el a megoldásig, majd az ételek megérkezéséig kommunikáltak egymással. Sőt, utána is, egészen addig, amíg el nem hagyták a helyiséget. Nagy dolog ez a mai világban, kérem. 

Nem a telefon csipog, hanem a fán ülő madarak 

Ezt a sztorit ugyan a képzeletem szülte, de akár meg is történhetett volna. Nem tudom, hány olyan helye van Magyarországnak, ahol se wifi, se térerő, de a minap megtaláltam az egyiket. Ráadásul olyan pontján hazánknak, amely jól ismert és nagyon népszerű a turisták és a kirándulók körében. A hegyközi csoda neve: Kőkapu.  Ahol egy kisvasút utolsó előtti állomása hívogat (a végállomás Rostalló), ahol egy szelíden ringó tó csábít csónakázásra, ahol a fenyőfán mókusok szaladgálnak, és ahol egy romantikus vadászkastély terpeszkedik a szikla tetején. Valaki azt mondta nekem, hogy ez az egyik utolsó menedékhely a 21. század rohanó mindennapjai között. Nem sokat tévedett. 

„Garantált wifi- és mobilmentes pihenés” – ezzel a mondattal reklámozza magát a sziklaszirten álló kastély, az alatta lévő épületben kialakított hotel és az egész környék. Miközben a kastély alatti tavat sétáltam körbe, pont azon gondolkodtam, hogy a mai világban ki bírja ki azt, hogy egy héten keresztül gyakorlatilag megszakadjon a kapcsolata a külvilággal? Hogy a nap ne a közösségi oldalon való csüngéssel kezdődjön, hogy a zsebünkbe rejtett telefonok állandó pittyenése helyett a madarak énekét hallgassuk, hogy az este ne a híroldalak böngészésével teljen. 

A tó feletti sziklán magasodik a Károlyi-vadászkastélyForrás: Lantos Gábor

A szelfik elhelyezéséről nem is beszélve. Őszinte leszek, a dolog nekem a határeset kategóriájába tartozik. De az biztos, hogy szimpatikus. Az egyéni rekordom ebben a tekintetben amúgy négy nap.  2008 őszén Kanada Yukon tartományában telt el úgy 96 óra, hogy a vadonban kalandozva semmilyen formában nem jutottam netkapcsolathoz. A végén már kicsit viszketett a tenyerem, amikor pedig négy napot követően végre egy kisvárosba értem, az első utam a helyi könyvtárba vezetett, ahol ingyenesen tudtam egy órát netezni. 

Itt csattog hazánk legidősebb erdei kisvasútja 

A Pálháza közelében lévő Kőkapu és környéke az év minden egyes napján gyönyörű. A Hegyközben vagyunk, ez a közeli Sátoraljaújhelytől északra fekvő régió, a Zempléni-hegység keleti oldalán húzódó tájegység, amelyet a Bózsva-patak ölel körbe. Ember és táj él itt nagy békében évszázadok óta.  A települések gyönyörűek, és nem csak a természeti környezet miatt. A Kőkapu körül magasodó hegyek a Zemplén sűrű erdővel bevont magaslatai, a Pálháza felől érkező romantikus erdei kisvasút szépíti tovább az amúgy sem csúnya képet. 

Elindult Kőkapu felé hazánk legrégebbi erdei kisvasútjaForrás: flickr/Tóth Roland

A kisvasútról azért ennél bővebben is illik megemlékeznem. Magyarország legrégebben működő erdei kisvonatáról van szó.  1888-ban gróf Károlyi István kezdeményezte, hogy megépítsék a Pálházán működő fűrészüzem és Kőkapu között. A merész elgondolást hamarosan tett követte, így nem sokkal később elkészült az első, 7 kilométeres szakasz. A vadászkastély alatti alagutat csak később, 1903-ban fúrták ki, akkor, amikor a második szakasszal egészen a Susulya elnevezésű megállóig jutottak el. Ekkor az erdei vasút hossza 11 km volt. 

Egy eszetlen reform majdnem megölte ezt a kisvasutat 

Kevesen emlékezhetnek már arra, hogy ez a vonal az egykori hegyközi kisvasúthálózat egy része volt. 1924-ben például Sátoraljaújhelyről egészen Susulyáig lehetett kisvasutazni. Később a síneket továbbvitték egészen Füzérkomlósig.  A legtájékozottabb vasútbarátok pedig azt is tudják, hogy a kisvasútrendszer nemcsak Sátoraljaújhelyig, hanem Sárospatakon át a balsai Tisza-hídig vitt, sőt, fénykorában egészen Nyíregyházáig. 

Erdei kisvasút indul Rostálló végállomásraForrás: Lantos Gábor

Egy másik becsatlakozó ága pedig a Bodrogközön át Zemplénagárdig (még korábban egészen Királyhelmecig), vagyis ez egy igen komoly vasúti hálózat volt. Számomra egész egyszerűen felfoghatatlan, miért kellett az akkor legjelentősebb erdei vasúti hálózatot felszámolni. A szakemberek csak „1968-as közlekedéspolitikai koncepciónak” nevezik, az átlagember viszont nyugodtan hívhatta a kisvasúthálózat kinyírásának. Ugyanazt takarta mindkettő. (Meg a kevéssé kihasznált mellékvonalak megszüntetését.)A koncepció nyomán összesen 360 kilométernyi keskenynyomtávú vasutat szüntettek meg.  A Zemplénben 1980. november végére jutottak el a majdnem teljes vonalhálózat felszámolásáig. Az illetékeseket nem érdekelte sem az idegenforgalom, sem a helyben élők számos érve a vasút megmaradása mellett. Szinte az összes erdei vonalhálózaton felszedték a síneket, de a Pálháza és Kőkapu közötti szakaszon valamilyen csoda folytán csak üzemszünetet írtak elő. 

Vidám kalauz lóg a mozdony orrán PálházánForrás: Lantos Gábor

Ez azt jelentette, hogy a sínek megmaradhattak. Kilencévnyi üzemszünetet követően 1989-től indulhatott meg a vonal felújítása, majd nem sokkal később ismét ott csattogott a kisvonat a Zemplén rejtekadó erdejében. Mára az ország egyik legnépszerűbb kisvasútja ez, a látogatók egyszerűen imádják.  Hozzá kell azonban tennem, hogy a napi három vonatpárnál akár jóval több is közlekedhetne – igény egészen biztosan volna rá. A menetrendet itt találják. Siessenek, mert a vonat október végén téli pihenőre vonul. 

Ahol egy titkos ajtó egy szekrénybe vezet

A romantikus Kőkapu vadászkastély története is megér egy bekezdést. A történet egészen 1686-ig nyúlik vissza, amikor báró Károlyi László királyi adományt kapott, mégpedig a közelben lévő füzéri várat és az egyéb birtokokat. Füzér vára mellett összesen 14 település került Károlyiék birtokába. 

A sziklaszirten magasodó vadászkastély a környék legromantikusabb pontjaForrás: Lantos Gábor

A báró későbbi leszármazottjai folyamatosan fejlesztették a vidéket, így épülhetett meg a pálházai fűrészmalom és a kőkapui vadászkastély. A kastély az 1880-as évek elején került a szikla tetejére.  1902-ben pedig az alsó ház is megépült, mégpedig svájci mintára. Mindkettő a Zemplénben vadászóknak adott szállást. Egy évvel később, 1903-ban fúrták a sziklába a már említett vasúti alagutat, amely lehetővé tette, hogy a kastélynak önálló vasúti megállóhelye legyen. 

Ezt a hotelt 1902-ben, svájci mintára építettékForrás: Lantos Gábor

A szikla tetején lévő vadászkastélynak számos legendája, igaz vagy kitalált története van. Az egyik ilyen igaz történet, hogy a társalgóban található kandalló előtti burkolatba titkos ajtót építettek, amelyet kinyitva a mögötte húzódó út az alatta lévő szoba egyik szekrényébe vezetett. 

Mesés kőlevest szolgálnak fel az erdő közepén

Szólnom kell még a szálloda környékét díszítő, fából készült szoborcsoportokról. Az egyik a Hét vezér nevet viseli, a másik elnevezése: Vérszerződés.  Ugyancsak megérdemli a dicséretet a vasútállomás melletti étterem. Sokszor írtunk már arról, hogy a magyar konyha milyen reformtörekvéseken megy keresztül. Mégis, most azt kell mondanom, hogy az étteremben felszolgált hagyományos ízekkel operáló menüvel és az ételekkel semmi baj nincsen. Az erdei gombalevest kanalazva az embernek tényleg az az érzése, hogy a gombát negyedórával a rendelés előtt szedték az erdőben. 

A levest nem ebből a gombából főztékForrás: Lantos Gábor

A kőleves meg külön mese. A valóságban is, meg amúgy is. A mesében a háborúból hazatérő szegény katona és egy öregasszony elevenedett meg. Az éhes katona a zsebében lévő követ dobta az idős asszony konyhájában lévő üstbe, és azt kezdte el főzni. A kíváncsi, ámde zsugori házigazda előbb csak nézte, majd szép sorban sót, zsírt, rizst, zöldségeket és végül egy kis kolbászt is tett a kő mellé. Mert mindene volt a kamrában, csak a katonának azt mondta, semmi sincs őnéki.  Végül együtt ették meg az ízletes kőlevest, majd a katona 100 forintért eladta a követ az öregasszonynak. Azzal gyorsan odébbállt, nehogy a fukar és kapzsi asszony meggondolja magát. Végül aztán abból a 100 forintból újra megvacsorázott. Majd keresett egy másik követ és egy másik asszonyt, aki szintén nem tudta, hogyan kell kőlevest főzni. Eddig a mese. A valóságban kis bográcsban hozták a remekbeszabott, kolbászos, savanyú káposztás, tejfölös levest. 

A mesés kőleves, amely maga a valóságForrás: Lantos-Deli Orsolya

Az utána következő hutai sztrapacska (juhtúróval, tejföllel, hutai szalonnával) már csak pont volt az i-re. Így is lehet. Pontosabban: így kellene mindenütt. 

Visszatérek én, csak jöjjön már a havas tél!

A hűvösre fordult októberi őszben még jólesett az ebéd utáni séta a tó körül. Nagy örömmel láttam, hogy a helyre igyekeznek nagyon vigyázni, az eldobált szemetet pedig megpróbálják összeszedni. A tó partján horgászni is lehet, de szigorú regulák mentén zajlik errefelé a pecások élete. Példának okáért egy nap egy ember csak két kishalat és két nagyobb méretűt foghat ki – a gyakran cirkáló halőrök pedig nem restek ellenőrizni. 

Csónakok a Kőkapu melletti tavonForrás: Lantos Gábor

Miközben pedig sétám a végéhez közeledett, arról álmodoztam, milyen jó lenne, ha idén télen végre esne fél méter hó. Ha így lesz, akkor mindent félredobva rohanok vissza Kőkapura.  Kiveszek egy szobát, és elmesélem majd önöknek, milyen az élet akkor, amikor hull a hó, fúj a szél, és se térerő, se wifikapcsolat nem zavarja a tökéletes pihenést. 

(A tisztelt olvasókat pedig arra kérem, küldjenek számunkra olyan magyarországi helyeket, ahol nincs se térerő, se wifikapcsolat, viszont remekül el lehet bújni mindenki elől. A tippeket a lantos.gabor@origo.hu e-mail címre várjuk. Köszönjük.)