Ismét repül Lisszabonba Budapestről a TAP Portugal

TAP Portugal
Vágólapra másolva!
Régi-új versenytársat kap a Wizz Air az útvonalon.
Vágólapra másolva!

A TAP Portugal légitársaság bejelentette: újraindítja közvetlen járatát Budapest és a Portugál főváros, Lisszabon között. A cég idén áprilistól állította le azt egy stratégiai döntés miatt, noha az jól teljesített. Az útvonalon a Wizz Air is repül, amely időközben egy másik portugál városba, Portóba is indított járatot.

A Budapestet és Lisszabont összekötő TAP-járat 2017. július 1-jén indul újra 129 személyes Airbus A319, vagy 157 személyes A320 típusú repülőgéppel. A TAP Portugal Budapest-Lisszabon viszonylatban a nyári menetrend szerint

péntek kivételével minden nap, összesen heti hét járatot működtet,

ebből kettő kora reggel, öt a délutáni órákban közlekedik - áll a Budapest Airport közleményében.

Képünk illusztráció Forrás: Budapest Airport

A TAP Portugal meleg ételkínálattal és finom portugál borokat is felszolgál utasainak, mindezt plusz költségek nélkül. A repülőjegy ára ezen felül magába foglal összesen 23 kilónyi feladott poggyászt is.

A Wizz Airnél ezekért külön kell fizetni.

A Wizz Air jelenleg 40-60 ezer forintért kínálja oda-vissza jegyeit jövő júliusra, amiben csak kis kézipoggyász van, míg a TAP 45 500 forintért, de ha valaki nem akar feladni csomagot, és lemond a jegymódosítás lehetőségéről, akkor az 10 ezerrel kevesebből is megússza a TAP úgynevezett Discount tarifájával.

Átszállásra is jó

Az új járat az átszálló utasoknak is jó lehetőséget kínál. A TAP Portugal ugyanis több járatot üzemeltet Dél-Amerika, azon belül elsősorban Brazília irányába, ugyanis

összesen kilenc brazil várost köt össze közvetlen járat Lisszabonnal,

ezek pedig kiváló csatlakozással érhetők el Budapestről is. Lisszabonból könnyen elérhető az Azori-szigetek és Madeira, valamint Marokkó és a Zöldfoki-szigetek is.