Meglepő célpontra indít járatot a Ryanair

Lviv, Lemberg, Ukrajna
Vágólapra másolva!
A város, ahol húsz forint a buszjegy, és kétszáz egy korsó sör.
Vágólapra másolva!

Tovább adagolja a Ryanair a téli menetrendjének új útvonalait Budapestről. Ezúttal egy meglepő célpontot jelentett be: első látásra legalábbis nem gondolnánk, hogy Lviv, alias Lemberg a magyar utazók legkeresettebb céljai között lenne. Októbertől mindenesetre hetente kétszer repül majd oda az ír fapados légitársaság,

csütörtök éjfélig 6169 forintos kezdő áron kaphatóak jegyek

az október 29. és december 10. közötti időszakra.

Ez várja a Lembergbe látogató turistát Forrás: Bucsky Péter

Lemberg egyébként a Monarchia egyik pezsgő és gazdag városa volt, 200 ezres lakosságszáma Prágáéval vetekedett. Mi nemrég látogattunk oda, és örömmel tapasztaltuk, hogy az árak igencsak barátságosak: a buszjegy mindössze húsz forintba került, egy korsó sör pedig kétszázba. A város ráadásul tele van történelmi emlékekkel, olvassa el beszámolónkat róla.

A Ryanair eddig nem repült Budapestről Ukrajnába,

a Wizz Airnek azonban már van járata oda, mégpedig Kijevbe. Az Ukraine International Airlines ugyanakkor június 15-től indít naponta közlekedő járatot az ukrán és a magyar főváros között.