820 ezer forint egy éjszaka a világ legújabb luxusvonatán

Siki-Sima vomat JR East
Vágólapra másolva!
Ez az eredménye, ha egy japán vasúttársaság egy Ferrari-tervezőt bíz meg.
Vágólapra másolva!

Ha valaki a japán vasútról hall, akkor a szupergyors Sinkanszen-expresszek ugranak be elsőre, amelyeken utazni valóban nagy élmény. Májustól azonban a luxusvonatozást is új szintre emeli a szigetország. Ekkortól állnak ugyanis szolgálatba az East Japan Vasúttársaság Siki-Sima nevű szerelvényei, amelyekkel Japán keleti részét lehet felfedezni.

Hasonlít egy Ferrarira?

A vonatok 34 utast szállítanak majd egy-, két- vagy hároméjszakás utakra. A vendégek kényelméről kétszintes lakosztályok gondoskodnak, természetesen saját fürdőszobával. A gasztronómiai élvezeteket az étkezőkocsiban próbálhatják ki, és

a szalon mellett lesz két kilátókocsi is üvegfalakkal.

Persze nem kell az egész napot a vonaton tölteni, útközben kirándulásokat is szerveznek az utasoknak – írja a Daily Mail.

A kilátókocsik páratlan élményt nyújtanak (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: JR East

A kocsik megjelenését az a Ken Kijojuki Okujama találta ki, aki korábban a General Motors és a Porsche főtervezője volt. Ő volt a felelős többek között a Ferrari Enzo és a Maserati Quattroporte megtervezéséért is.

A Siki-Sima minden évszakban más útvonalon jár majd.

A nyári hároméjszakás út 1800 km-es lesz, Tokióból indul, és érinti Juzavát, Hacsinohét, Narukót, Icsinoszekit, mielőtt visszatérne a fővárosba. A kétnapos jegy egy főre 320 ezer jenbe (817 ezer forint), a négynapos pedig 750 ezerbe (közel 2 millió forint) kerül.

A Siki-Sima vonat (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kazuki Wakasugi