Campona romjait nem, de a barlanglakást megtaláltuk

2017.04.02. 18:37

Budapest XXII. kerületét, Budafok-Tétényt a helyieken kívül viszonylag kevesen ismerik, pedig a lakótelepek és a családi házak között a múlt izgalmas darabkái rejtőznek. Megnéztünk egy barlanglakást, Campona romjainak nyomába eredtünk, és néhány kastélyt is útba ejtettünk.

Budafok csendes kertvárosi utcájában, a Veréb utcában különös látnivaló bújik meg a házak között. A megbújást most szó szerint kell érteni, a barlanglakásokat ugyanis a föld alatt kell keresnünk. Bármennyire is reménykedtem benne, a hajnal óta hol szakadó, hol csepergő eső csak nem akart elállni.

Appel Pétert azonban még az ilyen szomorú idő sem tudja elkedvetleníteni, és operaénekesekre emlékeztető baritonján olyan lelkesedéssel tud mesélni Budafok múltjáról, hogy az ember megfeledkezik a lehangoló szürkeségről. Appel úr tősgyökeres budafoki, itt született, itt dolgozott a borászati szakközépiskola tanáraként, most pedig nyugdíjas pedagógusként kalauzolja az érdeklődőket ezen a különös, a maga nemében egyedülálló helyen.

Ma már csak egy barlanggóc maradt fenn eredeti állapotábanForrás: Turista Magazin/Tóth Judit

Nem volt itt rossz az élet

A családi házak közötti üres telek jóval mélyebben van, mint a környező házak udvara. Lépcsőkön jutunk le a sziklába vájt otthonokhoz, amelyek a szó szoros értelmében véve nem barlanglakások, hivatalos titulusuk: mélyudvaros lakás.

Egykor a környék tele volt hasonlókkal, később azonban egy részüket betemették. Ami megmaradt, az magánkézben van, és különböző funkciókat lát el. Van, amelyiket raktárként használják, de olyan is van, amelyben gombát termesztenek.

De miért is költöztek be az emberek a föld alá? Hogy ezt megtudjuk, néhány évszázadot vissza kell ugranunk az időben. 1698-ban Savoyai Jenő herceg megvette a Ráckevei uradalmat a Csepel-szigettel és az azzal szemben fekvő Budafokkal, az akkor még lakatlan Promontoriummal.

A név sziklaszirtet, hegyfokot jelent, és a Tétényi-plató Dunától meredeken emelkedő sziklás, köves domboldalára utal. Savoyai főleg német és szerb parasztokat csábított ide adókedvezménnyel, akik komoly szakértelemmel bírtak a szőlőtermesztés terén.

Promontorban a szőlőművelés mellett a másik fő tevékenység a kőbányászat volt.  Az itt bányászott mészkőből köveket faragtak, majd csónakba tették őket. A csónakokat parton haladó lovak vonszolták fel a Lánchídig, ahol aztán eladták a köveket. Sok neves középület, például az Országház vagy a Vajdahunyad várának építésekor is felhasználták az innen származó építőanyagot.

A bányászatnak köszönhetően egy idő után aztán olyanná vált a szikla, mint egy sajt, tele lyukakkal, a bányászcsaládok pedig rájöttek, hogy az üregekbe akár be is költözhetnének. Egy idő után egyre több ilyen barlanggóc alakult ki. A Dunáról nézve ezekből semmi nem látszott, úgy tűnhetett, mintha senki nem lakna itt. Csak a domboldalból fölszálló füstoszlopok árulkodtak a lakókról.

Az egykori lakók beszámolói szerint nem volt olyan rossz itt az életForrás: Turista Magazin/Tóth Judit

Belépve a kis lakásba olyan érzésem volt, mintha egy belvárosi bérház szuterénlakásában lennék. Legalábbis ami a fényviszonyokat illeti, mert a hőmérséklet inkább a barlangokra emlékeztetett. Ez nyáron akár kellemes is lehet, de ilyen esős, nyirkos időben cseppet sem volt az.

Fűtéssel persze kellemesebbé lehetett tenni, ráadásul a lakók számára még a szellőzés is biztosítva volt, a barlang tetejébe vájt nyíláson át. A kis udvarban nemcsak egy lakás volt, az ágyrajárók, vagyis az albérlők számára is fenntartottak kisebb lakásokat, amelyek így külön bevételt jelentettek a családnak.

Budafokon még az 1960-as években is éltek emberek a föld alatt,  pedig a városvezetők mindent megtettek, hogy kiköltözzenek onnan. Például feltöltötték a barlangi üregeket az Óbudai Gázgyárból származó salakkal, amelyről később kiderült, hogy egészségkárosító hatású, veszélyes hulladék.

Budafok látképe 1932-bőlForrás: Fortepan/Schermann Ákos

Pincerendszer a mélyben

Az Európát sújtó filoxéravész Budafokot az 1880-as években érte el, és hatalmas pusztítást végzett az ültetvényekben. Ez után a szőlőtermesztés helyét egyre inkább a borkereskedelem vette át. Ekkor kezdték használatba venni a kőbányászat során kialakított tágas, föld alatti járatokat is, amelyek szélessége a 6-8 métert, magassága a 3-4 métert is elérheti. Budafok alatt Európa egyik legnagyobb, ma is működő pincerendszere húzódik,  amelynek teljes hossza egyes becslések szerint 120 kilométer is lehet.

A környék bizonyos részein ma is felidézhetjük az elmúlt századok hangulatát, például a Dézsmaház utca régi házai között, a Törley birodalomban vagy a sziklába mélyített borospincékben. Ezek egyikében található a világ egyik legnagyobb, tölthető boroshordója, amelynek űrtartalma több mint 100 ezer liter.

Budafok legrégibb és legbájosabb része a Péter-Pál utca belvároshoz közeli szakasza, ahol a 18. században elsőként kezdtek házépítésbe a német telepesek. Számos régi épület még ma is áll. Az utca elején, az apró zsellérházak között valódi kastélynak tűnik a Czuba-Durozier-villa, melynek francia tulajdonosa az épület pincéjében konyakgyárat alakított ki. A 19. század végén, romantikus stílusban épült kastély az államosítás után társasház lett, de mára meglehetősen rossz állapotba került, és befektetőre vár.

Még így, kissé megviselt állapotban is nagyon szépekForrás: Turista Magazin/Tóth Judit

Feljebb, az Anna utcában két másik impozáns épület áll. Sajnos, egyszerű turistaként egyik épületbe sem mehetünk be. A lovagvár külsejű Törley-kastélyban ma a Sugárbiológiai Intézet működik, a másik, a szecessziós Sacellary-kastély pedig magántulajdon, amelyet különböző rendezvényekre lehet bérbe venni. Ez utóbbi épületet 1898-ban Sacellary György földbirtokos és bankár a lányának építtette. A lány, Irén egyébként a szomszéd kastélyban lakó pezsgőgyároshoz, Törley Józsefhez ment feleségül.

A Péter-Pál utca elején kis kápolna áll, amely az 1739-es pestisjárvány után épült.  Knoll József uradalmi serfőző a járvány idején fogadalmat tett, ha ő és családja túléli a pestist, templomot építtet. Ő maga nem élte túl a járványt, de a lánya igen, aki a félretett pénzből megépíttette a kis templomot.

A kápolna előtt gyönyörű, több mint 250 éves mezei juhar áll. Az Ősök fájának elnevezett juharfát valószínűleg még a betelepülők ültették, és ma is nagy tiszteletnek örvend a budafoki lokálpatrióták körében. 

A Péter Pál utca elejének nevezetes épületei, a Czuba-Durozier-villa és a kápolnaForrás: Turista Magazin/Tóth Judit

Campona romjai

Ha Budafok felől érkezünk, és átküzdöttük magunkat a panelházakon és az ipartelepen, Nagytéténybe érünk, amely engem nyomokban Genf egyik hangulatos külvárosára, Carouge-ra emlékeztet. Míg azonban a svájci kisváros gyönyörű állapotban van, addig Nagytétény a pénzhiány miatt leginkább kiaknázatlan lehetőségnek tűnik,  egykor szebb napokat látott házikókkal és girbegurba utcácskákkal.

Nagytétény legismertebb és legszebb épülete a Száraz-Rudnyánszky-kastély. A hazai barokk építészet remeke valóban gyönyörű. Az épület szebbik fele ma az Iparművészeti Múzeum bútorkiállításának ad otthont, lerobbant hátsó fertálya azonban alapos felújításra szorul.

A Száraz-Rudnyánszky-kastély gyönyörű, barokk épületeForrás: Turista Magazin/Tóth Judit

Ha valakinek azt mondom, elmegyek a Camponába, tízből tíz embernek valószínűleg a dél-budai bevásárlóközpont jut eszébe. Mi azonban nem oda igyekeztünk, hanem az eredeti Camponát, a Nagytétény területén egykor működő római katonai tábor nyomait kerestük – hiába. Az ásatások során előkerült szebb köveket ugyanis múzeumokba vitték,  a helyszínen a kíváncsi turista semmit nem talál, legalábbis a legális úton elérhető helyeken.

A Campona castellum a rómaiak számára hadászati szempontból különösen fontos volt, mivel a limes mentén haladó dunai főutat őrizte. A régóta folyó ásatások során találtak itt például napisten tiszteletére emelt szentélyt, temetőket, de előkerült a szarmaták elleni háború során elásott hadipénztár is.

A nagytétényi Duna-part, háttérben egy várakozó uszállyalForrás: Turista Magazin/Tóth Judit

Ha romokat nem is találtunk, a közeli Dunánál nagyon szép, kavicsos partszakaszokra bukkantunk. A közelben halad át az M0-s hídja a folyó felett, szemben a lakihegyi adótorony magasodik, mögöttünk pedig a 6-os út és vasúti sínek húzódnak. Ennek ellenére itt, a hömpölygő Duna partján, ha csak egy lépéssel is, de közelebb éreztük magunkat a természethez.

Forrás: Turista Magazin

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK