Brutális bírságra számíthat a Colosseum megrongálója

Az EU országainak leglátogatottabb helyei
A firenzei óvárost egy orrhosszal előzte meg a római Colosseum
Vágólapra másolva!
Előállítottak és feljelentettek egy ecuadori turistát Rómában a Colosseum megrongálása miatt.
Vágólapra másolva!

Az 55 éves benzinkutas egy pénzérmével véste rá felesége és fia nevét és a 2017-es évszámot a frissen felújított ókori amfiteátrum egy tartópillérére hétfő délután. Egy idegenvezető észrevette a rongálását, és szólt a biztonsági szolgálatnak. A rongálót elfogták és a legközelebbi csendőrőrsre vitték, ahol történelmi és művészeti jelentőségű épület megrongálása miatt jelentették fel.

A római Colosseum Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Büntetését egy bíró fogja megállapítani, hasonló esetekben 20 ezer euróig (6,2 millió forint) terjedő bírságot szoktak kiszabni. A dél-amerikai turista meglepődött, azt mondta, fogalma sem volt tettének súlyosságáról. A férfi szabadlábon védekezhet, de a vandalizmusra felhasznált euróérmét elkobozták tőle.

Nagyon komolyan veszik

Februárban egy turistaként Rómába látogató francia rendőrnőt jelentettek fel hasonló cselekményért. Az efféle rongálásokat olyan súlyosan ítélik meg Rómában, hogy Virginia Raggi főpolgármester személyesen reagált a legújabb esetre.

Aki Rómát sebzi meg, minden rómait megsebez, és mindazokat, akik szeretik ezt a várost" – írta Twitter-üzenetében.

Szavazzon!

Ön szerint indokolt ilyen magas bírságot kiszabni?