Hamarosan indul a speciális vízumprogram Új-Zélandra

Harkányi Árpád és Zárug Zita világ körüli nászútja, bringa
Az új-zélandi munka a szőlőben pihentetőnek esett nekik a sok kerékpározás után
Vágólapra másolva!
Érdemes rá gyorsan jelentkezni.
Vágólapra másolva!

Április 27-án, csütörtökön, magyar idő szerint 0 órától lehet jelentkezni arra a speciális vízumra, amellyel a 18 és 35 év közötti fiatalok egy évig dolgozhatnak és utazhatnak Új-Zélandon – hívja fel a figyelmet a lehetőségre a Mindenkiutazhat.hu. A jelentkezéseket online lehet benyújtani, és az érkezési sorrend dönt. A részletes feltételekről itt tájékozódhat.

A Földet körbebicikliző magyar pár is egy új-zélandi szőlőültetvényen keresett pénzt az út folytatásához Forrás: Harkányi Árpád

Ez már az ötödik év, amikor magyar fiatalok megkaphatják ezt a speciális, úgynevezett Working Holiday vízumot – emlékeztet az utazási oldal. Magyarország és Új-Zéland között 2013 óta él egy kétoldalú megállapodás, amelynek értelmében

évente száz magyar és új-zélandi fiatal dolgozhat és utazhat egy évig a partnerországban.

Az első évben még augusztus elejéig voltak üres helyek, tavaly viszont már csak 8-10 perc kellett ehhez. Akit tehát érdekel a lehetőség, annak érdemes szerda éjfélkor a számítógép előtt ülnie.

Magas bérek és árak

Új-Zéland a természetjárók Mekkája, csodálatos, érintetlen természeti környezettel. A magyar bérszinthez képest a fizetések magasak, hiszen a minimálbér 15,75 új-zélandi dollár (3200 forint) óránként. Hozzá kell tenni azonban, hogy a megélhetés sokkal drágább, mint Magyarországon, és az oda szóló repülőjegy sem olcsó.

Az új-zélandi munkavállalásról itt és itt olvashatja személyes beszámolóinkat.