Magyarország egyik legszebb barokk városában jártunk

2017.06.01. 19:56

Hányszor, de hányszor mentünk már el Győr mellett a Budapest-Bécs távot szelve. Útközben sokszor megálltunk Abdán, az egykori csalamádésoron, Öttevényben, az egyetemi cimboráknál, és a határátkelés előtt rituálisan a Rózsa Csárdánál. Győr valahogy mindig kimaradt. Most végre bepótoltuk a hiányosságainkat, és alaposan bebarangoltuk Magyarország egyik legszebb barokk városát.

Győrnek már a római korban is fontos szerep jutott. A Rómából kiinduló, az egész birodalmat behálózó utak egyik legfontosabbja haladt keresztül rajta. Ez az út a Duna mentén húzódott, és az egykori Arrabona környékén polgárváros létesült a mentén.

A felújított szökőkút színes kivilágításban Győr belvárosában, a Megyeháza térenForrás: MTI/Krizsán Csaba

Az államalapítás idején az első püspökségek egyike is itt kapott helyet. A török időkben Bécset volt hivatott védeni, később pedig itt alakult ki Magyarország egyik legszebb barokk belvárosa. Igazán szerencsés a fekvése: a Kisalföld központja Budapestről egy bő óra alatt elérhető, Bécsből még kevesebb idő alatt eljuthatunk ide, de közel a Balaton és Szlovákia is.

Itt volt utoljára boszorkányégetés

Egyenesen a műemlékekben gazdag, teljesen felújított belváros felé vettük az irányt. A hangulatos sétálóutca közepén különleges szobor állta utunkat: egy csónakos, aki menet közben elhagyta a fürdőnadrágját. A helyi hiedelem szerint a szobor intim testrészének érintése szerencsét hoz a magánéletben. Bár senkit sem láttunk épp, aki a szobrot tapogatta volna, a kifényesedett felületek azt sugallják: sokan mégiscsak hihetnek a legendában.

Paulikovics Iván szobra: Nosztalgia egy letűnt kor utánForrás: Wikimedia Commons/Syp

Győr belvárosának szerkezetét a tizenhatodik századi tűzvészt követő újjáépítés határozta meg. A műemlékekben gazdag, polgárházakkal szegélyezett főtér egykor a város piaca, fóruma volt. Itt koncertezett Liszt Ferenc, de itt végezte máglyán 1688-ban az utolsó boszorkányper áldozata is.

A Jedlik Ányos utca a szódavíz feltalálójának állít emléket, aki győri bencés szerzetes volt. Ez alkalommal nem jártuk végig a számos múzeumot és a templomot, inkább csak csavarogtunk és nézelődtünk, magunkba szívtuk a város hangulatát. Kivételt az Esterházy-palotával tettünk, amelyben a Városi Művészeti Múzeum Képtára működik. Gazdag, látványos gyűjteményt találunk itt a két világháború közti időszak magyar alkotóinak munkáiból. 

A Király utca 4. számú épület ablakai, amelyek mögött Napóleon császár a győri csata utáni éjszakát töltötte 1809. június 14-én. Napjainkban a Városi Művészeti Múzeum Képtára működik az épületbenForrás: MTI/Jászai Csaba
Különösen tetszett:
• A Radó-sziget platánfái.
• A belváros rendezettsége.
• A rengeteg virág, amely a várost díszíti.
• Hogy sok helyen lehet kapni dunai halászlét. Finomat.
• Hogy a város gyorsan és könnyen elérhető.

Gasztrotúra és kalóriaégetés 

A Szigetköz jellegzetes, máshol nem kóstolható ételét, az ecetes halat egy igazi, kockás abroszos kisvendéglő teraszán fogyasztottuk el. Az ecetes halról győri barátainktól hallottunk, de ők sem tudták, honnan ered a rántott hal és az ecetes krumplisaláta párosítása. Mindenképpen szerettük volna megkóstolni, így a helyiek iránymutatása segítségével jutottunk el a Cowalter Vendéglőbe. Még szerencse, mert magunktól nem találtunk volna oda. A hangulatos kerthelyiséget szinte csak a győriek ismerik. A kóstolást követően nem csodálkoztunk, hogy az ecetes hal az ünnepi asztalokra is felkéredzkedett. 

A Rába Quelle ÉlményfürdőForrás: Rába Quelle

A kiadós séta után kellemesen lazulhattunk a Rába Quelle Élményfürdőben. Különösen vonzó volt az egyik medence közepén működő bár, na meg az ígéret, miszerint az infraszauna használatával alkalmanként 600-800 kalóriát lehet elégetni. Ránk fért, hiszen ebéd után még az 1939 óta működő Bergmann Cukrászdába is benéztünk. És ha már ott jártunk, alaposan be is sütiztünk. 

Győrben nyáron egymást érik a programok. Júniusban a már országos hírű Győrkőc Fesztivál vonzza a városba a családokat. A gyerekekkel érkezőknek a szállodák és éttermek egy része kedvezményeket vagy részben ingyenességet kínál. Idén tizedik alkalommal veszik a várost birtokukba a gyerekek. 

A Győrkőc Fesztivál idén tizedik jubileumát ünnepliForrás: Győrkőc Fesztivál

Augusztusban látványos barokk esküvőt rendeznek, melynek már erőteljesen folynak az előkészületei. Hétvégente tematikus élménytúrákon lehet részt venni szakértő vezetéssel, és egymást érik a zenei és művészeti előadások.

Néhány kihagyhatatlan hely:
Cowalter Vendéglő, Szérűskert út 36.
La Maréda Étterem és Bisztró, Apáca út 4.
• Csobayné Pintér Éva idegenvezető
Bergmann Cukrászda
Rába Quelle Fürdő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK