Süppedt a talaj a lábam alatt a meseszerű mohaerdőben

Zsákos Frodónak éreztem magam A Gyűrűk Urából, amint beléptem a mohadzsungelbe. Semmit nem volt szabad megérinteni, de a szemnek maga volt a csoda. A színek annyira élénkek voltak, hogy szinte hunyorognom kellett. Kilépve az erdőből, több száz hektáros teaültetvény hevert a lábam előtt. Az ezerarcú Malajzia újabb oldala: a pálmafáktól néhány órára orchideák és fenyők sorakoztak.

Forrón tűzött a nap, amikor csónakba szálltam, és búcsút intettem a dzsungelnek. Akkor még nem gondoltam, hogy a következő úti célom is egy őserdő lesz, mégis merőben más élményekkel gazdagodom majd, mint Kuala Tahanban.

Orchideák az út szélén

A csónak egy kisváros partján tett ki, pár száz méterre a buszpályaudvartól. A csarnokban a különböző busztársaságok standjai sorakoztak sűrűn egymás mellett. Ahogy beléptünk, rögtön nagy kiabálás kezdődött, a jegyárusok mind azt szerették volna, hogy őket válasszuk, így

óriási harc kezdődött értünk.

Mivel egyiket sem ismertük, találomra választottunk egy bódét, és ott vettük meg a jegyet a Cameron-felföld szívébe, Tanah Ratába.

Tanah Rata, a Cameron-felföld völgyében fekvő kisváros Forrás: Daróczi Szilárd

A buszunk csak órákkal később indult, ezért leültünk a váróban, ahová azzal az instrukcióval irányítottak minket, hogy „majd szólnak”. A rendszeren csak hosszas megfigyelés után tudtunk kiigazodni. A társaságok buszai sorban egymás után álltak be a megállókba.

A váróban volt egy férfi, aki mindig bekiabálta az éppen induló busz célállomását.

Nagy lendülettel többször is nekilódultunk a csomagjainkkal megpakolva, de a férfi mosolyogva visszaültetett, hogy ez még nem a mi buszunk, majd szól, ha mi következünk. Így is volt, először közhírré tette, hová indul a következő busz, majd odajött, és készségesen odakísért minket a járműhöz. Öt-hat órát utaztunk a Cameron-felföldig gyönyörű, hegyvidéki tájakon keresztül. Az út szélén sűrűn sorakoztak a szebbnél szebb lila és fehér orchideák, amelyeket itthon több ezer forintért árulnak.

A város épületeit elnézve akár Európában is lehettünk volna Forrás: Daróczi Szilárd

Alpesi hangulat az egyenlítő közelében

A busz egy völgy mélyén fekvő kisvárosban tett le minket. Amint leszálltunk, szó szerint fellélegeztünk. A párás, szinte már fullasztó meleg után a hegyek között friss és kellemes levegő fogadott. 20-25 fok lehetett, és a páratartalom is alacsony volt, a közérzetünk hirtelen sokkal jobb lett. A város épületeit elnézve akár Európában is lehettünk volna.

Néhány ház mintha osztrák alpesi stílusban épült volna,

ráadásul az egymás mellett sorakozó fenyőfák is ezt az érzetet erősítették bennem.

Egy vendégházban találtunk szállást, és mivel a tulajdonos azt hitte, nászúton vagyunk, a legjobb szobát kaptuk, és még az árból is engedett kicsit. Nagyon barátságos volt, este sokáig beszélgettem vele, kérdezgettem tőle, mit érdemes megnézni, vannak-e szervezett túráik. Egy egynapos kirándulást ajánlott, azt mondta, ha mindent látni akarunk, azt válasszam.

Ezzel a dzsippel indultunk az egynapos túrára Forrás: Daróczi Szilárd

Másnap korán keltünk, terepjáró várt miket a ház előtt. Egyórás kocsikázás után egy kilátóhoz érkeztünk. Lenyűgöző volt a látvány. Bármerre néztem, csak erdőt láttam, minden csupa zöld volt. Túravezetőnk elárulta, azért kellett annyira korán indulnunk, mert

ez a panoráma csak ilyenkor látható.

Később ugyanis gyakran leszáll a köd, és ebben a magasságban csupán 50-60 méterig lehet ellátni.

Mohadzsungel és teaültetvény

Visszapattantunk a dzsipbe, és már indultunk is tovább. Fél óra múlva ismét megálltunk az út szélén. Pár lépést tettünk a bokrok és a fák között, majd elénk tárult a mohadzsungel. Azt a pillanatot soha sem fogom elfelejteni. Úgy éreztem, mintha egy mesébe csöppentem volna. Az élénkzöld szín szinte hunyorgásra késztetett. Egyszerűen nem hittem a szememnek. A fák törzse és ágai is zöldek voltak.

A varázslatos mohadzsungel Forrás: Daróczi Szilárd

A talpam alatt pedig annyira puha volt a talaj, mintha szivacson jártam volna, és az is olyan zöld volt, amilyet még soha nem láttam. Túravezetőnk nem győzte hajtogatni, hogy „mindent a szemnek, semmit a kéznek”. Azt mesélte, épp ilyen mohaerdőben forgatták A Gyűrűk Urát Új-Zélandon. Nem is kellett több, rögtön Zsákos Frodónak képzeltem magam, aki élete árán is őrzi a Gyűrűt.

A félórás séta után ismét dzsipbe szálltunk.

Útközben megálltunk az egyik teaültetvényen, ahol épp szüreteltek,

majd továbbindultunk egy dombtetőre, a helyiek kedvenc teáját készítő Boh teagyárhoz. Ahogy kiszálltunk az autóból, azonnal megcsapta az orrom a friss tea illata. Az üzemben körbevezettek minket, ahol végigkísérhettük a teakészítés fázisait. A gyár mellett stílszerűen volt egy teázó, elképesztő panorámával. Bármerre néztem, mindenhol a teaültetvények lankái hullámoztak.

Teaültetvény nem messze Tanah Ratától Forrás: Daróczi Szilárd

Csupán három napot töltöttem a varázslatos Cameron-felföldön. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha Malajziában jár, semmiképp se hagyja ki ezt a vidéket. A teaültetvények és a mohadzsungel látványa páratlan. És még egy hasznos tipp az országba készülőknek:

semmit ne foglaljanak le előre,

mert helyben sokkal olcsóbban hozzájuthatnak a szálláshoz és a programokhoz egyaránt, ráadásul a választék is jóval nagyobb, mint az interneten.