Mit tesz a leopárd, ha találkozik egy terepjáróval?

Leopárd Kruger autógumi
Vágólapra másolva!
A szafarizók is meglepődtek rajta.
Vágólapra másolva!

Az alábbi videót a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban vették fel, ahol egy reggeli szafarin részt vevő csoport két leopárddal találkozott. A nőstény átvágott az úton, de a hím odament az autóhoz, és különös érdeklődést mutatott az egyik gumi iránt.

El is kezdte rágni, a túravezető pedig alig hitt a szemének.

A terepjáró hátratolatott, a hím viszont ekkor már inkább a nőstény után ment.

Pár kilométerrel odébb megálltak megnézni a kereket, de az addigra már teljesen leengedett. Összesen hét lyukat találtak rajta. A vezető azzal magyarázta a leopárd szokatlan viselkedését, hogy talán egy másik hím vizeletét érezhette a gumin, amelyen nem sokkal korábban keresztülhajtottak.