A betonon balhézott a repülőről leszállított részeg utas

Ryanair utas balhé
Vágólapra másolva!
A francia rendőrök végül leteperték.
Vágólapra másolva!

Ismét részeg utasok okoztak rendbontást a Ryanair egyik járatán. A gép London Standsted repülőteréről Ibizába tartott, ám az egyik kapatos utas dühös lett, amikor a légiutas-kísérő nem akart neki több alkoholt adni, ezért megragadta a karját. A vitába beszálltak a barátai is, így a stewardess szólt a kapitánynak, aki úgy döntött, hogy Bordeaux-ban megszakítja útját.

A repülőgépre rendőrök szálltak fel a leszállás után,

a többi utas pedig „lefelé, lefelé” kiabálással biztatta őket a renitensek lekísérésekor. A balhé azonban a betonon is folytatódott. Az egyik kopasz utas állítólag azért lett dühös, mert ő nem is vett részt a vitában, mégis leszállították. Ő is részeg volt, és mivel erőszakossá vált, a rendőrök leteperték és megbilincselték.

A Ryanair szóvivője a Daily Mailnek elmondta, hogy nem fogják tolerálni a rendzavarást, és az ügy már a helyi rendőrséghez tartozik. „Épp ezért javaslunk jelentős változást, hogy tiltsák be az alkohol árusítását a repülőtereken, például egy utas legfeljebb két italt kaphasson, délelőtt 10 előtt pedig ne áruljanak alkoholt” – mondta a szóvivő.

Szavazzon!

Ön egyetért az alkoholtilalommal a repülőtereken?