Gyenge idegzetűek jobb, ha elkerülik ezt a falut

Vágólapra másolva!

Nagoro egykor virágzó völgyfalu volt Japán déli részén, a négy fő japán sziget legkisebbikén, Sikokun. Amikor azonban a helyi vállalkozás tönkrement, a falu több száz lakója munka nélkül maradt. A jobb megélhetés reményében kénytelenek voltak a nagyvárosokba vándorolni, mindössze pár tucatnyian maradtak a festői völgyben. Cukimi Ajano is az elvándorlók között volt, élete nagy részét Oszakában töltötte. Tizenegy évvel ezelőtt, 55 évesen mégis úgy döntött, visszatér gyerekkora színterére.

Origo

Vágólapra másolva!

Japán utazás Nagoro Sikoku Bábok

A falu azonban szinte teljesen kihalt volt. 37 ember élt Nagoróban, de napközben ők is távol voltak, átjártak inni és szerencsejátékot játszani a szomszédos prefektúrába. Ajano egyedül érezte magát, mégsem ezért, hanem sokkal gyakorlatiasabb okból készítette élete első bábját. Madárijesztőnek szánta, mivel a veteményesét teljesen letarolták a szárnyasok. Amikor a bábu elkészült, Ajano csodálkozva vette észre, hogy az édesapjára hasonlít.

Gyógyír magányosság ellen

Ez adta az ötletet, hogy emléket állítson a falu egykori lakóinak. Az elmúlt tíz év alatt 350 életnagyságú bábut készített, a legtöbbjüket a falu már elhunyt lakói ihlették. „Amikor halott emberekről készítek bábut, élénken magam elé képzelem őket. Felidézem, milyenek voltak, amikor még itt jártak közöttünk Nagoro utcáin.”

A japán asszony az egész völgyet bábukkal népesítette be. A folyóparton egy horgász ül gumicsizmában, a fa mellett egy vadász lapul, Ajano egykori szomszédasszonya füvet nyír a mezőn, egy idős pár egy utcai padon pihenget, a buszmegállót megtöltik a várakozók. Földművesek könyökölnek a kapáikon, egy biciklis áll az út szélén, és áthajol a szalagkorláton, asszonyok pletykálnak egy fa tövében.

A legtöbb bábut azonban az évekkel ezelőtt bezárt iskolában találjuk: Ajano megörökítette az igazgatót, a tanárt, és egy osztálynyi gyereket, akik ceruzával a kezükben ülnek a padokban, előttük kinyitott tankönyv, többségük a tábla előtt magyarázó tanárra figyel, néhányan viszont inkább valami fontos dologról tárgyalnak a terem hátsó részében. Akárcsak egy igazi tanteremben. Csak éppen itt síri csend honol.

Cukimi Ajano tisztában van vele, hogy nem mindenki szereti a bábjait. „Vannak, akik félelmetesnek találják őket, mivel túlságosan élethűek” – mondja. Számára azonban életfontosságúvá váltak, gyógyírt jelentenek a magányosság ellen. És persze a készítésük is sok örömmel és munkával jár.

Az időjárás viszontagságainak kitett bábuk ugyanis maximum három évig húzzák,

vagyis a japán bábkészítőnek folyamatosan gondoskodnia kell az utánpótlásról.